Vígszínház;Ifj. Vidnyánszky Attila;Vecsei H. Miklós;

2019-09-12 11:00:00

Gyönyörűek és bolondok - A Vígszínház műsorán A nagy Gatsby

Új zenei és színpadi nyelven jelenik meg a Vígszínházban A nagy Gatsby című produkció ifj. Vidnányszky Attila rendezésében. A határokat feszegető, energikus, de kissé eklektikus előadás született.

Egy új évadot illik egy nagy dobással indítani. Erre készültek a Vígszínházban, amikor műsorra tűztek egy új zenés művet, A nagy Gatsbyt. Eszenyi Enikő igazgató a társulat fiatal művészeire bízta, hogy robbantsanak. Fordítsák fel a színházat, ha épp úgy van kedvük. Tavaly A diktátornak a főszereplője volt ifj. Vidnyánszky Attila, most rendezőként van jelen, és szerzőként is, hiszen a szövegkönyvet jegyző Vecsei H. Miklóssal a dalszövegek megalkotásában is részt vett.

Az előadás elején a darab egyik főszereplője azt kiáltja a nézők arcába: „Utállak, gyűlöllek, gyűlöllek titeket!” Aztán szabadkozik, hogy csak ki akarta próbálni, milyen ezt így elmondani, hiszen mindennel ezt teszi. Kipróbálja! Ez az előadásra is nagyrészt igaz. Az alkotók kipróbálási szándéka uralja a terepet. Birtokba venni az ezerkétszáz főt befogadó körúti színházat, aztán kipróbálni, mi az amit míg elbír a színpad és mi az, amit nem. A bátorság és a határlépések próbája az előadás. Vecsei H. Miklós F. Scott Fitzgerald kultuszregényét vette alapul és ebből írt egy mai nyelvezetű színpadi szöveget. Az alaptörténet a háború utáni húszas évek Amerikájában játszódik, ahol egy a harcból visszatért katona úgy akarja visszaszerezni a szerelmét, hogy kiadja magát egy aranyifjúnak, folytatva azt a mítoszt, amit már megismerkedésük idején is elkezdett felépíteni. Közben a lány férjez ment egy milliomos fúhoz, született gyerek is, mindene megvan, valami mégis hiányzik.

Az alkotók kerestek a történethez egy újszerű színpadi formát és ők ezt zenés partynak nevezik. A zeneszerző, aki a premieren a végén már tréningruhában dirigálta a zenekart, egy sajátos műfajt próbál ki. A jazzt, a swinget keveri a népi és más modern zenei hangzással. Ez mindenképp izgalmas és rímel az újszerű színpadi megfogalmazásra.

Az egész olyan, mint egy nagy buli. Fiatalok keresik a helyüket ebben a különös világban, ahol senki sem az, aminek látszik. Mindenki maszkot visel, szerepet játszik. Ebben a közegben kellene hinni, szeretni, boldognak lenni. Egy fiatal itt hamar összezavarodik, elindul valamerre, mondjuk a gazdagság, a boldog család felépítése útján, aztán hamar a fogódzók nélküli semmibe jut. Ahonnan aztán nincs is kiút. Csak az álmok, az illúziók segítenének, de végül ez is összeomlik. Még ha sokáig elhitetik is magukkal, hogy elég ha gyönyörűek és bolondok.

Ifj. Vidnyászky Attila rendezése most is, mint már korábban többször, elsősorban a színpadi energiákra, a kreativitásra, a meghökkentésre épít. Miközben mer néhol szentimentális és költői is lenni. A színészek most is olykor kijönnek a nézőtérre, bevonják, beavatják a nézőket, sőt mindez néha még fényben is játszódik. A produkció jobb pillanataiban a nyers szókimondás keveredik az álomszerű vízióval. „A jövőm lett a múltam” – éneklik a szereplők, amely arra is utalhat, hogy itt már minden összemosódik. „A múlt lehullt ez új idő / Mosott pénzt mos új eső / Tükörvilágnak épülő / Nő a város, éjre szépülő.” Hát nem lehet mondani, hogy nem ismerős gondolatok.

A szövegnek ez a mába nyúló kortalansága és ez igaz a dalszövegekre is, egészen vonzó. Wunderlich József a címszerepben hihető és hiteles, még akkor is, ha már láttunk tőle hasonló figurát. Waskovics Andrea tényleg tud gyönyörű és bolond lenni Daisy szerepében, mint ahogy Szilágyi Csenge is, aki egy híres golfbajnoknőt formál meg. Ember Márk gazdag férjként lehetne mai politikus is. Gátlástalan és törtető, neki mindent lehet, aztán amikor rájön, hogy még ő is sérülékeny, akkor már késő. Komoly felfedezés Ertl Zsombor, aki egyben a konferansziéja, narrátora is a partynak, és a szelíd szomszéd fiú, aki belecsöppen a zűrzavarba. Tisztasága, hite, mosolya magával ragadó. Kiemelkednek még a jól teljesítő csapatból Márkus Luca, Myrtle Wilson és Gyöngyösi Zoltán, George Wilson megformálói. Erős és könyörtelen karaktert játszik Hegedűs D. Géza Meyer Wolfsheimként. Hatásos és nagyvonalú Pater Sparrow díszlete. És külön érdemes szót ejteni Bakó Gábor olykor elementáris koreográfiájáról. Különösen a szenvedélyeket a végsőkig fokozó autóverseny jelenete vésődhet be erősen a nézők emlékezetébe.

A nagy Gatsby hozhat olyan áttörést, amit annak idején a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, vagy a Jó estét nyár, jó estét szerelem a Vígben, egy markáns színpadi generáció maradandó nyomával. És egy kicsit még azt is elhisszük: lehetünk gyönyörűek és bolondok, ha tudjuk is, ennek bizony nagy az ára.

Infó:

Kovács Adrián – Vecsei H. Miklós – Ifj. Vidnyánszky Attila

A nagy Gatsby

Vígszínház

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila