Újra vizsgázik a demokrácia Tunéziában

Tunéziát az arab tavasz egyetlen igazi sikertörténeteként szokták emlegetni, ám a békés politikai átmenet a gazdasági problémákat egyelőre nem oldotta meg.

Tunéziában elnökválasztást tartanak vasárnap, miután az ország első demokratikusan megválasztott államfője, Bédzsi Káid esz-Szebszi 92 esztendős korában júliusban meghalt. Komoly próbatétel ez az észak-afrikai állam számára, ahonnét az egész úgynevezett arab tavasz elindult 2010-ben, letaszítva több mint két évtizedes hatalmából Zin el-Abidin ben Alit. Tunéziát azóta is úgy tartja számon a nemzetközi közösség, mint ahol egyedüliként beteljesül az arab tavasz, megvalósult a többpárti demokrácia. A Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett nevű tunéziai szervezetet 2015-ben még Nobel-békedíjjal is elismerték a jázminos forradalom utáni békés átmenetért végzett munkájáért.

Az átalakulás azonban egyelőre nem hozta meg a várt gazdasági fellendülést. A Világbank adatai szerint a gazdaság 2011 óta lényegében stagnál, a GDP-növekedés alig haladja meg az évi 2 százalékot. A munkanélküliség viszont továbbra is magas, évek óta 15 százalék körüli, az álláskeresők harmada ráadásul egyetemet végzett. A France24 riportja szerint van olyan fiatal, aki a forradalom óta nem tud elhelyezkedni, miután százával zártak be a gyárak az arab tavaszt követően. Közben viszont az infláció 7 százalékos, csak az elmúlt három évben harmadával drágult az élet.

A százezreket foglalkoztató turizmus is csak lassan tér magához, miután az Iszlám Állam két, összesen hatvan életet követelő támadást hajtott végre 2015-ben egy fővárosi múzeumban és egy tengerparti strandon. Azóta viszonylagos nyugalom van ugyan, de radikálisok idén júniusban is két halálos áldozattal járó öngyilkos merényletet követtek el Tuniszban. Becslések szerint nagyjából háromezer tunéziai csatlakozhatott az Iszlám Állam iraki és szíriai harcához, közülük ezren térhettek haza, tehát a hatóságoknak itt is meg kell küzdeniük a szélsőségesekkel. Ennek ellenére Tunéziából nem túl jelentős a migráció Európa felé: bár Olaszországba tőlük érkeznek a legtöbben, ez idén eddig mindössze 1326 bevándorlót jelentett, Spanyolországban pedig az 500-at sem éri el a számuk.

A nehéz körülmények között legalább annak lehet örülni, hogy Tunéziában tényleg működik a demokrácia. A vasárnapi választáson 26 jelölt indul, de egyelőre megjósolhatatlan, hogy ki fog győzni. Akadnak köztük „nehézsúlyú” politikusok, mint például a jelenlegi miniszterelnök Jusszef Sahíd, a korábbi kormányfő, Mehdi Dzsoma, vagy a befolyásos iszlamista Ennahda párt alelnöke, Abdel-Fattáh Muru. Kisebb felzúdulást okozott ugyanakkor, hogy a „tunéziai Silvio Berlusconit”, a médiamogul Nabíl Karuit korrupciós ügyei miatt letartóztatták, bár ettől függetlenül megmérettetheti magát. Két nő, az egykori turisztikai miniszter, Szalma Lumi, valamint a megdöntött ben Ali elkötelezett híve, Abír Musszi is ringbe száll. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy a muszlim többségű ország első nyíltan homoszexuális jelöltje is indulhat a választáson, ám végül a választási bizottság – 70 másik aspiránssal együtt – elutasította, hivatalosan azért, mert nem sikerült megszereznie a szükséges tízezer aláírást. Az elnökjelölteknek televíziós vitaműsort rendeztek, ahol nem meglepő módon főleg a gazdaság fellendítésére, a korrupció visszaszorítására koncentráltak a felek.

Ha a vasárnapi voksoláson egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok 50 százalékát, akkor novemberben második fordulóra kerül sor. Addig azonban októberben még egy parlamenti választást is rendeznek, amely több párt számára bevallottan fontosabb. Jelenleg a tunéziai politikai rendszer felemás: az elnök mozgástere meglehetősen korlátozott, főként a kül- és védelmi ügyekre terjed ki, miközben a parlament által kinevezett miniszterelnök viszi a „napi ügyeket”. Több jelölt kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén népszavazásra bocsátja az elnöki hatalom kiterjesztését.

Egyelőre tehát teljesen bizonytalan, ki lesz Bédzsi Káid esz-Szebszi utódja, akinek néhány jelentős reform is köszönhető, különösen például a nők jogainak kiterjesztésével kapcsolatban. Ugyanakkor személye politikailag már megosztóbb volt, hevesen ellenezte például, hogy az előző diktatórikus kormányzatok tisztségviselőit felelősségre vonják. Ezzel magát is mentette, miután egy független bizottság azzal vádolta, hogy szerepe volt az országot 1957-től 1987-ig vezető Habib Burgiba köztársasági elnök ellenfeleinek tömeges letartóztatásában, meghurcolásában és kínzásában.