Előfizetés

„Nem értem magát a kérdést sem”

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.07.08. 09:30

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Az előítéletek ellen a kommunikáció erejével küzdhetünk – véli az Osztálykép című ifjúsági regény szerzője, aki üdvözli, hogy a kommersz filmekben is szerepelnek LMBTQ karakterek.
Az Osztálykép alapvetően ifjúsági regény, amely számos témát ölel magában. Ön műfajilag hogyan definiálná, LMBTQ regényként? Inkább azt mondanám, a sok zsáner közül ez az egyik. A történet elsősorban a gyászról és az önelfogadásról szól, csak egy része az LMBTQ. A gyászfeldolgozás során az egyik főszereplő, Levente megnyílik a társainak, egyre asszertívabbá válik, és a saját nemi identitása kapcsán is őszintébb lesz. Emellett pedig van egy másik erős karakter, aki szintén az önkeresés útján áll: Ákos, aki egy elfogadó család tagja, de eközben van egy mérgező, bántalmazó párkapcsolata. Ő szintén önmaga elfogadásával tud egy másik párkapcsolatba lépni, ezáltal emelődik be igazán az LMBTQ irányvonal. Látott olyan példákat, amelyeket határozottan szeretett volna megjeleníteni vagy elhagyni a regényben? Szerintem most már nem csupán angolszász, hanem több magyar könyv is megjelent ebben a témában. Sokat köszönhetek, egy új nézőpontot Nádasdy Ádám A vastagbőrű mimóza című művének, de sok más magyar szerző is egyre bátrabban ír és gondolkodik az LMBTQ-ról. Én elsősorban azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy egy mérgező kapcsolatból hogyan lehet felépülni. Szerintem az is egy gyászfolyamat, amikor egy kapcsolatot megsiratunk, és próbálunk a saját önbecsülésünkkel együtt egy új kapcsolatot felépíteni.  A homoszexuálisokat gyakran kívülről érő támadások vagy az iskolai megszégyenítés, a bullying csupán kis mértékben jelenik meg a regényben, holott sajnos ez meglehetősen gyakori.   A bullying-szál a „harmadik fél”, Dávid részéről jelenik meg, akinek van egy erős családi háttere, amiatt lesz olyan, amilyen. Illetve annyit látunk még, hogy Levente volt korábban egy fordított bullying áldozata: gyakran maguk az elkövetők is otthoni mintákat követnek vagy a saját sérüléseik hatnak rájuk. Viszont az szándékos volt, hogy Levente közvetlen környezete, a baráti köre elfogadó; az egy mikrotársadalom, ahol fontos a megnyílás. Miközben írtam a történetet, előttem voltak például a homoszexualitással foglalkozó filmek, amiknek – bár fontos üzeneteket hordoznak –, sokszor azt éreztem, mintha csak egy végük lehetne, a homoszexuális párkapcsolat vagy tragédiába, vagy boldogtalan végbe torkollik. Én ezzel szemben szerettem volna egy boldog befejezést. Talán ez a legfontosabb üzenet: igenis mindenki megérdemli a szerelmet.  A gyász, az önelfogadás, és a homoszexualitás hasonlóan fontos kérdések a regényben. Gyakorló pedagógusként hogy látja, mennyire nyitottak a fiatalok ezekre a témákra?    Szeretném azt hinni, hogy már ezekről a dolgokról is lehet beszélni. Azt tapasztalom, hogy a gyerekek érdeklődőek, akár akkor is, ha a szexuális irányultságról van szó. Sokkal több inger éri őket, több csatorna van, ahol bizonyos tartalmakat látnak. Fontos lenne ezekről a kérdésekről értően beszélni, ahelyett, hogy takargatnánk, vagy megbélyegeznénk egymást. Pedagógusként is érdekes azt látni, hogy az ember akarva akaratlanul stigmatizál. Ez egyfajta én-védés is. Ami ismeretlen, attól tartunk, miközben hogyha elbeszélgetünk valakivel, hamar kiderülhet, amellett, hogy aszexuális, biszexuális vagy transznemű, rengeteg kincset hordoz magában. Bár a kategóriák alapvetően segítik a