Parlament;Orbán Viktor;

2019-12-05 09:31:48

Orbán új irodája miatt tilthatták ki az újságírókat az eddigi parlamenti sajtófolyosóról

A kormányfő költözése kedvéért a házelnöknek, a parlamenti alelnöknek és az államfőnek is új helyet kellett találni.

Ugyan arra hivatkozva költözött a Karmelita kolostorba Orbán Viktor, hogy a törvényhozás és a végrehajtás ne legyen egy épületben, továbbra is van irodája a parlamentben. Ráadásul a miniszterelnök új szobát is kapott, ami éppen attól a folyosótól van pár lépésre, ahol korábban a sajtó kérdezhette a politikusokat, de ma már tilos odamenniük, értesült az Azonnali.

Azt, hogy Orbán Viktor dolgozószobája új helyre került, azt is jelzi, hogy az érintett folyosószakasz egyik ajtajára már ki is került a „miniszterelnök” felirat. A kormányfő korábbi irodáját a portál szerint Kövér László házelnök használja azóta. A költözés miatt pedig Áder János köztársasági elnöknek és a szocialista Hiller István parlamenti alelnöknek is új helyet kellett találni a parlamentben, mert ott volt az irodájuk, ahova most a kormányfő kerül.

Orbán irodaváltása egybeesik azzal, hogy a sajtó számára korábban forgatási lehetőséget biztosító folyosószakaszról Kövér kitiltotta az újságírókat. (A felvételkészítést ezzel egyidőben a Képviselői Irodaházban is erősen korlátozzák.) Orbán Viktor folyosószakasza az egykori sajtófolyosóról nyílik, merőleges arra. A miniszterelnöknek a plenáris ülésterem felé vezető legrövidebb úthoz át kellett volna haladnia a sajtófolyosó egy rövid szakaszán. Korábban Áder is erre kényszerült, akkor úgy oldották meg, hogy ne kelljen az újságírókkal szóba állnia, hogy minikordont állítottak oda, ha ő az épületben tartózkodott.

Akkor egyébként a parlament sajtóirodája azzal indokolta a sajtó egy emelettel lejjebbi, kihalt folyosószakaszra való elköltöztetését, hogy azt „a Steindl Imre Program keretében történő teremhasználat megváltozása” indokolja. Mindössze azt hagyták ki akkori válaszukból, hogy ez a miniszterelnököt is érinti.