Beachvízió a Margit-szigeten

Egy képzeletbeli folyamatba, a modernista magyar építészet fejlődésvonalába is belelépünk, ha az idén százéves Palatinus strandra megyünk.

Fogom anyám kezét, vállamon a műbőr válltáskám. A műbőr válltáskában fecske, Bambi, téliszalámis zsömle – szintén téliszalámis – kockasajttal, kívül pedig a Pala és a nyár minden vakációs ígérete. Előbb ugyan még át kell kelni a a Margit híd szigeti lejárójánál, ahol a fémlépcső alatt olyan tériszonyosan kavarog a Duna, de aztán hamarosan jön a forgó beengedő kapu és a női öltöző, ahová anyám a legnagyobb természetességgel vitt be, körülöttem pedig a húsztól hatvan pluszig a vetkőző-öltöző, és persze önfeledten csevegő nők teljes skálája.

Sokáig kezdődött így magától értetődően a nyári élet.

Kevesen tudják, hogy a Margit-sziget eredetileg nemcsak hosszában, de széltében is sokkal kisebb volt. Alig terjedt túl a mai autóúton, tehát Budapest első szabadtéri fürdője, a Palatinus strand (máig Európa egyik legnagyobb strandmedencéjével) a feltöltésre épült meg később.

De ne szaladjunk még annyira előre. Akkor még nyoma sem volt a Margit hídnak (1876) vagy a szigeti bejárónak (1900), eljutni ide csak igen körülményesen, csónakkal lehetett. A szigetből akkor lett fürdősziget, amikor 1867 májusában Zsigmondy Vilmos bányamérnök a nyugati partnál 43 fokos gyógyvizet talált. Erre a kútra alapozva építtette ki József főherceg Ybl Miklóssal néhány éven belül, bár ezekből az úri fürdő- és szállodaépületekből később nem sok maradt meg. Nem teljesen véletlen tehát, hogy sok fővárosi strand a Duna mentén épült ki – így az első, a Palatinus is, ami 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt nyílt meg a gyerekek számára. A medencék vízellátását a Margit-sziget fúrt termálkútjai biztosították, a három betonmedence és az átfolyó Duna vízére telepített, úgynevezett kosaras uszoda aztán véglegesen csak 1921-re készült el. A Duna két partján persze már korábban is létezett a plebejus fürdőkultúra is, a folyóvízre épített fafürdőházak várták a strandolókat, a leghíresebb éppen a Parlament lábánál működött.

Vissza a szigetre: a Palatinus olyan népszerű lett, hogy 1937-ben már bővíteni kellett. Ekkor épült meg a máig emlékezetes központi öltözőépület id. Janáky István díjnyertes pályamunkája alapján, és a népszerű hullámmedence, amelynek a falát a magyar avantgárd különleges alakja, Bálint Endre festőművész későbbi, híres szürrealista mozaikja díszíti. (1966-ban rendelték meg, amikor a hullámmedencét át kellett alakítani – utóbbi nem csak a Palán és a magyar strandtörténetben kivételes, hanem a festőművész Bálint Endre festőművész életművében, mert összesen két mozaikjából ez az egy készült köztérre.) Azóta csorgatja friss vizét a nyolcszögletű, szökőkutas medence – de már megint előrerohanok, pedig még csak kint állunk az emlegetett főépület előtt. Középen a pénztárak, a magas és vakítóan fehér előcsarnok oszlopai közé szeszélyes fénypászma mátrixot vetít a délelőtti nap. Ez az emeletes/csigalépcsős/teraszos, lapos tetős modernista tömb a Pala legjellegzetesebb része az oszlopcsarnokkal és persze a négyméteres Napozó lány szobrával.

Régóta tudható, hogy a strandszobrászok leghálásabb témája a meztelen nő labdával/korsóval/gyerekkel – ez a nőalak viszont nem akárhogy lett napozó és meztelen. Az 1937-es eredeti a bombázásokban tönkrement, az új kommunista hatalom viszont húzott egy erőset és egyben költségtakarékosat: 1948-ban a Szabadsági téri irredenta Magyar fájdalom szoboregyüttes női bronzaktját hozták át ide. Az 1932-es, a trianoni magyar fájdalmat még ruhátlansággal szimbolizáló szobor később egy balfi kitérő után Sopronba, a lővéreki kórház rehabilitációs központjának parkjában került (ott áll ma is egy kiegyezéses Magyar fájdalom/Napfürdőző nő kettős címmel), de aki rendszeresen járt a Palára, az már a tapintásával is tudja, hogy ma már nem bronzból, hanem 1967 óta fehér kőből áll itt újrafaragva Csorba Géza nyújtózkodó mészkőalakja, a Napozó lány.

A százéves Palatinus tehát nemcsak egy strand valami különleges helyen, hanem kulturális folyamat is. Előtte/benne egy képzeletbeli folyamatba is belelépünk, a modernista magyar építészet fejlődésvonalába, mert a műemléki védettséget élvező épületet 2017-ben úgy újították fel/bővítették az Archikon építésziroda tervei alapján, hogy közben maximálisan megőrizték az eredeti szellemiségét. Egyrészt kibontották az állandó felújítások idején rárakódott rétegekből, megőrizték a finoman kiegyensúlyozott, geometrikus könnyedségét, miközben a kor követelményeinek megfelelően ki is bővítették (wellness), másrészt viszont észrevétlenül sikerült felerősíteni ennek a kiterjedt strandvilágnak a mondén, érzéki világát.

Persze annak, aki csak a termálvizes medence kacskaringói között áztatja magát, nem számít a száz év. A vízbe csobbanás öröme örök.