Két különgéppel menekítik ki az amerikaiakat a japán partoknál veszteglő hajóról

Publikálás dátuma
2020.02.15. 11:37

Fotó: Kunihiko Miura / AFP / Yomiuri
A japán hatóságok pénteken megkezdték az idős és megroppant egészségű utasok evakuálását.
Az Egyesült Államok két különgéppel már szombaton hazareptet 380 olyan amerikai állampolgárt, aki a japán Jokohama kikötőjében, a koronavírus megjelenése miatt karantén alá helyezett Diamond Princess óceánjáró üdülőhajón tartózkodik, és nincsenek tünetei – jelentette szombaton az amerikai média. A japán hatóságok pénteken megkezdték a hajó idős és megroppant egészségű utasainak evakuálását. Közülük csak azok szállhatnak partra, akiknél nem merült fel a fertőzés gyanúja. A tüneteket mutató betegek továbbra is a hajón maradnak. A hazaszállítandó amerikai állampolgárokat az Egyesült Államokban ismét megvizsgálják, és 14 napos karanténba helyezik azokat, akiknél ezt indokoltnak tartják. Ezeket az amerikai járványügyi hivatal egyik tisztségviselője közölte a sajtóval, de a hivatal nem erősítette meg, hogy valóban ez a terve az amerikai kormánynak.
Az óceánjáró fedélzetén eredetileg 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodott, összesen 56 országból. A hajó január 20-án hajózott ki a Tokió melletti Jokohama kikötőből, és február 3-án tért vissza oda. Kiderült azonban, hogy az utasok között volt egy kínai állampolgár, akit megfertőzött a COVID-19-nek elnevezett, újfajta koronavírus. Az illető Hongkongban leszállt a hajóról. A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a hajón, a vesztegzárat elvileg február 19-ig kell feloldaniuk.

Koronavírus – Kilenc ideiglenes kórházat nyitottak Hupej tartományban

Publikálás dátuma
2020.02.15. 11:13

Fotó: Xiao Yijiu / AFP / Xinhua News Agency
Jelenleg 5600 koronavírusos beteget ápolnak ezekben az intézményekben.
Kilenc ideiglenes kórházat nyitottak meg csaknem hétezer beteg számára az új koronavírus okozta járvány gócpontjának számító kínai Hupej tartományban – jelentette be szombaton a nemzeti egészségügyi bizottság elnökhelyettese. Jelenleg 5600 koronavírusos beteget ápolnak ezekben a kórházakban, amelyeket iskolaépületekben, kiállítási csarnokokban alakítottak ki. Csak olyan pácienseket fogadnak bennük, akiknek enyhe tüneteik vannak. Mindazonáltal ezeknek az intézményeknek kulcsszerepük van a járvány megállításában, és segítségükkel felszabadíthatók állandó kórházi helyek a súlyos betegek számára. További ideiglenes kórházak megnyitását is tervezik – tette hozzá.

Szigorúbb intézkedések

Pekingben megszigorították a járvány elleni óvintézkedéseket. Minden lakosnak, aki visszaérkezik a városba, tizennégy napig az otthonában vagy hatóságilag kialakított karanténban kell maradnia, hogy megfigyelés alatt tartsák. Az intézkedés megszegőit szigorúan megbüntetik – közölte az állami média. Aki visszaérkezik a fővárosba, annak be kell ezt jelentenie a munkahelyén és a lakóközösségében is. Azt nem közölték a dpa hírügynökség szerint, hogy ez a külföldről hazaérkezőkre is vonatkozik-e. Már korábban megtiltották, hogy nem helyi lakos beutazzon Pekingben, a Hupej tartományból érkezőket pedig már eddig is karanténba zárták. Hongkongban több százan tüntettek szombaton az ellen, hogy a különleges közigazgatású kínai terület kormányzata karantént akar kialakítani bizonyos középületekben az anyaország területéről érkezők számára. Követelték, hogy ehelyett teljesen zárják le a Kínával közös határt, senki ne utazhasson be onnan. A müncheni biztonságpolitikai konferencián részt vevő Csin Kang kínai külügyminiszter-helyettes kijelentette szombaton: Peking biztos abban, hogy a járványnak hamarosan vége lesz, és csak rövid ideig nyomasztja a gazdaságot, utána a fellendülés erős lesz az újra felszabaduló fogyasztói kereslet hatására.

