Emmi: jogellenes a fogorvosok „sztrájkja”

Publikálás dátuma
2019.09.03. 11:21

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A tárca szerint „leginkább csak politikai kampánycélokat szolgál” a demonstráció.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) keddi közleményében azt írta: a közvéleményt megtévesztő és jogellenes a fogorvosok „sztrájkja” A tárca azt írta, a fogászati alapellátásra fordított összeg 2010 óta 22 milliárdról 33 milliárd forintra nőtt, és praxisonként ez évi akár több millió forintos növekedést is jelent. Az elmúlt években emelkedett a praxisok finanszírozása, a fogorvosok rezsitámogatást, letelepedési támogatást kapnak, a Magyar falu programon keresztül is segítjük a kistelepüléseken szolgáló fogorvosok munkakörülményeit – tették hozzá.
„Az Emmi hónapok óta tárgyal az érdekképviselettel, hogy közös megegyezés mentén tovább növeljük az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozását. A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának múlt heti ülésén jelenlévő, a fogorvosok által választott megyei elnökök nagy többséggel, 19:3 arányban elfogadták a javaslatunkat”

– írták.

Közölték, hogy a 2994 államilag finanszírozott alapellátást végző fogorvosi praxisból mindössze 288-an írták alá azt a nyílt levelet, melyben 2019. szeptember 2-től két hétig megtagadják az ellátást. Ők az érintett fogorvosok csak 9,6 százalékát teszik ki, és zömében nem is közalkalmazottak.
„A tiltakozó fogorvosok többségénél tehát a »sztrájk« jogilag nem értelmezhető, jogellenes és a közvéleményt megtévesztő. Véleményünk szerint leginkább csak politikai kampánycélokat szolgál. A szerződéses jogviszonnyal foglalkoztatott – vagyis nem közalkalmazott – fogorvosok kötelesek ellátni a körzetükben lakókat, a rendelési idejükben heveny panaszokkal hozzájuk fordulókat, illetve azokat a krónikus betegeket, akiknek az egészsége károsodna az ellátás hiányában. Jelen esetben nem történt meg a munkabeszüntetéssel kapcsolatban a megbízó előzetes tájékoztatása és hozzájárulása, így jogellenesen járnak el, ahogy abban az esetben is, ha egyidejűleg tömegesen veszik ki a »szabadságukat«”

– áll az Emmi közleményében.

Mint megírtuk, Egertől Budapesten át Kaposvárig több mint ezer alapellátásban dolgozó fogorvos nem állt munkába hétfő reggel azért, hogy a praxisok alulfinanszírozottsága ellen tiltakozzon.  Ismeretes, a két hetes fogorvosi demonstráció előtti utolsó pillanatban többletfinanszírozást ajánlott a kormányzat az alapellátóknak. A pénteki szavazás egyébként bizalmi válságot gerjesztett az orvoskamarai tagok között: az alapellátók nyílt levelet fogalmaztak tegnap a tagozat elnökségének, amiért a megyei elnökök 19:3 arányban elfogadták a kormány ajánlatát. Lapunkhoz arról is érkeztek hírek, hogy az önkormányzatok és különböző hatóságok igyekeznek nyomást gyakorolni a demonstrálókra – erről itt írtunk bővebben.
Szerző
Frissítve: 2019.09.03. 11:23

Újabb LMP-s lett fideszes jelölt röviddel azután, hogy elhagyta a pártot

Publikálás dátuma
2019.09.03. 11:00

Fotó: Tempfli József Budapest XIII. önkormányzati képviselő / Facebook
A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjeként jelentették be Tempfli Józsefet. Budakeszin korábban Ligetiné Komáromi Gabriella tűnt fel hirtelen a kormánypártok jelöltjeként.
Napokon belül már a második ex-LMP-s bukkan fel a kormánypártok képviselőjelöltjeként az önkormányzati választáson – írja az Azonnali. A portál szerint – ugyan még csak idén augusztus közepén lépett ki az LMP-ből – szeptember másodikán már a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő-jelöltjeként jelentettek be egy XIII. kerületi politikust, Tempfli Józsefet. Budakeszin ugyancsak egy, az LMP-t augusztusban elhagyó önkormányzati képviselő, Ligetiné Komáromi Gabriella tűnt fel hirtelen a kormánypártok jelöltjeként. Akárcsak Ligetiné, úgy Tempfli is jelenleg is önkormányzati képviselő, és az is közös bennük, hogy az LMP kompenzációs listájáról jutottak a testületekbe 2014-ben. Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára a portálnak Tempfli váltásával kapcsolatban úgy fogalmazott: ez egy elég meglepő fejlemény, és szerinte „azt is jelzi, hogy a Fidesz eléggé rottyon lehet”. A kérdésre, hogy tud-e másik, hasonló esetről az angyalföldin és a budakeszin kívül, nemmel felelt. Arra pedig, hogy tartanak-e az újabb Fidesz-KDNP-hez csatlakozó LMP-sektől, azt mondta, nem, „ennyi misztikum ritkán fordul elő, ez nyilván kivételes eset”. Angyalföldön egyébként 2014-ben 58 százalékkal vitte az MSZP-s Karácsonyi Zoltán a 7. számú egyéni választókerületet, ahol most Tempfli is indul. Karácsonyi ismét ebben a körzetben fogja megmérettetni magát októberben. 
Szerző
Témák
LMP Fidesz

Könnyen büntetik az ellenzéki jelölteket

Publikálás dátuma
2019.09.03. 09:39
Aláírásgyűjtés Nemes Gábornak
Fotó: Nemes Gábor Facebook oldala
Kifogásolták, hogy Nemes Gábor a városrész egészségügyi szakrendelője előtt gyűjtött aláírásokat. Az önkormányzatot a másik polgármester-jelölt, a fideszes Kovács Péter vezeti.
A XVI. kerületi helyi választási bizottság majdnem 150 ezer forintra bírságolta az ellenzéki összefogás polgármester- és képviselőjelöltjét, mert valaki kifogásolta, hogy Nemes Gábor a városrész egészségügyi szakrendelője előtt gyűjtött aláírásokat múlt szerdán. Az épület előtt minden jelölt minden kampányban rendszeresen tart választási rendezvényt, de aláírást gyűjteni csak a terület tulajdonosa, vagyis az önkormányzat előzetes hozzájárulásával lehet – hangzik az érvelés. Az önkormányzatot a másik polgármester-jelölt, a fideszes Kovács Péter vezeti.
Szerző