Gondolatmenet

Rokoni szálak révén járatos vagyok egy településen, amely többek között arról híres, hogy ott élt 1944 előtt (lakosságarányosan) az egyik legnagyobb hazai zsidó közösség. Más miatt is speciális hely amúgy: annyira keresztény, hogy az átkos vallásüldöző kommunista időkben is leállt az élet a feltámadási körmenet idején, amelyet magától értetődő módon a dolgozó népet szolgáló rendőrök biztosítottak, kóláskupaknyi vörös csillaggal a tányérsapkájukon. Az elvtársak türelmesen álldogáltak, amíg a tömeg a templom sarkánál elvonult, és jaj volt annak az autósnak, amelyik türelmetlen dudálással meg merészelte zavarni az áhítatot.

A helyi lakosság a rendszerváltás óta többnyire jobbra szavaz, és ha valaki a lokális elitből hiányzik a vasárnapi miséről/istentiszteletről, akkor legalábbis magyarázkodni kényszerül. Zsidóság a sajnálatos 44-es események óta nincs – elhajtották őket a többi városlakó szeme láttára, mint az állatokat. Az is olyan volt, mint a körmenet, rájuk is egyenruhások vigyáztak, csak ők nem jöttek vissza a végén. Alighanem egyirányú volt az utca – ugyanezért nincsenek zsidók Hajdú-Bihar megyében sem.

A különbség annyi, és ezt én az elmúlt napok fejleményeinek tükrében jelentős differenciának gondolom, hogy az említett városban nincs nyilvános zsidózás: amennyire a gyerek-, ifjú- és felnőttkori emlékeimet vissza tudom pörgetni, nem találkoztam ilyesmivel. És nem azért, mert szentek élnek ott (én is láttam azt a kiadványt, amelyben összegyűjtötték a korabeli keresztények zsidó javakat – széket, szekrényt, zongorát, lakást, földet, miegyebet – igénylő, személyes érdemekre hivatkozó leveleit), hanem valószínűleg a miatt a morális vagy spirituális felelősség miatt, amelyet minden hasonló esetben, a vétkességre vagy vétlenségre való tekintet nélkül a túlélők viselnek. Az életben maradottak és utódaik, ha másnak nem is, a halottak emlékének mindenképpen tartoznak annyival, hogy nem rángatják bele őket a mindennapi konfliktusaik mocsarába. Ez a tartozás az, amelyről a legkereszténydemokratább európai kormány mögött álló kormánypárt egyik alapembere, Kósa Lajos elfeledkezett, holott (amint azt a fenti példa talán meggyőzően igazolja) nem a keresztény világnézet vette el a tisztánlátását.

Látszólag nem tartozik szorosan ide, de egy ismerősöm a minap a saját szórakozására összegyűjtötte, hogy hányszor és milyen módon foglalkozott az elmúlt hetekben a közvetlen (fideszes) pártirányítás alatt álló úgynevezett közmédia úgynevezett híradója a vállaltan széljobb Mi Hazánkkal, illetve a liberális, de minden demokratikus normát betartani igyekvő (és a Jobbikból kiszakadt formációnál legalább háromszor nagyobb) Momentummal. Aki követte az elmúlt kilenc évben a Fidesz hatalmi játszmáit, azt nem fogja meglepni az eredmény: a Mi Hazánk nyert utcahosszal. Azért ajánlanám ezt mégis Kósa úr figyelmébe, mert ha jól értettem a prosztó rasszizmusba csomagolt gondolatmenetét, szerinte kiiratkozik az emberiségből, aki a politikai céljai érdekében a jobboldali szélsőséggel kokettál.