Gyere haza Fiattal

Az orbáni bér- és munkaerőpolitika leglátványosabb hozadéka kétségtelenül az a momentum volt, amikor a Fidesz munkástagozatának vezetője Londonba ment dolgozni; de azért a különféle „gyere haza…!” programok is megérték a pénzü(n)ket. A fiatalok hazacsábítására indított projekt 2015-től egészen 2016 közepéig tartott, és állítólag 105 célszemélyt sikerült vele visszahozni 100 millió forintos ráfordítással. A kezdeményezés kitalálójának, Azbej Tristannak viszont bejött az élet: ő jelenleg „Az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár”, és mint ilyen, évente legfeljebb perceket tölt Magyarországon – igaz, tudtommal nem is akarja senki marasztalni. 
Valamivel csúfosabb véget ért a Vállalkozz itthon, fiatal! elnevezésű akció: a hazacsalt ifjú üzletembereknek nem fizették ki időben a megígért támogatásokat, így két szék közül a pad alá pottyantak. 
Nekifutott a kormány az ifjú kutatók visszaédesgetésének is. Ez volt a legköltségesebb próbálkozás: ismeretlen, de mindenképpen legalább tízmilliárdos nagyságrendű összegből 150 kutatócsoportot sikerült felállítani a hazatelepített tudósokból. Ők azok, akik most az akadémiai kutatóintézetek NER-megszállását és az 56-os Intézet fideszesítését látva fejvesztve menekülnek, általában oda, ahonnan jöttek. 
Most a kőművesek vannak soron – nem tudom, hogy őket mivel próbálják meggyőzni, de ha a helyükben lennék, nem biztos, hogy hallgatnék a hívó szóra. Az a helyzet ugyanis, hogy akik elmentek, nem csak a pénzért mentek el, és ma sem a 2008-as szinten beragadt fizetések jelentik a kivándorlás egyedüli mozgatórugóját. A távozás – szemben a hazaköltözéssel – jellemzően racionális döntés: akik megtették, alighanem akkor járnak el helyesen, ha hazajönnek ugyan, ám amikor letelt a nyaralás, megölelgetik a nagymamát/nagypapát, nyomnak egy barackot a kutya fejére, aztán beülnek a Fiatba (Opelbe, Volvóba), és visszamennek oda, ahol működik az iskola, a kórház, a vasút, meg úgy általában az állam.

Zsákbamacska

Egy társadalom demokratikus voltának fokmérője az is, hogy egy kisebbség – legyen az nemzeti, vallási, szexuális, politikai vagy bármilyen más jellegű – hogyan érzi magát az országban. Ha az állampolgárok egy csoportja napról napra azt tapasztalja, hogy veszélyforrásnak tekintik, hogy az élet egyetlen területén sem indulhat azonos esélyekkel, pusztán azért, mert más anyanyelvűnek született, mint a többség, akkor attól a csoporttól aligha várható el lojalitás, hazaszeretet. Mert a hazaszeretet is olyan, mint a szerelem – két fél kell hozzá, a viszonzatlan érzelmek előbb-utóbb kimúlnak. 
Ez történt Ukrajnában is. 2014 telén még a lakosság többsége, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül, szívvel-lélekkel szurkolt a Majdan mozgalomnak, s hitt abban, hogy az ország, amelyben él, most már tényleg elindul azon az úton, amelynek a végén a demokratikus jogállam és az Európai Unió áll. 
Ezúttal is csalódniuk kellett. Az orosz agresszió nyilván rendkívüli helyzetet teremtett, ámde a hatalom ezzel takarózva antidemokratikus intézkedések sorozatát foganatosította, amelyek elsősorban a nemzeti kisebbségeket sújtották. Kijev bűnbakot keresett, s a másságban talált is. Intézkedéseivel nem Oroszországot, hanem a saját állampolgárainak negyedét kitevő orosz etnikumú és nyelvű lakosságot büntette, s mintegy járulékos veszteségként minden más nemzeti kisebbséget is.  
A kedden hatályba lépett nyelvtörvény alapján például máris utasították a légitársaságokat, hogy az ügyfelekkel kizáróan ukránul beszéljenek. Indokolt esetben megengedhető az angol nyelv használata, a nemzetközi járatokon pedig „esetleg” adható tájékoztatás annak az országnak a hivatalos nyelvén, ahova éppen tart a repülőgép. De mi van akkor, ha egy beregszászi magyar, csernovici román, lembergi lengyel, vagy ne add isten, egy mariupoli orosz lesz rosszul a gépen, ukránul nem ismeri az egészségügyi kifejezéseket és nem tud angolul? 
Vasárnap új törvényhozást választ Ukrajna. A Kárpátalja.ma ukrajnai magyar portál részvételre buzdította olvasóit, a közzétett választási térképen pedig magyar nemzeti színekkel jelölte azt a három körzetet, ahol magyar jelölt indul. A kijevi külügy azonnal szeparatizmust kiáltott, az Ukrán Biztonsági Szolgálatot küldte a lapra, valamint a magyar érdekvédelmi szervezetre. A bűnügyi eljárást azonnal el is indították Ukrajna területi egységének és sérthetetlenségének veszélyeztetése miatt. 
A nemzeti kisebbségek mégis el fognak menni vasárnap választani, és vagy a saját jelöltjükre, vagy az elnök új pártjára adják voksukat. Zelenszkij ugyan a beiktatása óta eltelt egy hónapban időnként úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, de ő Ukrajna első államfője, aki békejobbot nyújtott a kisebbségek felé, nem cenzúrával, „tűzzel-vassal” és tiltásokkal próbál demokráciát építeni. Zelenszkij eddig nyilvánosságra hozott elképzelései a szabadságot és jogállamot ígérik. Persze egyelőre még mindez zsákbamacska. Ám ha meglesz hozzá a parlamenti többség, ezúttal akár sikerülhet is.
Szerző
Gál Mária

