Tisza-tó;

2019-06-25 08:00:00

A Fidesz megbüntette, az emberek megajándékozták

Pár nap alatt közel félmillió forintos támogatást érkezett a tiszafüredi pályázatból kizárt helyi madárvédő egyesülethez.

A Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság (MKVT) azt követően maradt ki a fideszes vezetésű  város támogatásából, hogy vezetője a Népszavában szót emelt a vízi madarak költését megzavaró és a környezetet károsító Tisza-tavi koronglövészet ellen. Mindössze 80 ezer forintot kértek a tiszafüredi civilek és sportszervezetek támogatására kiírt keretből azért, hogy felkutassák a Tisza-tó környéki öreg, elhagyott tanyák és ártéri földek régi gyümölcsfáit, s azokból oltványokat készítve megőrizzék az utókornak a helyi tájfajtákat, de egy fillért sem kaptak.

Helyiek szerint mindez az önkormányzat kicsinyes bosszúja, amiért Kiss Balázs a madarak érdekében felvállalta a konfliktust, s megosztotta lapunkkal a "lövöldözős" történetet. Korábban ugyanis az egyesület kapott pénzt a térség ragadozó madarainak mentésére, és veszélyeztetett halfaj szaporítására is. A város fideszes polgármestere cáfolta, hogy a sértettség vezette őket, amikor – egyébként egyedüliként azok közül a pályázók közül, akiket nem zártak ki formai okokra hivatkozva – nem adtak támogatást az MKVT-nek.

Miután ezt a történetet is megírtuk lapunkban, egy helyi közösségi csoport, a „Bosszankodó Tiszafüred” felhívást tett közé a Facebookon, és segítséget kért az egyesület munkájához. – Az MKVT elnöke Kiss Balázs, őt itt Tiszafüreden senkinek nem kell bemutatni. Van egy nagyon remek elképzelésük, szeretnék megmenteni a Tiszafüreden és környékén még fellelhető régi gyümölcsfajtákat. A kért 80 ezer forintból gyümölcsfa kertészeti alanyokat, oltókést, metszőollót, fagélt, oltószalagot és virágföldet szerettek volna venni: a céljuk az, hogy 2020 februárjában 100 alma, illetve 100 körte csemetét oltsanak le, szaporítva azokat a környékbeli idős, beteg fákat, amik évszázadokkal ezelőtt voltak jellemzőek a helyi gyümölcsösökben. Eddig úgy néz ki, hogy 25-30 csemetét tudtak előállítani az idei oltással. Mivel önkormányzatunk támogatására nem számíthatnak, szeretném kérni, hogy támogassuk mi, tiszafürediek őket. Már pár ezer forint is nagy segítség, a céljaik elérésében – írták az oldalon.

Nos, Kiss Balázstól megtudtuk, hogy a felhívásra alig két nap alatt közel félmillió forint gyűlt össze, s az eddig adakozókon kívül is sokan jelezték, hogy szeretnék támogatni az egyesületet.

– Lehet, hogy a NER nem hagyja az út szélén saját gyermekeit, de az a csendes, elégedetlen tömeg, amelyiknek nem tetszik a rendszer működése, lám, képes védőhálót vonni azok köré, akik fel merik vállalni a konfliktust a hatalommal az elveik érdekében – fogalmazott lapunknak az egyik támogató. Volt környékbeli vállalkozó, aki 80 ezer forintot utalt – mintegy jelképesen a város helyett, s olyan fővárosi családok is küldtek pénzt, akik a koronglövészet idején épp a Tisza-tónál nyaraltak s felháborodtak az ott történteken.