Szijjártót ötvenkét fős TEK-es testőrség védi évi félmilliárdért

Publikálás dátuma
2019.10.11. 06:00

Fotó: Mateus Bonomi / AGIF
Félszáz embert szán a kormány Szijjártó Péter külügyminiszter személyi biztosítására – derült ki a TEK beszámolójából, de azt titkolják, hogy mi indokolja a védelmi csapatának nagyságát.
Szijjártó Péter külügyminiszter egy kormányhatározat alapján állandó védelmet kap tavaly július óta, ám az eddig nem derült ki, hogy a gyakorlatban mit jelent "személyi biztosítása". A Terrorelhárítási Központ (TEK) 2018-as költségvetési beszámolójából viszont már kiolvasható néhány részlet. Erre a feladatra a TEK 52 státuszt kapott, amit fel is töltöttek: 51 hivatásos rendőrt és egy közalkalmazottat vettek fel, vagy csoportosítottak át. Vagyis összesen félszáz speciálisan képzett rendőr óvja Szijjártó Péter biztonságát, nyugalmát a hét minden napján. A külügyminiszter védelme nem olcsó mulatság: az már korábban, a tavalyi kormányhatározatból kiderült, hogy 2018 második félévében a kiadásokra 504 millió forintot kaptak a terrorelhárítók. A félmilliárd forintból a felszerelésekre 172 millió forint ment el, a személyi költségekre 224 milliót költöttek, a maradékból fizették a vélhetően az utazásokkal kapcsolatos egyéb dologi kiadásokat. A TEK 2017-es zárszámadásából az is kiderül, hogy két éve a TEK még "csak" 59 külföldi útján biztosította Szijjártó Pétert. A TEK lapunk érdeklődésére azt nem árulta el, mi indokolta, hogy az államfő, a házelnök, a kormányfő, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke mellett a külügyminiszternek is járjon állandó személyi védelem. A TEK-nél tavaly 1671 ember dolgozott, és három terület, a felderítési, a személyvédelmi továbbá a műveleti igazgatóságok között oszlott meg a létszám. Azt, hogy mely területhez hány ember tartozik, minősített információként kezeli a TEK. Az viszont biztos, hogy az 52 fős létszámfeltöltés jelentősnek mondható. Az utolsó információ a TEK Személyvédelmi területének tevékenységéről még 2016-ból származik: akkor a még épülő Karmelita-kolostor védelmére 35 személyvédelmi státuszt kapott a terrorelhárítás. Tavaly a fél éves tevékenységre kapott a TEK 504 millió forintot, ha ebből levonjuk az egyszeri beszerzési költségeket, akkor is évente bruttó 650-700 millió forintba kerülhet csak a külügyminiszter biztosítása. Ez nettó fél milliárd forintos éves számlát jelenhet. A Külügyminisztériumot és a TEK-et is megkerestük, hogy megtudjuk, mi indokolja Szijjártó Péter védelmi csapatának nagyságát. A tárca nem válaszolt. A TEK Társadalmi Kapcsolatok Osztálya megerősítette, hogy a külügyminisztert a nap 24 órájában – hivatalos és magánprogramjain egyaránt – megilleti a személyvédelem. Ennek részletei, konkrét számadatai azonban a TEK szerint nem nyilvánosak. Általánosságban azonban annyit elmondtak: "A 24 órás személyvédelem megszervezése a veszélyeztetettség figyelembe vételével történik, melynek során számolni kell a programhelyek előkészítését és helyszínbiztosítását ellátó, a személy- és lakásbiztosítást végrehajtó, valamint a biztonsági gépjárművezetői feladatokat végző állománnyal." Szijjártó Péteren kívül a köztársasági elnök, a házelnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész az alkotmánybíróság és a kúria elnöke kap állandó személyi védelmet. Ugyanakkor a TEK csupán a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és most már Szijjártó védelmét látja el. Emellett ez a testület biztosít a belügyminiszter utasításai alapján – általában évi tíz-húsz alkalommal – kisebb-nagyobb külföldi delegációkat. A többi közjogi méltóság védelméről más rendvédelmi szervek gondoskodnak, például a készenléti rendőrség vagy az országgyűlési őrség.  