tájékozódásunkat, nem szabad elfelejteni, hogy emberi háttér is van mögöttük, a szociális környezet, az egyén maga. Könnyen el tudjuk kaszálni az embert a nemi identitása miatt, holott lehet, tehetséges a zenében, vagy jó vezető, bárhol megállja a helyét, és kompetens ember. Miért a szexuális irányultsága az, ami mégis mérvadó? Az elmúlt időszakban több ilyen témájú regény és film is megjelent meglehetős sikerrel, a Szólíts a neveden, a Kszi, Simon, a Cameron Post rossz nevelése, vagy az Eltörölt fiú csak néhány ezek közül. Ezek a filmek, könyvek tényleg a köztudatban forognak, foglalkoztatják a gyerekeket és a fiatal felnőtteket. Azt látom, hogy egyre nyitottabbak, sokkal bátrabban kérdeznek, akár egy szexuális felvilágosításnál azonos neműek kapcsolatára vonatkozóan is. Érdekes, ahogy ezek a kategóriák a filmes világban mozognak. Szerintem az egy nagy mérföldkő, ha egy mainstream filmbe, például egy Marvel-univerzumba bekerül egy nyíltan homoszexuális vagy transzszexuális karakter. De a Star Trek: Mindenen túl filmben is megjelenik egy homoszexuális szereplő: Sulut úgy mutatják be, mint egy kompetens karaktert, aki amellett meleg is; egy másik férfival együtt nevel egy kislányt. Kérdés, mit szólna ehhez Kövér László, az országgyűlés elnöke, aki nemrégiben úgy fogalmazott, egy normális homoszexuális nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.  Nagyon befolyásolja a társadalmunkat, hogy milyen a politika. Viszont fontosnak tartom, hogy ennek ellenére is beszéljünk ezekről a tartalmakról. Ha csak egy csatorna van, aki megmondja mit gondolj – ez lehet politikus, családtag vagy bárki –, az sosem jó. Mert ki ő, hogy megmondja? Ki ő, hogy úgy gondolja, egy elvált szülő vagy egy homoszexuális pár nem család? Miért ne lehetnénk egyenrangúak? Nem értem magát a kérdést sem. Nehéz az ellen harcolni, ha valaki kihelyezi magát és úgy alkot véleményt. Hogyan lehet harcolni ellene?  Azt gondolom, a művészet az egyik leghatékonyabb eszköz, hogy képviseljük azt, amiben hiszünk. Szerintem bárki tud tenni azért, hogy elfogadóbbá váljon a környezete. Én azt tanultam, az embernek elsősorban magával van feladata, magát kell fejlesztenie, és ahogy tanul önmagáról, úgy a környezetére is képes hatni. Pedagógusként is azt látom, hogy fontos a példamutatás. Az iskola is egy mikrotársadalom, hatalmas jelentősége van annak, hogy ott miről van szó, miről tudunk beszélni. A regény – ami kerülhet egy középiskolás diák, tanár, vagy bárki kezébe – szintén fontos üzenetet hordoz a kérdésfelvetésekkel. Míg azonban azt látjuk, hogy a világ egyes részein teljesen természetes az LMBTQ közösség tagjának lenni, addig hazánkban még mindig felvetődhetnek olyan vélemények, mint a Mi Hazánk Mozgalom részéről, akik szerint a Pride résztvevői nem a homoszexuálisok mellett, hanem a család és a tradícionális értékek ellen demonstrálnak. Mintha egy kettéosztott világban élnénk, ahol mikrokörnyezet áll mikrokörnyezettel szemben.  Én a tudásban és az ismeretben hiszek. Jó, amíg el tudjuk oszlatni a félreértéseket, minthogy egyszerűen hallgatunk, vagy a szőnyeg alá söpörjük azokat. Gyakran úgy érzem, mintha a szülők, pedagógusok és a gyerekek más-más táborba tartoznának, és a pedagógus mediátor szerepbe kerül a szülők és a gyerekek között. Valóban erős lehet, hogy mit hoz valaki otthonról, de én abban bízom, a saját példánkon vagy személyes beszélgetéseken keresztül talán meg tudunk nyílni egymásnak. Ehhez sok munka kell; az előítéletek mélyen gyökereznek, és a falak csak az odafordulással és a kommunikáció erejével dőlhetnek le. 

