"Sok veszítenivaló már nincs"

Publikálás dátuma
2019.10.04. 06:45

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Olykor ketten végzik el három munkáját, és ha más nincs, akkor az olcsóbb fonállal varrnak – így magyarázza Balatincz Péter, az ajkai kórház traumatológus főorvosa, a Magyar Orvosi Kamara Veszprém megyei választó kerületi elnöke, hogy miért nem omlott még össze látványosan a baleseti ellátás.
„Ezek gyógyíthatatlanok!” „Tényleg elhiszik?!” „Hülyét csináltak az orvosokból!” „Nem ők szívnak, hanem mi a betegek!” – írta néhány olvasó azután, hogy kiderült: a traumatológusok megint adtak egy hónapnyi türelmi időt a kormánynak a nyár eleji ígéretei teljesítésére. Ön mit gondol a döntésről? Villámcsapásként ért a hír, hogy az önkormányzati választások közelségére tekintettel a Magyar Traumatológus Társaság adott még egy hónap türelmi időt. Már azt sem világos, hogy miért. Mi köze a traumás esetek finanszírozásnak, ahhoz, hogy egy falu lakosai kit választanak polgármesternek? Vagy mi is álljunk le a rosszul finanszírozott, halasztható műtétekkel, csak mert közeleg a polgármester-választás? Taktikailag rossz lépés volt a traumatológus társaság múlt hétvégi döntése, és az is, hogy az Országos Baleseti Intézet orvosai visszakoztak az azonnali rendkívüli felmondástól. Mitől félhetnek a társai? Elképzelni sem tudom, sok veszítenivaló már nincs. Egyébként nem először történik meg ez a tagsággal: 2006-ban a traumatológusok győri közgyűlés lett arcon csapva, akkor plusz három havi júdáspénzért egyeztek ki a kormánnyal. Aztán tizenhárom évig csend volt. Tavasszal megint kiállt a szakma a követeléseivel, de most ismét újabb és újabb türelmi időt adtak. Ürügy pedig mindig adódhat, hogy miért lehet tovább húzni az időt. 
Azt mondta, rossz taktika, hogy a traumatológus társaság türelmet gyakorol. Miért? Hamarosan itt az orvos kamarai választás. Ha ott személyi változás történik, akkor újraindulnak a tárgyalások, esetleg felvetik majd, hogy most ne egyeztessenek külön a traumatológusokkal, hanem először az orvosi kamarával nézzék át az aktuális ügyeket. Ha pedig ez történik, akkor beláthatatlan és végtelen történet kezdődik.
Amikor a követeléseikkel megszólították a kormányt, azt állítottak: már annyira kevés a pénz, és azt is olyan rosszul osztják el, hogy a baleseti sebészet az összeomlás szélén áll, az orvosok pedig nem vállalják a felelősséget az ellátás biztonságáért. Aztán október elsején mégsem omlott össze az ellátás.
Mert ilyenkor összeszorítjuk a fogunkat. És mondjuk olcsóbb, de merevebb, gyakrabban szakadó, fonallal varrunk. Meg azt az olcsóbb műtősruhát húzzuk magunkra, ami olyan, mintha egy műanyagcsövet venne magára az ember: nem szellőzik, nem nedvszívó, kemény, vágja a nyakat. Ha erre még ráveszem az ólomköpenyt és a steril külső köpenyt, a műtét végére az összes izzadság kifolyik a padlóra. Mindez olyan kényelmetlen és zavaró, hogy a másfél órás műtét ötödik percében teljesen dekoncentrálttá válik az operatőr. Az összeomlás elkerülésében szerepe van annak is, hogy bevállaljuk a plusz munkát. Ha kiesik egy kolléga, akkor hiába vagyok már 24 órája talpon, beszállok még egy kicsit. Még eggyel többet ügyelek. Olykor ahhoz, amihez négy szakorvosra volna szükség, megoldja három, vagy öt helyett négy, egészen addig, ameddig vissza nem áll az az eredeti helyzet. És visszaáll? Olykor igen, máskor meg nem. Ami biztos: ha jön a beteg, mert elcsúszott