MSZP;Angyalföld;időközi választás;

2020-03-01 20:47:16

Az MSZP jelöltje nyerte Angyalföldön az időközi választást

Nem nagy meglepetés annak ellenére sem, hogy a kerületben megbomlott az ellenzéki összefogás és a Momentum saját jelöltet indított.

A XIII. kerületi időközi választást az MSZP-XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete jelöltje, Vaju Viktória nyerte majdnem 43 százalékos eredménnyel - jelentette be az MSZP Angyalföld Facebook-bejegyzésben.

A választás meglehetős érdektelenség mellett zajlott, Bujdosó Sándor kerületi jegyző az MTI-nek elmondta, a részvétel alig haladta meg a 17 százalékot. 

Az eredmény papírformának tekinthető, csak az lehet némi meglepetés, hogy a a választás meglehetősen szoros volt a két ellenzéki jelölt között: Vaju Viktória 43 százalékával szemben a momentumos Polyák Krisztina majdnem 35 százalékot szerzett. A fideszes induló még a 20 százalékot sem érte el. Ugyanakkor az EP-választás eredménye alapján akár győzelemre is  esélye lehetett volna a Momentum jelöltjének, bár azt nehéz összehasonlítani egy igen csekély részvétel mellett zajló időközi önkormányzati választás eredményével. A választói érdektelenség mindenesetre azt jelezheti, hogy az ellenzéki szavazókat inkább csak akkor érdekli a választás, ha a Fidesz legyőzése a tét. Ha biztosnak tekinthető az ellenzéki győzelem, akkor sokkal kevésbé aktívak.

Októberben amúgy a XIII. kerületi képviselő-testületben 15 képviselői helyet szerzett a MSZP-Párbeszéd-DK-Momentum-XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete és hatot a Fidesz-KDNP.

Az időközi választást azért tartották vasárnap Angyalföldön, mert az október 13-án megválasztott Kerpel-Fronius Gábor lemondott képviselői mandátumáról főpolgármester-helyettesi megbízása miatt.

Az önkormányzati választást követően a kerületben felbomlott az ellenzéki összefogás, a pártok Facebookon kezdtek egymásnak üzengetni. Később bejelentették, hogy külön jelöltet indított a Momentum és az MSZP is. Fekete-Győr András pártja a 28 éves Polyák Krisztinát, a szocialisták pedig a szintén 28 éves Vaju Viktoriát, a Lokálpatrióta Egyesület tagját indították.