Névjegy

Krausz Emma pedagógus, író. Az említett kötet a Twister Media [bekezdés] programjának első nyertese. A mentorprogram keretében kiírt pályázatra beérkezett kéziratokról négytagú zsűri dönt, a kiválasztott műveket kiadják, és a kiadó szakmai mentorálást is nyújt a szerzőknek.  Infó: Krausz Emma: Osztálykép, Twister Media, 2018.

Szivárványzászló közintézményen

 „A 21. században senkinek sem szabad félnie amiatt, hogy kit szeret, senkinek sem szabad szégyenkeznie amiatt, hogy kit szeret. Ha két ember együtt akar lenni, joguk van méltóságban élni, mindennemű jogi korlátozás és társadalmi előítélet nélkül” – írta június elején, a Pride hónap kezdetén Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében, amelyben arról számolt be, hogy a Zuglói Polgármesteri Hivatal épületének homlokzatára tűzte a szivárványzászlót. Nagy felháborodást keltett azonban, hogy a zászlót az éj leple alatt ismeretlenek levették és ellopták. Karácsony Gergely az ügyben feljelentést tett, és újra kitűzték a zászlót az önkormányzat homlokzatára. A szexuális kisebbségek jogegyenlőségéért folytatott küzdelmének szimbóluma magyar közintézményekben ritkán kerül ki, és többnyire nem hivatalos úton: legutóbb, május 18-án a Kövér László homofób kijelentései ellen zajló tüntetésen lógatta ki az Országgyűlés ablakából a Demokratikus Koalíció frakciója. A világ számos pontján viszont mostanra meglehetősen megszokottá vált a szivárványszínű zászló kitűzése és az egyenlőség hirdetése, legalább a Pride hónap idejére. Egy a diákok választását elősegítő, a Cambridge-i kollégiumokat pro és kontra érvek mentén felsorakoztató listán például az ellenérvek között szerepel, ha az adott kollégiumra nincs kitűzve az LMBTQ zászló.

Meghalt Ambrus Zoltán, az Irigy Hónaljmirigy tagja

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.07.07. 23:44

Fotó: Shutterstock
A szomorú hírt a zenekar közösségi oldalán osztotta meg.
"Nyugodj békében Zoli! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon életének 54. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Ambrus Zoltán az Irigy Hónaljmirigy együttes örökös tagja. Nincsenek szavaink, csak a mérhetetlen fájdalom és a gyász. A család kérésére további információt nem kívánunk közölni, ezért kérünk mindenkit - elsősorban a média munkatársait -, hogy ezt tartsák tiszteletben. Köszönjük a megértést" - olvasható az együttes Facebook-oldalán.