A konyhába is benéznek a TEK-esek

 A TEK 2017-es zárszámadási beszámolójából derült ki, hogy tavalyelőtt a miniszterelnök és a legfőbb ügyész védelme megközelítőleg 800 belföldi hivatalos- és magánprogram, valamint külföldi kiutazás biztosítását foglalta magában. A feladatok végrehajtását végző munkatársak több mint 7000 ellenőrzést végeztek különböző adattárakban, továbbá összesen több mint 600 protokoll- és biztonsági-előkészítést, megelőző biztosítást, fotó-videó biztosítást, valamint a megelőző-védelmi tevékenység keretében személyek beazonosítását látták el. A CBRN (vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság) szakterület munkatársai több mint 1400 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést, laborvizsgálatot végeztek el a két közjogi méltóság biztosítása során.

Szerző

Eltűnt Andy Vajna eredeti végrendelete, mindent Vajna Tímea örökölt, így a 31. leggazdagabb magyar lett

Publikálás dátuma
2019.10.10. 21:39
Andy Vajna
Fotó: Népszava
Egy végrendelet hétköznapi fénymásolata nem vehető figyelembe, így a végakarat helyett a törvényes öröklés rendje szerint mindent a feleség kap meg.
Több Andy Vajna hagyatékáról szóló hivatalos dokumentumot is leadtak az elmúlt időszakban a cégbíróságra, ezek közül talált rá néhányra a Hvg.hu, és a lap cikke szerint ezekből egyértelműen kiderül, kié a néhai Andy Vajna vagyona.
"A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, a törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja: 1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére"

- ez áll feketén-fehéren a közjegyző által kihirdetett hagyatéki végzésben, ami szerint tehát az egykori kormánybiztos teljes vagyona megözvegyült feleségét illeti. A hagyatéki végzésből az is kiderül a Hvg.hu szerint, hogy Andy Vajna még 2018. március 7-én írt végrendeletet, amelynek azonban eredeti, hiteles példányával kapcsolatban azt állapította meg a közjegyző, hogy "nem volt fellelhető", legalábbis
a hagyatéki tárgyaláson az eljárásban érdekelt felek nem tudták bemutatni a végrendelet eredeti példányát, és annak tartalmát sem rekonstruálták.

Így azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során nem tudta figyelembe venni. A végzés azonban rögzíti azt is, hogy az eljárás során Andy Vajna végrendeletének nem hivatalos, fénymásolt példánya rendelkezésre állt. Mivel egy nem hivatalos fénymásolat nem lehet eredeti végrendelet, ezért elméletileg ezt sem vehette figyelembe a közjegyző. De a Hvg.hu cikkből kiolvasható adatok alapján érdekelt félből kettő is részt vett a hagyatéki tárgyaláson. Egyikőjük egyértelműen Vajna Tímea, másikuk azonban egy olyan személy, akit Andy Vajna végrendeletének végrehajtójaként jelölt ki, méghozzá abban a végrendeletben, ami nincs meg. Miután pedig az érdekelt felek nem tudták bemutatni az eredetit, és szóban sem rekonstruálták annak tartalmát, a végrendeleti végrehajtó kijelöléséről - kizárásos alapon - csak az eltűntként kezelt eredeti végrendelet nem hivatalos fénymásolatából értesülhetett a közjegyző. Vagyis úgy tűnik, hogy
a hagyatéki eljárásnak volt olyan része, amikor mégis figyelembe vették a fénymásolt, nem hiteles végrendeletet.

Andy Vajna és Vajna Tímea
Fotó: Népszava
Ahogy korábban írtuk, a vagyon öröklési rendjének megállapításakor a közjegyző nem vette figyelembe a fénymásolt végrendeletet (bár nem tudjuk, abban mi szerepel), ezért egyedül az özvegyet illeti a jog, hogy meghatározza, mi legyen a Vajna-vagyon sorsa. Vajna Tímea pedig úgy döntött, hogy elhunyt férje után igényt tart a hagyaték őt megillető örökrészére, majd a törvényes öröklés rendje szerint kérte a hagyaték átadását. 
Az öröklés rendjét végül az Andy Vajna írásos végakaratának nem hiteles fénymásolata szerint végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban nem vitatta.  Andy Vajna hagyatéki vagyonaként az AV Perfect nevű céget határozta meg a végzés, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). Az AV Perfect tavaly lett tulajdonos az Cinergi nevű offshore cégben, amely birtokolja többek között a Rádió 1-et, a kaszinókat, a Nobu luxuséttermet, résztulajdonos továbbá Vajna Tímea egyes vállalkozásaiban, például a fánkos cégben.
Mindez egyben a dokumentumok szerint október 1-én szintén Vajna Tímeáé lett.

