kemping;Balatonszemes;

2019-10-05 16:18:51

Szemesi szezonzárás 2.0: a választásig várniuk kell a befektetőknek

Nem merte meglépni a balatonszemesi önkormányzat, hogy – a Mészáros Lőrinchez köthető befektetők kérését teljesítve – utolsó ülésén megváltoztassa a vízparti Vadvirág kemping területén a beépítési előírásokat. Nem szavazták meg a másik, Lídó névre hallgató kemping beépíthetőségét „bebetonozó” szerződést sem.

Balatonszemes ügyeiről sokat írtunk már, mivel a település a tópart Orbán-közeli befektetők általi bekebelezésének terepasztalaként működik. Szemes korábban két kempinggel is rendelkezett, ám ma már egyik sem üzemel kempingként, és tulajdonosként egyikhez sincs köze a községhez. A nagyobbik, vagyis a Vadvirág kempinget Mészáros Lőrinc érdekköre szerezte meg, a kisebbiket, vagyis a Lídót pedig olyan befektetők, akik mögött az egyiket a helyi közvélemény (bár ennek nincs a cégnyilvántartásban is nyomon követhető alapja) szintén Mészáros Lőrincet és/vagy a vele mostanában gyakran együtt üzletelő, egyre több érdekeltségét átvevő Tiborcz Istvánt sejtik.

Ahogyan előzetesen jeleztük, a képviselőtestület csütörtökön ülést tartott, amit a felfokozott indulatokra és a választás közelségére való tekintettel - a település történetében első ízben – a Facebookon élőben közvetítettek (a felvétel jelenleg is elérhető a Faluszemesen most Facebook-csoportban). A két napirendi pont közül az egyik a Vadvirág kempinggel foglalkozott, a másik, virágnyelven megfogalmazott pont pedig többek között a Lidóval, de ez – mint utóbb kiderült – a képviselők egy része számára is csak a helyszínen vált nyilvánvalóvá. Az első pont keretében a 16 hektáros Vadvirág területére vonatkozó rendezési tervet kellett volna módosítaniuk a képviselőknek a beruházói érdekeknek megfelelően.

Itt az eddig nyilvánossá vált tervek szerint luxusszálloda és apartmanfalu épül, a módosítás vélhetően a beépítés mértékére és a maximális építési magasságra vonatkozott. A testület többsége a beruházó képviselőjének meghallgatása után nemmel szavazott vagy tartózkodott, így ez a napirendi pont nem került föl az ülés napirendjére. A Mészáros Lőrinc érdekeit régóta a szívén viselő Takács József polgármester a közvetítés tanúsága szerint csalódottan vette tudomásul az eredményt. Akik nem szavazták meg a napirendre vételt, azzal érveltek: nem etikus, ha a település jövőjét meghatározó ügyről a képviselő-testület megbízatásának utolsó pillanataiban döntenek.

Hasonló lett a végkifejlete a második napirendi pontnak is, bár ott eljutottak az előterjesztés megtárgyalásáig. A Lidó telke csupán 1,8 hektár, de nagyon jó helyen, a vasútállomáshoz és a kikötőhöz közel, hosszában a tóparton fekszik. A terület sorsa korábban az országos sajtóig elérő botrányt okozott: elsőként a Népszava írta meg, hogy a település a kemping értékesítése során azért nem tudott élni az elővásárlási jogával, mert – éppen az értékesítés időtartamára – a jogosultság érthetetlen módon lekerült a telek tulajdoni lapjáról. Az ügyben per és nyomozás is indult – az eredményt nem ismerjük, ám az előzményekhez képest feltűnő, hogy az önkormányzat vezetése milyen lelkesen igyekszik kiszolgálni az ingatlan tulajdonjogához legalábbis szokatlan körülmények között hozzájutó beruházót. (Az ülésen Takács József polgármester, a főépítész, valamint az önkormányzat jogásza is amellett érvelt, hogy teljesítsék az építtetők kérését.)

Az ülésen felolvasott előterjesztés – amelyet előzetesen nem minden képviselő kapott meg – arról szólt, hogy az önkormányzat kössön településrendezési szerződést a befektetővel, amelyben vállalja: nem változtatja meg a későbbiekben az építési szabályozást olyan módon, hogy az akadálya legyen a beépítési terveknek, és lemond a szóban forgó szerződés jogi megtámadásának lehetőségéről is. Vagyis olyan kész helyzetet teremtettek volna, amelyben a választás után felálló új képviselő-testület semmiképpen sem tudta volna megakadályozni a vízpart nagy arányú beépítését. Ezt az előterjesztést végül egyedül a polgármester szavazta meg. Az is kiderült ugyanakkor: sok múlik a jövő heti választáson, mert erős nyomás alá fogják helyezni az új képviselőket annak érdekében, hogy a kormányzati hátszelű befektetők érdekei mégis érvényesülhessenek.