#metoo az operában

Varga Péter
Publikálás dátuma
2019.07.07. 20:15
ARTE-KÖZÖNSÉGDÍJ - Don Giovanni, rendező: Alföldi Róbert
Fotó: Armel Fesztivál
A Don Giovanni nem csak operarendezők, hanem karmesterek, prózai színházi és filmrendezők fantáziáját is megmozgatja. Az Armel operafesztivál utolsó napján Alföldi Róbert vitte színre.
A fesztivál kísérőfüzetének írója, és többek, akikkel beszéltem – velem együtt - különlegesebb megoldásokat vártak Alfölditől, ehhez képest meglehetősen konvencionális megoldásokat láthattunk. Ha a díszletek, jelmezek valamennyire emlékeztettek volna a korra, amelyben a cselekmény játszódik, néhány elemet leszámítva akár hatvan-hetven évvel ezelőtt sem keltett volna feltűnést az, amit most láttunk. Ami jó, mert „újraértelmezés” helyett a cselekményre és a zenére, a Mozart-Da Ponte páros által megénekeltetett történetre koncentrált a rendező. A játéktér mindvégig azonos volt, hátul egy kék, két oldalt két piros fal, a baloldalin három rózsaszín ajtó, a jobboldalin egy rózsaszín ablak. Középen egy bonyolult emelvényrendszer helyezkedett el, amelynek szintjeit több lépcsősor kötötte össze Escher híres grafikáira emlékeztetően, csak itt valóban átjárható módon kapcsolódtak egymásba az elemek. Ezen kívül jelen volt a színpadon még sok-sok szék is. Mivel Alföldi kiváló és rutinos színházi szakember, szereplői mindig logikusan voltak ott ebben a térben, ahol éppen lenniük kellett. A szinteken, adott pontokon való megjelenésük precízen jelezte aktuális egymáshoz való viszonyaikat, még az olyan bonyolult helyzetekben is, mint a második felvonás szextettje. Voltak érdekes ötletek, Donna Elvira például láthatóan terhes, amikor először megjelenik, kérdezhettük, ez a helyzet dramaturgiailag vajon hogy fog feloldódni. Nagyon egyszerűen: Leporelló áriája alatt Donna Elvira kivette a párnát ruhája alól, az 1003-as szám, mintha meggyőzte volna arról, itt ilyen ócska trükk nem vezet sehová. Kevésbé jó, hogy a Commendatore pisztolyt vesz elő Don Giovanni elrettentésre, amire ő kocsmázó suttyó módjára késeléssel válaszol; a korkülönbségükből adódó egyenlőtlenség így mintha kiegyenlítődne, a csábító gazember gyalázatos tette félig-meddig jogos önvédelemnek is tűnhetett akár. Persze nem is a három zaklatott, elhagyott nő Donna Anna, Donna Elvira és Zerlinetta lokális #metoo mozgalma és nem is a kormányzó megölése okozza Don Giovanni vesztét - mint láttuk a kettejük közötti harc akár két egyenlő nemesember vitája is lehetett volna – hanem az, amit még egy reneszánsz főúr sem tehetett meg büntetlenül. Don Giovanni halálában sem tiszteli ellenfelét, magát a halált veti meg, azaz az isteni végzettel húz ujjat, amikor a kőszobrot vacsorázni hívja. Ez a jelenet is furcsa – de magyarázható – módon volt megoldva, a temetőben összeakadó Leporello és ura fölé nem magasodik fenyegetőn a kőszobor árnya, amelynek első megszólalása valahonnan a színfalak mögül olyan halk volt, mintha valóban a túlvilágról jönne, azután pedig az említett ablakon kukucskál be a fehér álarcos alak, mintegy a másvilágról. (Az ablakon keresztül egy jelenetben Don Giovanni is beszól Leporellónak.) Ezen túl lehetett volna kevesebb, illetve elmaradhattak volna teljesen, a ma már eléggé elcsépeltnek ható diszkótánc mozdulatok, de ezektől függetlenül a rendezés maradt a hagyományos keretek között, a szereplők akár percekig is nyugodtan álltak egy helyben, miközben áriáztak. Néha azt lehetett érezni, kissé leül az egész játék, amiben sajnos a zenei megoldás halványsága is komoly szerepet játszott. Színtelenül, nem i s mindig igazán tisztán játszott a zenekar. Az énekesek többsége a tisztes középszert képviselte, kiemelkedett Donna Anna megformálója, az amerikai-holland Katharine Dain drámaiságával, bár legmagasabb hangjainak nem volt tökéletesen ura, és különösen az Il mio tesoro áriában Don Ottavio alakítója, az amerikai Mark van Arsdale. Don Giovanni megtestesítőjét, az ecuadori Alex Rodriguezt sajnos a jelmeze sem segítette, hogy fajsúlyosabb alaknak lássuk, fekete bőrkalapjával és zakójával, piros nadrágjával inkább nézett ki surmó vidéki földesúrnak, mint a sorssal is dacoló délceg nemesembernek. Jól játszottak Donna Elvira és Leporello alakítói. A produkcióban az Ecuadori Magyar Zeneművészeti Alapítvány is részt vállalt, eredetileg a dél-amerikai országban mutatták be az operát, innen a kórusbeli parasztok ponchója, ami ott természetes viseletnek hathatott, mindamellett elment jelmeznek is a három bosszúállásra készülő nemesi alakon.

Infó

Mozart Don Giovanni Don Giovanni Alex Rodriguez Donna Elvira Vanesa Regalado Donna Anna Katharine Dain Leporello Ricardo Panela Don Ottavio Mark Van Arsdale Masetto, Commendatore Hyalmar Mitrotti Zerlina Vanessa Freire MusArtEH Énekkara, Pannon Filharmonikusok, karmester Bogányi Tibor Díszlet, jelmez Tihanyi Ildi Rendező Alföldi Róbert Müpa Fesztiválszínház, 2019. július 6.

Kiosztották az Armel Operafesztivál díjait

Az Egy eltűnt férfi naplója című, Ivo van Hove rendezte kortárs belga előadás lett a legjobb produkció és több elismerésben részesült Alföldi Róbert rendezése, Mozart műve, a Don Giovanni.  A Mozart-opera kiérdemelte az ARTE-közönségdíjat és a zsűri különdíját is. Az Ecuadori-Magyar Zeneművészeti Alapítvány és az Armel Operafesztivál közös produkciója az opera műfajának ecuadori népszerűsítéséért kapta az elismerést a zsűritől. A legjobb előadónak Ricardo Panelát választották meg, aki Leporello szerepét énekelte a Don Giovanniban. A keddtől szombatig tartott fesztivál díjazottjai vasárnap a Müpában vehették át az elismeréseket.