A többi hagyatéki vagyonhoz nem rendeltek értéket. Ezek többek között a következők: az AV Holdings nevű cég, egy Bentley, három bankszámla, egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás, valamint műkincsek. A Hvg.hu szerint a végzés hagyatéki tartozásokat is megállapított az AVI Jersey Limited, továbbá a Cinergi Pictures felé. Azt nem tudni, hogy ezek a tartozások mekkora összeget jelentenek. A lap végül emlékeztet rá, hogy ha csak az AV Perfecttel Vajna feleségének tulajdonába került 123 millió dolláros vagyont nézzük, akkor a Napi.hu leggazdagabb magyarokat felsoroló listájának adataiból kiindulva azt jelenti, hogy
Vajna Tímea ezzel most a 31. leggazdagabb magyar lett, éppen megelőzve Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt.

A végösszeget azonban csak akkor lehet majd megállapítani, ha már kiderült, hogy mekkorák a végzésben feltüntetett hagyatéki tartozások. Vajna Tímeának egyébként Andy Vajna hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt. Ez leegyszerűsítve azt eredményezi, hogy a fénymásolt végrendelet figyelembevételével kijelölt végrehajtó a hagyatéki vagyon felett Vajna Tímeára való tekintet nélkül rendelkezhet a hagyatéki tartozások visszafizetése érdekében.
Szerző
Frissítve: 2019.10.11. 10:46

Szijjártó hülyét csinált Orbán biztosjelöltjéből, elismerte, hogy Magyarország blokkolta a Törökországot elítélő EU-nyilatkozatot

Publikálás dátuma
2019.10.10. 20:21

Fotó: KKM/Burger Zsolt / MTI
Szerinte jó Magyarországnak, ami Szíriában történik.
Várhelyi Olivér, Brüsszeli EU-nagykövet, a magyar kormány biztosjelöltje tömör Twitter-posztban reagált szerda este a Spiegel nem sokkal korábban közzétett információjára, mely szerint Magyarország vétója miatt nem tudtak elfogadni egy nyilatkozatot, amelyben az EU Törökország újabb menekülthullámot kockáztató beavatkozása ellen emelt szót. Várhelyi megkapta a kérdést, hogy miért, amire annyit reagált:
fake news.

Ehhez képest Szijjártó Péter ma a hvg.hu-nak adott nyilatkozatában kerek perec kijelentette, hogy Magyarország bizony sokáig blokkolta a nyilatkozat elfogadását és csak azután engedtek, hogy megállapodtak, a külügyi főképviselő nyilatkozataként hangzik el. A riporter még egyszer rákérdezett:  - Ha jól értettem, a vétóról szóló pletykák igazak?  - Ezek nem pletykák, én nagyon sokáig gátoltam ennek a nyilatkozatnak az elfogadását - válaszolta erre Szijjártó Péter.    A miniszter két indokkal magyarázta a blokkolást. Egyrészt szerinte az EU-nak nem kellene mindenbe beleszólnia („az EU a globális politikai hitelességét amortizálja azzal, hogy egyesek azt gondolják Brüsszelben, nekünk mindenben véleményt kell nyilvánítani”), másrészt úgy véli, hogy a török támadás biztonságot hoz a régióban, így az onnan elmenekült emberek hazatérhetnek. („A törökök azon dolgoznak, hogy a 4 millió szír menekült hazatérhessen. Minden, ami elősegíti, hogy az emberek a saját hazájukban békében, biztonságban éljenek, az szerintünk jó.”) A támadás megindulása után mindenesetre több tízezren menekültek el a török hadsereg elől. Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője arra is figyelmeztet, hogy a török kormány a kurdok lakta térségbe telepítené be a zömében arab és turkomán etnikumú szír menekültet. A tervezett szíriai biztonsági övezetben így megbomlana a törékeny politikai és etnikai egyensúly, ráadásul a török katonai beavatkozás az Iszlám Állam elleni küzdelmet is hátráltathatja. 
Szerző
Frissítve: 2019.10.10. 21:05