Előfizetés

Gigatender: a Porsche kapja a legnagyobb szeletet

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2019.12.10. 06:15

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A Porsche Hungária kapta a legnagyobb, több mint 54 milliárd forintos megbízást azon a tenderen, amelyen összesen 82,5 milliárd forintot költ az állam gépjárművekre – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből (Tenders European Daily).
A pályázatokon rendre jól szereplő Porsche mellett még négy másik autókereskedővel szerződött az állam milliárdos nagyságrendű autóbeszállításra, valamint szervizelésre. A Magyar Suzuki például 12 milliárdos, míg a Schiller Autóház 10,8 milliárdos tételben szerződött a pályázatot kiíró Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF). A szerződések alapján a következő kilenc évben minisztériumok, valamint más költségvetési szervek hívhatnak le különféle típusú autókat.
A közbeszerzési értesítőből nem derült ki, hogy pontosan hány gépjárművet venne az állam, és azt sem lehet tudni, hogy autónként mennyit fizet majd az adófizetői pénzekből. Az időközben megkötött szerződésekből csak az látható, hogy bizonyos autókategóriákban 20 százalékos kedvezményt adtak a nyertes autókereskedők. Így összesen 15 autókategóriában rendelhetnek a költségvetési szervek autókat, egyebek mellett alsó és felső kategóriás személygépkocsikat, egyterűeket, valamint áruszállító terepjárókat.

A kormány tovább facsarja a közmunkaprogramot

Doros Judit Vas András
Publikálás dátuma
2019.12.10. 06:00

Fotó: Népszava
Jövőre már feleannyi pénz sem jut közfoglalkoztatásra, mint 2016-ban: a kiesők jó része azonban nem a munkaerőpiacra talál vissza, hanem eltűnik a szegénység bugyraiban.
- Húsz embert simán tudnánk alkalmazni, de csak hétre kaptunk kvótát jövőre. Jelenleg is akadnak, akik más településre járnak át közmunkásnak, ők szívesen visszajönnének, de nálunk így már végképp nincs hely – mondta Schuller Tibor, Sávoly polgármestere. Azt követően kérdeztünk meg polgármestereket az egyre szűkülő közmunkaprogram-lehetőségekről, hogy lapunk birtokába jutott egy dokumentum, amelyben a Belügyminisztérium a települések vezetőit tájékoztatja a járási Start-közmunkaprogram 2020-ban várható változásairól. Ebből kiderül: a kormány tovább faragja a közmunkára szánt forintokat, így jövőre már csak 140 milliárd forint jut erre a célra. Ez 100 ezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé, „amennyiben kedvezőtlenebb világgazdasági folyamatok nem jelentkeznek” - írták.
A Belügyminisztérium adatbázisából kiderül, hogy míg 2016-ban 340 milliárd forintot különítettek el a költségvetésben erre a célra, addig egy évvel később már csak nagyjából 320 milliárd forint jutott rá, míg a tavalyi büdzsében 225 milliárd, idén pedig 180 milliárd szerepelt ezen a tételsoron. Vagyis az elmúlt négy évben az Orbán-kormányok alatt csaknem megfeleződött a közmunkaprogramra szánt összeg, jövőre pedig még tovább csökken az erre fordítható keret. S amíg 2016 januárjában még több, mint 200 ezren dolgoztak ilyen programokban, addig jövőre ennek a létszámnak bevallottan a felével számolnak. A közmunkások töredékét valóban felszívhatta az elsődleges munkaerőpiac, ám az áttörés csak keveseknek sikerül. Települési forrásaink szerint a peremvidékeken, ha valaki kiesik a közmunkaprogramból, az nem a gyárakban vagy üzemekben tűnik fel, hanem eltűnik a mélyszegénység bugyraiban, vagy jobb esetben megjelenik az álláskeresési támogatásra várók sorában. A Belügyminisztérium anyagában is olvasható, hogy az elmúlt időszakban megfordult a korábbi tendencia és emelkedett az álláskeresők létszáma, ugyanakkor – írták - „jelentős részük továbbra is szakképzetlen, motiválatlan, mentális, szociális vagy egészségügyi hátrányokkal küzd”. Az általunk megkérdezett polgármesterek szerint ez összefüggésben van a közmunkaprogramokra szánt keret folyamatos szűkítésével: akik a rendszerből kiesnek, ideig-óráig megjelennek ugyan az álláskeresők között, de ha fel is veszik őket normális munkahelyre, általában hamar kiderül, hogy mentálisan már nem alkalmasak, számukra - megfelelő segélyezési rendszer nélkül - továbbra is a közmunka jelenthetne egyfajta szociális védőhálót.
A kormánynak viszont eltökélt szándéka, hogy tovább szűkíti a közmunkára szánt keretet azért, hogy az elsődleges munkaerőpiacra „terelje” az embereket. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében az idei évhez hasonlóan a „kedvezőbb gazdasági környezet miatt” jövőre sem indíthatnak közmunkaprogramot. Ebben az évben azok a települések, ahol 700 főnél többen élnek, és az egy főre vetített adóerő-képesség meghaladja a 110 ezer forintot, nem részesülhettek közfoglalkoztatási támogatásban: a 2020-as szabályokról későbbre ígértek tájékoztatást a polgármestereknek, akik attól tartanak, hogy ez a feltételrendszer is tovább szigorodhat. Kulturális közfoglakoztatást jövő év március elsejétől sehol sem tervezhetnek be a költségvetésükbe az önkormányzatok, vagyis ettől kezdve nem lehet például falusi könyvtárost ilyen címen alkalmazni, ahogy eddig tehették. A mezőgazdasági programokban idén még bruttó 10 millió forintot tervezhettek úgynevezett beruházási és dologi költségekre – gépek javítására, eszközök beszerzésére –, jövőre azonban ez a keret a felére, bruttó 5 millió forintra csökken. A fentebb már említett Sávolyt a mezőgazdasági programok támogatásának visszavágása is kellemetlenül érinti, tervezik ugyanis, hogy a környékbeli falvakhoz hasonlóan elindítanak egy programot. - Láthatóan ennek van értelme, hiszen nemcsak normális munkát ad az embereknek, de valamennyi hasznot is hoz az önkormányzatnak – magyarázta Schuller Tibor. Eddig azért nem indítottak ilyet, mert a legmozgalmasabb időben, nyáron, sokan elmennek idénymunkára a Balatonhoz, de most azt tapasztalták, lenne annyi ember, hogy egész évben működtessék a programot. Sávoly a szomszédos Csákány és Szőkedencs példáját követné: a két északnyugat-somogyi faluban ugyanis komoly siker a mezőgazdasági program. - A közmunkásaink nagyobb része, a tizenháromból nyolc ember dolgozik benne – mondta Németh Endre, Csákány polgármestere. – Szabad-földön és fóliában is termelünk, és éves szinten nagyjából 800-900 ezer forint haszna marad az önkormányzatnak, mondanom sem kell, mindig van helye a pénznek. A csákányi polgármester hozzátette: szerencsések, hiszen a korábbi években beszereztek minden drága eszközt, így éppen beleférnek majd a jövő évi megkurtított támogatásba. - Az uborka támrendszere, valamint az öntözéshez a kútfúrás például sokba került, de most néhány évig nem kell hasonló beruházás – jegyezte meg Németh Endre. A program létét szerencsére nem befolyásolja, hogy csökken a támogatás, de azért – tette hozzá - tudnának a munkát megkönnyítő, modernebb gépeket is venni, ha lenne több pénz.