Mosószappan

Majdnem szabályos téglatest, csak a két legnagyobb oldalát sorjázzák furcsa kis rücskök, megdermedt buborékok, mintha puffasztott rizsszelet ölelné körbe a többi, enyhe fehér porral bevonódott részt. Fehér szalvétába és fehér zsírpapírba is becsomagolta, s át is kötözte cukorspárgával gondosan, aki küldte, s aki majd´ minden évben küld egy ugyanilyet Gyaluból. 
Mosószappannak hívja, s maga készíti. Egyszer elmagyarázta, milyen lúg és mennyi zsír kell hozzá, hogyan főzi, hogyan hűti, hogy aztán tömbbé szilárdulva olyan legyen az egész, mint egy hatalmas fehér tábla, amit mintha űrlények küldtek volna a földiek közé. Felütötte még a lexikont is, onnan olvasta fennhangon, a szemüvegét az orrnyergére tolva, hogy az emberek a szappanfőzéshez egész évben gyűjtötték a zsíros hulladékot, disznó-, marha- és birkafaggyút vagy az olajpogácsát, ideje pedig kora tavaszra, rendszerint a húsvét előtti hetekre esett. Ha fehér szappant akartak, új lúgban négyszer is kifőzték az anyagot, amit aztán ruhával letakart farekeszbe öntöttek, és padláson vagy a szoba mestergerendáján jól kiszárították. 
Ő is ládába teszi, onnan szeleteli aztán félkilós, kilós darabokra, mikor mennyi fogy el belőle. Négyes osztatú reszelőn, annak is a citromhéjhoz kellő részén csiszatolja aztán, hosszasan, komótosan. Úgy peregnek a szappanszilánkok, mintha a milánói makarónira áhítoznának sajt gyanánt, ám nekik egyszerűbb sors jut. Forró vízben végzik, ott fehérítenek majd férfiingeket. Errefelé nem trikóban, nem is atlétában vagy pólóban, hanem ingben kapálnak a férfiak, van külön kapálós ingük, aminek gallérközepe már nem horzsolja ki a nyakukat, s gallérszéle sem döfködi a kulcscsont környékét, mert az idők során bepuhultak, belesimultak a férfinyakba, szinte eggyé lettek vele. Nem is engedi könnyedén az ilyen holmit annak viselője, ha lyukas lesz, foltot varrat rá, kis csontgombjait évente erősítteti, a zsebét nem tágítja zsebkendőkkel, s csak amikor már szitává rongyolódott a háta, s eltüntethetetlenné lettek az izzadság rajzolta erecskék és patakok, akkor válik meg tőle, nehéz szívvel, nagy sóhajtásokkal kísértve. 
Ámbár a búcsú még ilyenkor sem végleges, hisz porrongyként éled újjá, miként egy főnixmadár a hajdanvolt ing, s kerül be a műhelybe, hogy kéznél legyen ott is, ha le kell törölgetni a satut, a kifent kaszát, vagy megfolyik a káposztalé a fahordó szélein. A szappannak – amit az én nagyanyám csak szapponynak, egy másik nagyanya meg szopponynak hívott – különös illata van, mintha nemcsak a lúg, hanem valami éteri tisztaság törne át a pórusain. Olyan, mint amikor először lesz kimeszelve a ház sok-sok év után, kifehéredik kályhacső körüli tér, köddé vállnak a villanykapcsoló környéki kéznyomok, visszaolvad a helyére a nehéz függönyrojt okozta furcsa vonal, s eltűnik a falról az a szabálytalan, semmihez sem hasonlító lenyomat, amit a mindig ágyban olvasó nagypapa odatámaszkodó feje hagyott maga után.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.07.19. 09:35