kajak-kenu;Európa Játékok;

2019-06-27 20:22:31

Kajak-kenu medáleső Minszkben

A magyar kajak-kenu válogatott tagjai csütörtökön három-három arany-, és ezüstérmet szereztek a fehérorosz fővárosban.

Rendkívül eredményesen szerepeltek a magyar kajak-kenusok a számukra zárónapot jelentő csütörtöki versenynapon. Délelőtt az 500 méteres versenyszámok fináléit rendezték, s elsőként a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnokának, Kozák Danutának szoríthattak a magyarok kajak egyesben. Az UTE 32 éves, ötszörös ötkarikás bajnoka a múlt heti válogató előtt lázzal járó betegséggel küszködött, ezért nem érkezett százszázalékos állapotban a fehérorosz fővárosba.

Akárcsak szerdán, a páros döntőben, Kozák most sem kezdett jól, féltávnál csak a negyedik helyen haladt, s bár a hajrája nagyszerűen sikerült, végül már nem tudta befogni a hazai közönség által támogatott Volha Hudzenkát, aki párosban is megelőzte őt. Kozák 2015 óta először kapott ki ebben a számban.

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső, az új kenus olimpiai szám Eb-címvédője és világbajnoki ezüstérmese gyakorlatilag ellenfél nélkül versenyezte végig a távot, fölényes rajt-cél győzelmet aratott.

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara és Medveczky Erika összeállítású vb-címvédő női kajakos kvartett Balláékkal szemben óriásit küzdött a döntőben a győzelemért. A fehéroroszok hajója már a rajt után kivált a mezőnyből és féltávig jelentős előnyre tett szert. Ezután a magyarok - a hajóban az egy órán belül két versenyt is evező Kozákkal - méterről méterre, centiről centire dolgozták le a hátrányukat, és az utolsó 50 méterhez már együtt érkezett a két egység. A fehéroroszok szinte végig vezettek a táv során, de a legfontosabb ellenőrző pontra, a célba végül a magyarok érkeztek elsőként.

A férfiak hasonló számában, az új olimpiai számban a tavaly Eb- és vb-bronzérmes magyar egység - Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István - ezúttal nem volt harcban a dobogóért, a hetedik helyen ért a célba.

Délután a 200 méteres döntőkkel folytatódott a program. Akárcsak délelőtt, 500 méteren, a magyarok közül először Kozák Danutát szólították a rajthoz kajak egyesben. Ezúttal nem rajtolt rosszul, féltávnál azonban nem úgy tűnt, hogy odaér a dobogós helyekre. Miközben az élen a dán Emma Jörgensen biztosan vezetve lapátolt, mögötte nagy harc alakult ki, Kozák pedig az utolsó erőtartalékait mozgósítva végül bejött a második helyre. Az UTE ötszörös olimpiai bajnoka négy számban indult Minszkben, és egy arannyal, valamint három ezüsttel zárt.

A férfiak hasonló számában Birkás Balázs is nagyot küzdött, s végül ő is másodikként ért a célba. A szegediek fiatal kenusa, a 19. születésnapját pénteken ünneplő Nagy Bianka hetedik lett, a Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó pedig kilencedikként zárt.

A versenynap programja az 5000 méteres döntőkkel zárult. A 25 éves szolnoki Bodonyi Dóra a táv egy részében vezetett, leginkább azonban a fehérorosz Marina Litvincsuk állt az élen, és bár a magyar kajakos minden erejét beleadva a végső sprintben végig támadta, kitartott a célig, így ebben a számban is hazai siker született.

A férfiaknál az 1000 méteren aranyérmes Kopasz Bálint képviselte a magyar színeket, és nagyszerűen kilőtt a rajtból, ennek köszönhetően az élboly tagjaként vághatott neki a távnak. Sokáig Kopasz vezetett, aztán az utolsó körhöz közeledve a portugál Fernando Pimenta állt az élre. A hajrára fordulva már csak ők és a német Max Hoff küzdöttek az érmekért, s amikor már úgy tűnt, Pimenta visszavág az 1000 méteres vereségért, Kopasz ismét állva hagyta, és az utolsó métereken megelőzte. A 22 éves magyar kajakos így két arannyal zárt.

A magyar kajak-kenu csapat így kilenc éremmel, négy arannyal és öt ezüsttel zárta a minszki viadalt, míg az egész Európa Játékok-küldöttségnek immár 12 dobogós helyezése, közte négy elsősége van.

A kajak-kenu viadalok végeztével az is kiderült, hogy az Európa Játékok egyben Európa-bajnokságnak is számított abban a 16 számban, amit lebonyolítottak. Mindez annak köszönhető, hogy az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) és az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) csütörtökön megegyezett ebben a kérdésben.