gyász;halál;

2020-01-08 16:11:10

Búcsú Felföldi Anikótól

Életének 82. évében elhunyt Felföldi Anikó Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja.

Nem maradt szín, amit ne próbáltam volna ki, nem elegyítettem volna egy másikkal – mondta egy interjúban Felföldi Anikó. Az operettjátszás hazai aranykorszakának egyik fontos alakja volt. És valóban sok mindent kipróbált. Sok operett és musical főszerep mellett sokat televíziózott, filmekben, szórakoztató műsorokban, szintén az aranykorban, de énekelt cigány dalokat, dolgozott külföldön, sok felé hívták, még szinkronizált is, nem beszélve arról, hogy a Magyar Színész Kamara elnökségi tagjaként foglalkozott színházi közügyekkel, és elmaradhatatlan résztvevője volt a Pécsi Országos Színházi Találkozónak. Ott szinte minden évben lehetett vele találkozni. Mint egy színházi nagyasszony végigsétált a Király utcán, aztán mint zsűritag, vagy egyszerű érdeklődő végignézte valamennyi verseny előadást. Érdekelte a színház, a kollégák. Még akkor is, ha ő tényleg sok mindenkivel találkozott, játszott korábban. Egy beszélgetésben idézte fel, hogy még Karády Katalinnal is fellépett Amerikában és hogy mennyire meghatározó volt számára ez az együttlét.

Legendás volt a házassága, ötvenöt éven át élt Körmendi Vilmos karmesterrel, akivel Körmendi 2016-os haláláig elválaszthatatlan párt alkottak. Azt gondolta az ember, hogy Felföldi Anikó sohasem fogy ki az energiából. Nemrég mesélte, hogy még most nyolcvanon túl is mennyi feladata van az Operettben. Amikor azt kérdezték tőle, hogy bírja. Egyszerűen válaszolt, imádja. Ez élteti. 2018-ban ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját. Az Operett a Kálmán Imre Teátrumba szervezett összejövetelt, ahol nagyon sokan megjelentek. Szerették őt, az eleganciáját, a vitalitását. Nekünk pedig most nem marad más, mint előkeresni a régi felvételeket, van bőven, előadásokat, televíziós műsorokat, amelyekben benne volt. Kérdés az is, hogy mi lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozóval. Ő már nem lehet jelen a következőn, bárhol rendezik, de a lénye, a rá jellemző nagyasszonyos mosolya biztos, hogy velük lesz azokkal, akik korábban a pécsi fesztiválnyarakat együtt töltötték vele.