és eltörött a csuklója, bokája, csípője, akkor muszáj ellátni. Van olyan napom, amikor egyszerre vagyok a szakrendelőben és az ambulancián. Az előbbin nyolcvan beteg, a másikon tizenöt vár. Felváltva, két emelet köz ingázva csinálom az egyiket és a másikat, ha sürgős eset jön, akkor abbahagyom kicsit a szakrendelést és az ambulancián próbálom „legyűrni a sort”. Körülbelül egy óránál tovább azért ott sem maradhatok. Visszamegyek a járó betegeket ellátni, de ez azzal jár, hogy mindkét helyen várnak a páciensek. Úgy másfél órát muszáj mindkét helyen várni. Ahhoz, hogy ez megszűnjön, több szakorvosra lenne szükség. A műtétekhez szükséges anyagokhoz viszont eddig, ha küzdelmesen is, de hozzájutottunk, vagy legalábbis megoldjuk valahogy, hogy legyen, ami kell. Itt Ajkán olyan még nem volt, hogy az akutan operálandó sérüléshez eszköz vagy behelyezendő implantátum ne lett volna. Ami meg nem olyan sürgős és lehet a beavatkozással egy-két napot várni, azokhoz azalatt be tudjuk szerezni, ami kell. Mondjuk egy comb-nyaktöréshez van mindig elég, megfelelő számú, méretű szegecs a keze ügyében? Erre gondosan ügyelünk. Speciális helyzetben vagyunk, olyan osztályvezetőnk van, aki erre odafigyel. Gyakran, ha elhasználtam öt darab csavart egy készletből, akkor nem teljes készletet, csak azt a hiányzó ötöt pótolják. Így másnap is tudunk dolgozni. Azt, hogy máshol mi a helyzet, miként küzdenek az elemekkel, azt nem tudom. A kormányzat és a traumatológus társaság egyelőre jóvá nem hagyott egyezségétől azt remélik, hogy az a kórházi adósságok 70 százalékára megoldást jelentene. Ha nem érkezik meg ez a plusz pénz az ágazatba, akkor kordában lehet tartani a költségeket annyira, hogy működképes maradjon az ellátás? Az implantátum árak folyamatosan nőnek, miközben az ellátásokért járó közfinanszírozás már egy ideje nem változott. Elég sok olyan műtét van, amelyikért nem kapunk annyit, mint amennyibe az a kórháznak kerül. A medenceműtét, a csípőprotézis, térdprotézis beültetése már veszteséges. De miután a beteg mindig kap ellátást, nem okoz látható feszültséget. Kifelé legfeljebb annyi hallatszik, hogy kicsit morognak az emberek, mert sokat kell várni egy-egy ellátásra vagy orvosra. Az én szintemen, ha a beteg bejön, előjegyzem, megoperálom. A kórház nem meri azt mondani, hogy nincs rá pénz, ne csináljam. Gyakran egy intézmény menedzsmentje nem is tehet mást, mint próbálja az olcsóbb anyagok használatra szorítani az orvosait. Az implantátumokra évente írnak ki közbeszerzést, és ekkor mindig a legolcsóbbat vásárolják meg, így minden évben másfajta implantátumokkal kezdünk dolgozni. Mindegyik más, van kisebb-nagyobb eltérés a korábbitól, más a behelyezés technikája, az eszközkészlet. Ekkor ezt mindig újra kell tanulni. A beteg pedig ezalatt nem biztos, hogy olyan ellátást kap, mintha a korábban, hosszabb ideje használt, begyakorolt középáras implantátumot építettük volna a csípőjébe, vagy a térdébe. Bíznak abban, hogy megadja a kormány azt az összeget, amit traumatológusok kérnek? A magam részéről szkeptikus vagyok. Megéreznék a betegek azt, ha nem kapná meg az ágazat egy hónap múlva sem az ígért pénzt? Ha valaki megsérül, és beszállítják a most még működő baleseti sebészetre, akkor el fogják látni. És bár az emberek már most is érzik, hogy megnyúltak a várakozási idők, fáradtabbak az orvosok, ameddig találnak működő ambulanciát, ha néha nehezen is de elviselik mindezt.
Szerző

