Erős földrengés sújtotta Kína délnyugati részét

Publikálás dátuma
2019.09.08. 16:26
Kínai tűzoltók dolgoznak a Szecsuán tartományt sújtó földrengés után 2019. szeptember 8-án
Fotó: Xinhua News Agency
Egy ember meghalt és több mint hatvanan megsérültek Szecsuan tartományban vasárnap kora reggel.
A Hszinhua kínai állami hírügynökség hírér hivatkozva azt írja az MTI, hogy az 5,4-es erősségű földrengés epicentruma a szecsuanbeli Vejjüan járásban volt, és összesen 63 településen érzékelték. A természeti csapás több mint 10 ezer embert érintett, közülük csaknem 2500 embert telepítettek ki ideiglenesen. A földmozgás következtében 132 ház omlott össze, míg 161 súlyosan, további csaknem 5 ezer épület pedig enyhén megrongálódott. A helyszínre több mint száz fegyveres rendőrt vezényeltek a jelenleg is zajló mentési munkálatokhoz és a veszélyelhárításhoz. Kínában az elmúlt évtizedek legtragikusabb földrengése szintén Szecsuant sújtotta 2008. május 12-én. Akkor több mint 69 ezren veszítették életüket, és közel 5 millió ember otthona semmisült meg.   
Szerző

Ferenc pápa: A kiváltság kultúrája és a korrupció érdekszövetsége miatt csak keveseknek adatik meg a gazdagság

Publikálás dátuma
2019.09.08. 14:23

Fotó: TIZIANA FABI / AFP
A katolikus egyházfő bírálta azt, hogy az emberek a jó és a rossz meghatározásánál gyakran igazolják azt a gyakorlatot, amely elvezet a kiváltság kultúrájához, a kirekesztéshez majd a korrupcióhoz.
A kiváltság kultúrája és a korrupció érdekszövetsége miatt csupán keveseknek adatik meg a gazdagság, míg a nagy többség nyomasztó szegénységben szenved – jelentette ki Ferenc pápa vásárnap, amikor szentmisét mutatott be Madagaszkár fővárosa, Antananarivo külterületén. Becslések szerint több százezer ember vett részt a szabadtéri szertartáson, míg a Vatikán a helyi szervezőkre hivatkozva azt közölte, hogy egymillió. Sokan a hideg idő ellenére az éjszakát a szabadban töltötték, hogy találkozzanak a katolikus egyházfővel, aki három afrikai országot felölelő apostoli körútja során Mozambikból érkezett Madagaszkárra, ahonnan majd Mauritiusra utazik tovább. A pápa homíliájában bírálta azt, hogy az emberek a jó és a rossz meghatározásánál gyakran igazolják azt a gyakorlatot, amely elvezet a kiváltság kultúrájához, a kirekesztéshez majd a korrupcióhoz. Ez az érdekszövetség csak azoknak hoz felemelkedést, akik kapcsolatba hozhatók vele, míg mások kirekesztődnek és a lehetőségek hiánya miatt nem képesek életükön javítani – figyelmeztetett az egyházfő. Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) becslése szerint Madagaszkár 26 milliós lakosságának 90 százaléka kevesebb mint két dollárból él naponta, és a szigetországban a legtöbb gyerek alultáplált. A lakosságnak csupán 13 százaléka jut hozzá az elektromos áramhoz. Ferenc pápa a szentmisét követően ellátogat Akamasoába, a főváros egyik olyan kerületébe, amelyet „A barátság városának” hívnak. Ezt Pedro Opeka atya, egy 71 éves misszionárius alapította, aki teológiát tanult a majdani pápa idején Argentínában, mielőtt életét arra tette föl, hogy családi közösségeket teremtsen Madagaszkáron. Az elmúlt 50 évben az Opeka által támogatott szervezet 25 ezer embernek épített házat, száz iskolát, hat klinikát és két focistadiont. Jövőre azt tervezik, hogy szállást emelnek a mentősöknek.
Szerző

4,1-es erősségű földrengés volt Székelyföld közelében

Publikálás dátuma
2019.09.08. 14:00
Képünk illusztráció
Fotó: Muhammad Fauzy / AFP
A földmozgás 136 kilométeres mélységben következett be.
A Richter-skála szerinti 4,1-es erősségű földrengést mértek a vasárnapra virradó éjszaka, 2 óra 21 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – írja a román földfizikai intézet (INFP) jelentése alapján a maszol.ro. A földrengés 136 kilométeres mélységben következett be, az epicentrumához legközelebb eső települések Nehoiu (13 km), Vălenii de Munte (28 km), Bodzaforduló (31 km), Slănic (32 km) és Urlaţi (42 km). Szeptember eleje óta hét földmozgást észleltek Romániában, ezek a Richter-skála szerinti 2 és 4,5 közötti erősségűek voltak. A Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségű földmozgás szeptember 3-án, kedden történt, ugyancsak Buzău megyében, és ez volt az idei legerősebb.
Szerző