Olasz Nagydíj;Forma-1;Charles Leclerc;

2019-09-08 18:07:42

Ferrari-ünnep Monzában – Leclerc nyerte az Olasz Nagydíjat

Ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója „hazai pályán”.

Komédiába illő jelenetekkel zárult a Olasz Nagydíj szombati időmérőjének utolsó két perce, ugyanis a pilóták addig taktikáztak a szélárnyékért, mígnem kifutottak az időből, így csak ketten tudták megkezdeni a gyors körüket. Az időmérőedzés ennek ellenére szorosan alakult, a ferraris Charles Leclerc csak néhány ezreddel előzte meg a két Mercedes-pilótát Lewis Hamilton és Valtteri Bottast.

Másnap a rajtot a másodikként induló Hamilton kapta el a legjobban, de nem tudott Leclerc elé kerülni az első kanyarban. Sebastian Vettel eközben egy rövid időre elveszítette a negyedik helyét, majd néhány körrel később vezetői hibát követett el, megpördült, majd egészen amatőr módon, a nagy sebességgel érkező Lance Stroll (Racing Point) elé hajtott vissza a pályára. A két versenyautó összeért, Vettel Ferrariján megsérült az első vezetőszárny, amelyet ki kellett cserélni, míg Strollnak ugyan nem kellett a bokszba hajtania, de számos pozíciót veszített az ütközés miatt. Percekkel később mindketten büntetést kaptak, mert nem biztonságosan tértek vissza a pályára.

Az élmezőny tagjai közül Hamilton cserélt először kerekeket a 19. körben, majd eggyel később

Leclerc is így tett, és kevesebb mint egy másodpercnyi előnnyel tért vissza a brit elé a pályára. Két körrel később a címvédő megtámadta a monacóit, aki azonban nagyon határozottan, kissé agresszívan kivédte az előzési próbálkozást. Leclerc-t ezért figyelmeztette a versenybíróság, jelezve ezzel, hogy több ilyen manővert már nem hajthat végre büntetlenül. A 27. körben Bottas is megkapta autójára a friss abroncsokat, és harmadiknak tért vissza a mezőnybe.

A folytatásban Hamilton tovább szorongatta Leclerc-t, kettejük között a különbség sokáig 6-8 tizedmásodperc között ingázott. A hajrá kezdetére Bottas utolérte az élen viaskodó duót, és Hamilton hibáját kihasználva a 42. kör elején feljött másodiknak, ezzel lehetősége nyílt arra, hogy a győzelemért támadjon, azonban Leclerc sikere nem igazán forgott veszélyben.

„Micsoda verseny volt! Többször is rontottam, nagyon elfáradtam, de végül elsőként értem célba. Vigyáznom kellett a hibákkal, de ezúttal egyik sem került pozícióba” – mondta Leclerc, aki pályafutása második futamgyőzelmét aratta, amivel a vb-pontversenyben megelőzte csapattársát, Vettelt, aki csak 13. lett.

„A stratégiánk jó volt, adott néhány lehetőséget a végén, de hiába adtam bele mindent, nem tudtam őt megelőzni. Mindent megpróbáltunk a motormódokkal és ilyesmikkel, de most ennyi volt benne” – értékelt visszafogottan Bottas.

„Leclerc nagyszerű munkát végzett, a Ferrari gyorsabb volt. Akkor sem tudtam előzni, amikor közelebb kerültem. Megpróbáltam mindent kihozni a helyzetből, de ilyen közelről követni valakit, a gumik egyszer csak feladták. Ez nem a mi napunk volt” – summázta a történteket Hamilton, aki a hajrában még végrehajtott egy kerékcserét, aminek köszönhetően az övé lett a leggyorsabb körért járó plusz pont.

A dobogósok mögött a két Renault futott be a negyedik és ötödik helyen Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg sorrendben, a hatodik Alexander Albon (Red Bull), a hetedik Sergio Pérez (Raicing Point), a nyolcadik a mezőny végéről startoló Max Verstappen (Red Bull), a kilencedik Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), az utolsó pontszerző pedig Lando Norris (Mclaren) lett.

A vb két hét múlva Szingapúrban folytatódik.