Nagy leépítés után drasztikus színvonalesés a kormányhivatalokban

Publikálás dátuma
2019.10.04. 06:20

Fotó: Molnár Ádám
Egy friss felmérés szerint a kérdezettek 42 százaléka úgy érzi, jelentősen romlott a kormányhivatalok munkája a tavaszi elbocsájtások óta – tudta meg lapunk.
Aki egy hónapon belül kereste fel valamelyik kormányhivatalt, járási hivatalt vagy fővárosi kerületi hivatalt, sokkal rosszabbnak látja a közigazgatási munka színvonalát, mint akinek régóta nem kellett elintézni semmit – derült ki a Policy Agenda legfrissebb felméréséből. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) felkérésére a kutatóintézet munkatársai azt vizsgálták, mit éreznek meg az ügyfelek a létszámleépítés miatt túlterhelt, a beígértnél kisebb bérek és a munkájukat szabályozó törvény szigorításai miatt elégedetlen tisztviselők nehézségeiből. Az összes megkérdezett több mint fele mondta azt, hogy szerinte nincs változás és csak 30 százalék tapasztalta a szolgáltatás minőségének romlását, ugyanakkor akik néhány hete szerezték személyes tapasztalataikat, azok 42 százaléka színvonalesést érzett. Az elégedetlenek majdnem fele úgy látja, a romlás jelentős mértékű. A kutatás arra is választ keresett, vajon mivel magyarázzák az emberek a hivatali munka romlását. Jellemző, hogy a véleményt mondó válaszadók háromnegyede (76 százaléka) túlterheltnek gondolja az ügyintézőket, annál többen látják így, minél közelebb volt a legutóbbi látogatásuk egy hivatalban. A kérdésre, egyetért-e azzal, hogy a hivatali ügyintézők túl sok munkát végeznek, 35 százalék azt felelte: teljes mértékben így gondolja. További 37 százalék választotta az „inkább egyetért” lehetőséget és mindössze 6 százaléka a megkérdezetteknek tartja rossznak az indoklást. A hivatalok alkalmazottainak túlterheltsége a jelek szerint általánosan elfogadott véleménnyé vált, ám ennél kevesebben jelölték meg a színvonal-romlás okaként az alacsony béreket, ami érthető, hisz ennek a rétegnek a jövedelmi viszonyaival a legtöbb állampolgár nincs tisztában – érvelnek a felmérés készítői. A véleményt nyilvánítók 58 százaléka mégis úgy véli, hogy nem, sőt egyáltalán nem megfelelő az a bér, amit a hivatalnokok a munkájukért kapnak. A kérdésre, hogy kinek a hibája, ha egy állami szolgáltatás színvonala nem megfelelő, a válaszadók 61 százalékos többsége a kormány felelősségét emelte ki, magukat a dolgozókat mindössze 7 százalék hibáztatta. Ennek ellenére csak a felmérésben résztvevők 38 százaléka biztos benne, hogy a béremelés javítana a helyzeten, míg mások úgy gondolják, a több pénz nem változtatna a túlterheltségen. A felmérést azért kérte a szakszervezet, mert a kormány eddig nem reagált a hivatalok munkatársaitól és az érdekvédőktől érkező vészjelzésekre. Abban reménykednek, hogy a lakosság elégedetlensége már átüti a döntéshozók ingerküszöbét is. A felmérés részleteit ma délelőtt egy fővárosi kormányablak előtt mutatja be az MKKSZ.

