Lázár János;Hódmezővásárhely;

2019-10-14 17:01:55

Lázár azt kívánta Márki-Zaynak, hogy legyen képes megvalósítani, amit a vásárhelyieknek ígért

A választókerület parlamenti képviselője szerint meg fogják tanulni a számukra föladott leckét.

Lázár János, Hódmezővásárhely egykori polgármestere és a térség fideszes parlamenti képviselője saját Facebook-oldalán vonta le az önkormányzati választással kapcsolatos tanulságokat. Mint ismert, Márki-Zay Péter megőrizte polgármesteri székét, sőt most már a képviselő-testületben is többsége lesz.

Lázár azt írta: "Mi, a választókerület 19 településén élő fideszesek a kép egészét tekintve akár elégedettek is lehetnénk; különösen az országos eredmények fényében. A szülővárosom választási eredményei miatt azonban csak az egyik szemünk nevethet. Vásárhelyen ugyanis tegnap lezárult egy korszak."

Majd azt ígérte a fideszes választóknak: "Megerősítjük a szívünket-lelkünket, megtanuljuk a számunkra föladott leckét, és jobbak leszünk. Jobbak a versenytársainknál és jobbak a tegnapi önmagunknál is."

Az új helyzet Lázár szerint tiszta helyzetet teremt a városban, és azt kívánta a polgármesternek és a testületnek,hogy legyenek képesek megvalósítani mindazt, amit a vásárhelyieknek ígértek.