Több száz demonstráló gyűlt össze már délután 2-kor a török miniszterelnök útvonalán, de hamar nagyjából kétezresre duzzadt a tömeg. Az autók elől most is lezárták az Oktogont, akár csak délelőtt, mikor Erdogan konvoja járt erre, de a gyalogosokat és a villamost most átengedik kereszteződésen. A kezekben transzparensek és feliratok, uniós zászlók épp úgy feltűnnek, mint vörös csillagok, vagy a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) jelvényei.
- ezt már egy Budapesten élő kurd fiatal, Kaya Elif nyilatkozta a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány vétóval akadályozta meg az Európai Unió állásfoglalását a cinikus módon "béke forrásának" nevezett hadművelettel szemben, annak megindulta előtt. Mint mondta, Erdogan ellen még Bécsből is érkeznek tüntetni kurdok. Később már felszólalóként arról beszélt: a kurd nők 2012 óta harcolnak szeretteikért és szülőföldjükért, ami teljesen más, mint a hadseregek intézményesített erőszakja. Arról is beszélt, hogy nem csak a magyar kormány árulta el a kurd népet, de olyan imperialista nagyhatalmak vezetői is, mint Oroszország és az Egyesült Államok.




















A tüntetők között találkozni lehet Nagy Blankával is, aki - mint elmondta - magánemberként vesz részt az eseményen: felháborítja a kurdok elleni népirtás. Feltűnt továbbá Schiffer András és Tordai Bence is.
Narancssárga kabátban a kormánypártok álláspontját rend szerint tettlegességgel védelmező Bede Zsolt is elment: a rendőrség mellől kezdte filmezni az embereket. A Népszavának azt mondta azzal kapcsolatban, amikor DK-s politikusokat inzultált a belvárosban: elismeri a garázdaságot, de a testi sértést nem. Elismerte továbbá, hogy ő maga "idézőjelben fideszes".
- a beszédek után, 3 körül skandálással indultak el a Széll Kálmán tér felé vonuló tüntetők. Elkergették Bedét is - ezt állítólag köpködés előzte meg -, aki kissé lemaradva kíséri a menetet.

– Dühös vagyok, mérges és végtelenül elkeseredett, hogy azt kell látnom, ezzel a diktátorral parolázik Orbán Viktor – foglalta össze érzéseit egy 1977 óta Magyarországon élő iraki kurd származású férfi.
– Nem tudom felfogni, miért lenne Magyarországnak érdeke, hogy jó viszonyt ápoljon ezzel a háborús bűnössel.
Pár lépéssel odébb egy fiatalember áll és a Kurd Női Harcosok (YPJ) zászlaját tartja a kezében. Magyarországon tanuló angol egyetemista, s csak annyit mondott: A szabadságért, a demokráciáért és a békéért jött el tüntetni Erdogan ellen.
Egy apai ágon kurd származású, de már Magyarországon született – kurd zászlóval érkezett – srác azt mondja, akkor is eljött volna, ha nem lenne „érintett”, hiszen tiltakozni kell minden agresszor, diktátor ellen.
Az időközben egy-két ezresre duzzadt tömeg nem sokkal három óra előtt elindult a Teréz körúton. Az első sorban állók molinót tartottak a kezükben, amelyre azt írták: „fight for Rojava”

A menet megállt a Margit híd Pesti hídfőjénél, és a tüntetők egy óriási, több tíz méter hosszú kurd zászlót emeltek a fejük felé. A megmozdulás méretére jellemző, a menet csaknem megtöltötte a Margit híd és a Nyugati tér közötti szakaszon a körút egyik oldalát.
Miközben közeledik a menet a Széll Kálmán térhez, a tüntetők szinte végig skandálnak. Visszatérő rigmus az "Erdogan, takarodj!", "Erdogan terrorist" és a "gyilkosok".
A tüntetők megérkeztek a Széll Kálmán térre, ahol a szónokok megemlékeztek a kurd áldozatokról, méltatták a Kurd Női Harcosokat, bírálták a "gyilkos" Erdogant és Orbánt, amiért a "népírtás mellé állt." A tüntetők egy perces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra és egy perces üvöltéssel fejezték ki a diktátorok elleni dühüket.

Egy Magyarországon élő kurd nő arról beszélt, hogy Erdogan egy gyilkos, akinek semmi keresnivalója Szíriában, és akire diktátorként fog emlékezni a történelem. - Ezt az embert, ennek az embernek a háborúját támogatja Orbán Viktor 2019-ben - mondta.
- Akik Rojava mellett állnak, az emberi jogok mellett állnak - zárta beszédét. A tömeg erre skandálni kezdte:
Egy, a tüntetésre Bécsből érkezett kurd asszony Erdogan bírálata és népe hányattatott sorsa mellett szólt arról is, hogy hálásak, amiért a magyarok ilyen sokan támogatják őket. Erre hangosan és sokáig zúgta a tömeg: Veletek vagyunk!
A tüntetés hivatalosan véget ért a Széll Kálmán téren, sokan elindultak a Gül baba türbéjéhez.
A Rómer Flóris utcánál a tüntetők átvágtak egy rendőrségi szalagot. Pár méterrel később viszont már rendőrök álltak útjukat. Sajátos hangulat alakult ki: miközben rendőrsorfal állt fel, a tüntetők, jobbára fiatalok, dob és trombitaszóra skandáljak felváltva hogy "Janicsárok vagytok" és "turisták vagyunk".
A rendőrség ironikus módon az Ankara utcában állta útját a tüntetőknek.
A tiltakozók megpróbáltak a Rómer Flóris utca felől megközelíteni a türbét de ott is megállítottak őket.