Nyomor és kirekesztés: a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint a felét

Publikálás dátuma
2019.10.04. 06:00

Fotó: Kőhalmi Péter / AFP
Több területen stagnált vagy romlott a szegénységben élő gyermekek és családok helyzete – derül ki egy ma megjelenő tanulmánykötetből.
Többéves javulás után megint romlani kezdett a legszegényebb családok és azokban élő gyerekek helyzete – derül ki a Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE) ma megjelenő tanulmánykötetéből. A felméréskészítői a 2014-2017 közötti években vizsgálták a gyerekek körülményeit, otthoni és intézményi ellátásuk minőségét,valamint esélyeiket. A most nyilvánosságra kerülő könyv ötödik a sorban azóta, hogy a parlament 2007 májusában elfogadta a 2007-2032 közötti időszakra érvényes „Legyen jobb a gyermekeknek” elnevezésű hosszútávú stratégiát. Az akkori akadémiai munkacsoportot és programirodát a 2010-es kormányváltás után felszámolták, ám a munkában résztvevő szociológusok létrehozták a civil szervezetet, hogy ha szűkebb lehetőségek között is, de folytathassák a megkezdett programot. A gyerekek helyzetére vonatkozó központi felmérések megszűntek, s a meglévő adatokhoz is egyre nehezebb hozzáférni – mutat rá az előszóban a Bass László- Darvas Ágnes szerkesztőpáros a tanulmánykötet összeállításának nehézségeire. A kötet megállapításai szerint a társadalom alsó szeletében nem hozott változást az életkörülményekben a közfoglalkoztatási bér vagy a rendszeresen kapott segély minimális emelése, hisz közben a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, a családi pótlék és a gyes összege nem változott, az adómentes jövedelmi sáv megszüntetése pedig még rontott is a helyzetükön. Mindezzel együtt is 2007 után 2017-ig csökkent a mediánjövedelem 60 százalékánál kisebb összegből élő családok száma. (A mediánjövedelem 2019-ben bruttó 229 ezer forint.) 2017-ben 230 ezer gyerek élt ezekben a háztartásokban. Amikor azonban csak a medián jövedelem 40 százalékával számoltak, tehát a mélyszegénységben élők helyzetét vizsgálták, kiderült, hogy ebben a körben nem csökkent, hanem 3 százalékkal még nőtt is az érintett családok és a bennük nevelkedő gyerekek száma. A nagy nehézségek árán megélni képes gyerekes háztartások aránya két évvel ezelőtt 18,5 százalék volt, ami az uniós átlag duplája – olvasható a kötetben. A társadalom legrosszabb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka a bevételei több mint felét állami juttatásokból, segélyszerű ellátásokból kapja és 2017-ben az egy főre jutó nettó jövedelem náluk nem érte el a 32 ezer forintot sem. Jelenleg legalább 125 ezer gyerekkel lehet számolni a tanulmány szerint, aki olyan háztartásban él, ahol senki nem foglalkoztatott és esélye sem agyon van a munkavállalásra. Az utánunk következő generációk keserves élet elé néznek: bármilyen rémisztően hangzik, a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint felét. A nagyon rossz lakáskörülmények között élő gyerekek aránya is kifejezetten drasztikusan nőtt: 19,7 százalékról 27,3 százalékra emelkedett, míg az uniós átlag 2017-ben csak 6 százalék volt. 
A GYERE ma megjelenő jelentése mindenben igazolja a csoport tiszteletbeli elnöke, Ferge Zsuzsa 2016-ban megfogalmazott szavait: „Lent a szegények, mélyszegények, prekáriusok, munkanélküliek, hajléktalanná válók, romák milliós tömege nemcsak távolodik, hanem egyre inkább kiszakad a társadalomból, szorul be szegregátumokba, leszakadó falvakba, kistérségekbe, a reménytelen sorsvesztésbe”. Az ország 174 járásából 36 tartozik a minden tekintetben fejlesztésre szoruló, leszakadt kategóriába, de ezekben a térségekben él az ország lakosságának 10 százaléka. Közülük korábban több helyen, 2017-ben azonban már csak a gönci és a szécsényi járásban készíthettek adatfelvételeket az egyesület munkatársai. Az látható, hogy aki teheti, menekül erről a vidékről, 2013-2017 között 10 százalékkal csökkent a gyerekek száma annak ellenére, hogy a maradók több csecsemőt vállaltak. Megdőlni látszik azonban az a korábbi állítás, hogy a roma családokban születik több gyerek, az utóbbi 5 évben ebben a körben csökkent az újszülöttek száma. Az is megmutatkozott, hogy míg országos szinten nőtt a munkalehetőségek száma, a hátrányos térségekben nem javult a helyzet, a közmunkát pedig sem a benne dolgozók, sem a foglalkoztatók nem becsülik. A lakások állapota romlik, sok helyen megszűnt a vezetékes víz elérése, mert a szolgáltatók az elmaradt befizetések miatt lezárták a rendszert. Ha a szülők más szolgáltatásokat sem tudnak megfizetni, a gyerekeket kiemelik a családból – mutatják a tapasztalatok, mert 2015 márciusától megszűnt az adósságrendezésre szolgáló segélyezés, az önkormányzatok pedig nem tudnak mindenkit támogatni.