Ausztria lemondhat az Eurofighterekről

Publikálás dátuma
2020.02.15. 10:30

Fotó: Nicolas Economou / AFP
Bécs is szeretne részesedni abból a hatalmas büntetési összegből, amelyet az Airbus konzorcium kénytelen kifizetni egykori vesztegetései miatt. A zöldek ennél tovább mennének, le is cserélnék az ország eurofightereit.
Feltűnően hatalmas összegben, 3,6 milliárd euróban egyezett ki a katonai repülőgépeket gyártó Airbus csoport az amerikai igazságügyi hatóságokkal. Sok éves nyomozás hatására a francia, német, spanyol és többségében tőzsdei tulajdonú cég beismerte, hogy becstelen eszközökkel, elsősorban vesztegetések révén mozdította elő harci gépeinek értékesítését az USA-ban, Nagy-Britanniában és Franciaországban. A 3,6 milliárdos összeg kifizetésével megszűnnek az Airbussal szembeni kártérítési követelések. A 2000-ben alakult, akkor még EADS-nek nevezett cég Ausztriában is hírhedt. Utoljára 2017-ben, az akkori hadügyminiszteri tisztséget betöltő, most Burgenland tartomány abszolút többséget szerzett miniszterelnöke, a szociáldemokrata Hans Peter Doskozil állapította meg róla, hogy becsapta országát. Méghozzá nem csupán a vételárral, hanem az eladott repülőgépek technikai színvonalával, felszerelésével is. A semleges osztrák légteret 1985-től a svéd SAAB cég használtan vett Sárkányai, a Drakenek védték, az ezredfordulón határozott úgy az osztrák katonai vezetés, hogy új, korszerűbb gépeket szerez be. Eredetileg öt cég indult harcba a megrendelésért, 2002 nyarán már csak a Gripen és az EADS gépei maradtak állva. Ez utóbbi nem csupán azt vállalta be, hogy 18 darab katonai gépet szállít 1,79 milliárdért, de garantálja, hogy 200 százalékon, azaz közel 4 milliárd euróért olyan termékeket vásárol osztrák cégektől, amelyek a vadászgépek szállításával függnek össze. Beígért továbbá rengeteg extra felszerelést, az átmenetinek mondott első fejlesztésű változat lecserélését a modernebb második verzióval, mihelyst az új modell elkészül. A gépek minden versenytársnál drágábbak voltak, de az eladó belement a 18 részletben történő, 2007-ben megkezdett törlesztésbe. Az osztrák számvevőszék azonban már 2005-ben átláthatatlannak minősítette az ellenüzleteket. Később parlamenti vizsgálóbizottság alakult, ahol a szakértők által a többi géptípusnál négyszer nagyobb működési költségű Eurofighterek ejtése is felmerült. A Peter Pilz, akkor még zöld párti képviselő által vezetett bizottság nyolc hónap alatt számos visszaélést, lefizetést, korrupciót leplezett le – szóba került például a burgenlandi félig magyar gróf, Alfons Mensdorf-Pouilly vesztegetési tevékenysége is. De a szociáldemokraták, akik ellenzékben lelkesen támogatták az Airbus-üzlet átvizsgálását, 2007-ben ismét kormányra kerültek, s nem érdeklődtek többé a képviselőházi vizsgálatok iránt. Ráadásul a szociáldemokrata Norbert Darabos lett a védelmi tárca vezetője, aki 18-ról 15-re vette vissza a vásárolandó vadászgépek számát, de hat modernebb Eurofighter 2 típusú gép szállításáról teljesen lemondott, s azt is elfogadta, hogy az 1-es, kevésbé felszerelt típusból 6 darab ne vadonatúj, hanem használt legyen. Idővel Darabos eltűnt a színről, a keménykezű Doskozil is Burgenlandba húzódott vissza. Tavaly nyári statisztikák szerint az osztrák légteret 15, szuperszonikus Eurofighterből álló és 12 darab 105-és Saab gépből álló flotta védi. A szupergépek nincsenek teljesen felszerelve, főleg éjjel vagy rossz időjárási körülmények között látnak rosszul, a Sárkányokat ez év végén ki kell vonni a forgalomból, végérvényesen elöregedtek. Pótlására három elképzelés kering: az Airbus gépeinek utólagos felszerelése, ami 1 milliárd eurót emésztene fel, vagy a hasonló kétségeket okozó vásárlás Gripenekből, F-16-os repülőkből. Az Airbus beismerő vallomása az amerikai hatóságokkal szemben az osztrákok figyelmét is felkeltette. Wolfgang Peschorn az állam pénzügyeit védő Finanzprokuratur elnöke, aki a decemberig működött átmeneti kormány belügyminisztere volt, pert sürget az óriáscég ellen, s jóvátételt követel az új védelmi miniszter, Klaudia Tanner is. Egyelőre csak 55 millió euróról és 14 olyan személyről, tanácsadóról, szervezetről tudni, akik pénzt kaptak a repülőgép-üzlet előmozdításáért. Bár nevüket az amerikai dokumentumok „kifeketítették”, sejteni lehet például, hogy az eddig is 17 millió euró szétosztásával gyanúsított EADS-lobbista, Erhard Steinigernek 2,75 milliós saját honorárium is jutott. Vélhetően ő adott 87600 eurót az osztrák légierő volt vezetője, a szintén sárosnak talált, majd felmentett Erich Wolf feleségének üzletéhez. A prokuratúra szerint az osztrák államnak összesen 183, 4 millió eurós követelése van az Airbus-szal szemben. A kormányon lévő zöldek szerint az Airbus-botrány alkalmat teremthet arra, hogy Ausztria kiszálljon a nyomasztó Eurofighter-szerződésből. Az elöregedett Saabokat amúgy is olasz Leonardo M346-os vadászgépekre cserélnék, s ezek a nem szuperszonikus, de megbízható repülők az Eurofighterek helyébe is léphetnének. A drága légi járgányok éves üzemköltsége 65 millió euró, míg a Saabé csak négy millió, s a Leonardoé sem sokkal több.  
Témák
Ausztria airbus