Németország;szélsőjobb;Bundeswehr;

2019-07-17 20:12:10

Az összes nácit kirúghatja a Bundeswehr

Egy szélsőjobboldali gondnok ügyében mondta ki az általánost a német munkaügyi bíróság, bár az ítélet még nem lépett jogerőre.

A német hadseregnek, a Bundeswehrnek jogában áll megválni azoktól a munkatársaktól, akik szélsőjobboldali nézeteket vallanak - döntött szerdán a berlini munkaügyi bíróság. Az ARD német közszolgálati csatorna beszámolója szerint a bíróság úgy döntött, hogy

A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy a 62 éves, kelet-német, brandenburgi gondnok egy szélsőjobboldali társaság tagja, és közösségi médiában is többször osztott meg, illetve lájkolt szélsőjobboldali tartalmakat, illetve ilyen kommentet is írt.

A perirat alapján a férfi évtizedek óta dolgozik a Bundeswehrnek, és a hadsereg már tavaly decemberben közölte, hogy megszünteti a munkaviszonyát, de csak januárban tudatták vele, hogy ennek legkésőbbi határideje 2019. szeptember 30. Ezt követően fordult bírósághoz az illető. A munkaügyi bíróság szerint azonban a védelmi minisztérium jogszerűen járt el, mindössze azt kötötték ki, hogy tekintettel a férfi több mint 30 éves szolgálati idejére és korára, szociális szempontok alapján kell meghatározni a felmondási idejét. A bíróság javaslatot tett arra, hogy a hadsereg hogyan állapodjon meg további pereskedés nélkül a férfival, de ezt a Bundeswehr elutasította.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, bármelyik fél a berlin-brandenburgi tartományi munkaügyi bírósághoz fordulhat felülvizsgálati kérelemmel.