Még a hurkában is csak krumpli van

A falfreskóiról híressé vált, északi határszélen lévő Bódvalenkén olyan mély a szegénység, hogy azt már mérni sem lehet. Öt éve, 2014-ben egymás után meghalt itt négy csecsemő: heten születtek az előző télen, s közülük csak hárman érték meg a tavaszt. Azon a télen hónapokig nem volt közmunka a faluban, az emberek szó szoros értelemben éheztek. Hogy az észak-borsodi vagy észak-nógrádi falvakban milyen nagy a nyomor, csak az tudja, aki nemcsak kultúrházat vagy ötven méter hosszú járdát avatni jár ide. Az abaúji kistérségben lévő falvakban – ahonnét korábban téeszekbe vagy kohászati üzemekbe jártak el dolgozni az emberek – mára nincs semmilyen értelmes munkalehetőség, a különféle, rendszerint két-három éves időtartamú „szociális projektek” és civil szervezetek adományai tartják egyfajta lélegeztetőgépen az embereket. Itt a kisgyerekek nem Barbie-babról, hanem egy jó nagy adag, olajban sült krumpliról álmodoznak, s merészebb pillanataikban talán még hozzágondolnak egy kisebb szelet rántott húst meg két kanálnyi paradicsomszószt az olcsóbb fajtából. Beszédes, hogy egy bodrogközi iskolában a legjobban tanuló diák nem könyvet, vagy épp legót kapott, amikor megnyerte az iskola tanulmányi versenyt, hanem egy fenyőfát. A fiú pedig örült ennek, mert legalább karácsonykor volt saját fájuk, amit papírdíszekkel teleaggathattak. Védőnők mesélték, hogy ezekben a peremfalvakban hiába regisztrálják egy kisgyerekről, hogy liszt-, vagy tejérzékeny, az anyák nem jutnak hozzá az ilyenkor tanácsolt élelmiszerekhez. A falusi boltban csak csoki van, liszt, tej és baromfipárizsi, a városba bejutni pedig nem tudnak, mert nincs pénzük jegyre. De ha bejutnának, a drága glutén- vagy laktózmenetes termékekre akkor se lenne pénzük. Így aztán az ilyen gyerekek többsége itt úgy nő fel, hogy állandóan püffedt, vagy megy a hasa, súlya alig gyarapodik, folyton beteg. Sok az alultáplált gyerek, aki sajtot, húst, joghurtot, zöldséget és gyümölcsöt alig eszik, hisz otthon jellemzően valamilyen laktató tészta vagy krumpli kerül az asztalra. Itt még a hurkában sincs hús, kockára vágott krumplit kevernek össze liszttel, hagymával, fokhagymával, paprikával, petrezselyemmel, és azt töltik bele disznóbélbe, majd vízben kifőzik és zsíron átpirítják. A gyerekek szeretik, cigány-hurkának hívják, de már a nem roma szegény családok is boldogan megeszik. Az északi falvakban egyre több helyen megjelent már az ingyenkonyha, s noha csak 18 éves kortól vehetnék igénybe az emberek, azt senki sem tiltja meg, hogy a fémkondérból kimert egytálételt hazavigyék és megosszák a gyerekekkel. Van olyan település, nem is kevés, ahol a Vöröskereszt rendszeresen, hetente kétszer tejet és kenyeret oszt – ez segít a családoknak, hogy túléljék a hétvégét, amikor nincs ingyenmenza a gyerekeknek. - Doros Judit