Külön szövetséget kötött mind a tíz ellenzéki megyei jogú város polgármestere

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.12.09. 21:07
A tíz ellenzéki polgármester egy szövetségben
Fotó: Botka László / Facebook
Közben tisztújítás zajlott az összes megyei jogú várost tömörítő szövetségben.
Továbbra is Szita Károly vezeti a Megyei Jogú Városok Szövetségét, Kaposvár polgármesterét egyhangúlag választották meg a 23 hazai nagyváros képviselői - írja a Kapos.hu. A társelnök Péterffy Attila, Pécs polgármestere lett, míg Kósa Lajos a jövőben is tiszteletbeli elnöke lesz a szövetségnek. Valószínűleg ezen a találkozón megszületett egy új szövetség is: az önkormányzati választásokat követően összesen tíz megyei jogú városnak lett ellenzéki polgármestere, ők tízen álltak most össze - legalábbis ez derül ki Botka László szegedi polgármester Facebook-bejegyzéséből. A posztban egy fotón (nyitóképünkön) láthatók a szövetség tagjai. "A mai napon szövetséget kötöttünk egymással hazánk jövője érdekében. Közös értékek és stratégia mentén az a célunk, hogy Magyarország igazságos, szolidáris és szabad otthona legyen minden magyarnak" - áll Botka bejelentésében.  Az új, ellenzéki szövetség polgármesterei:
  • Botka László (Szeged)
  • Csőzik László (Érd)
  • Fekete Zsolt (Salgótarján)
  • Márki-Zay Péter (Hódmezővásárhely)
  • Mirkóczi Ádám (Eger)
  • Nemény András (Szombathely)
  • Péterffy Attila (Pécs)
  • Pintér Tamás (Dunaújváros)
  • Szücsné Posztovics Ilona (Tatabánya)
  • Veres Pál (Miskolc)
A létrejöttén és a tagok nevén kívül mást egyelőre nem tudni az új szövetségről.
A Kapos.hu szerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége a tisztújításon felül döntöttek arról is, hogy megerősítik a klímavédelem iránti elkötelezettségüket.  „Ezt úgy tudjuk elérni, hogy környezettudatos fejlesztéseket hajtunk végre, és az erőforrásokkal megfontoltan gazdálkodó városokat alakítunk ki. Ennek érdekében a városüzemeltetés terén készek vagyunk a klímavédelmet is szolgáló innovatív megoldásokat bevezetni” – fogalmazott Szita Károly a lap szerint.