Orbán Viktor egyszer szembenézett a magyar nőkkel. Ez két éve, az úgynevezett demográfiai kormányzás hajnalán történt. Azt mondta, átfogó megállapodást szeretne kötni a magyar nőkkel, mert „a demográfia rajtuk múlik”, és megállapodást akar velük nem négy, hanem 15-20-30 évre „a magyar jövőről és a kormány részéről nekik nyújtható perspektíváról”. Ez a perspektíva lényegében és ideáltipikusan vélhetően a főállású anyaság volna, de mindenesetre fölöttébb szüléspárti.
A nőiség mibenlétét más fideszes és kereszténydemokrata véleményvezérek gyúrták egészen plasztikusra. Kövér László parlamenti elnök például azt szeretné, „ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettest adó törpepárt elnöke (frakciójukban 16-ból egy nő van, 6 százalék) pedig úgy fogalmazott, hogy a Biblia és a 2000 éves egyházi tanítás „világosan kijelöli a férfiak és a nők sajátos életfeladatait, kiteljesedésük legbiztosabb útját, mely egymással szoros szövetségben, de nem ugyanazon a pályán képzelhető el. (…) A nők számára ez a pálya hitünk szerint elsősorban az anyaságon keresztül vezet.” Nagyot gurított Kovács Ákos zenész is e tárgyban, mandinerből beszakítva a Telekom tőzsdei pozícióját, miután a támogatás visszavonásával tiltakozó német multi szerződései között kezdett motozni a kabinet. Szerinte „a nők dolga az, hogy beteljesítsék a női princípiumot, „valakihez tartozni, valakinek gyereket szülni, anyának lenni”.
Varga István fideszes képviselő a T. Házban engedte szabadjára a gondolatait, amikor kifejtette, az anyáknak három, négy vagy öt gyereket kellene vállalniuk, „és akkor jobban megbecsülnék egymást és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. Ezt a konyhalogikát e helyt nincs tehetségünk kibogozni. Mint ahogy arra sem vesztegetnénk szót, amikor Vigh László országgyűlési képviselő a fideszes és az ellenzéki női politikusokat kinézetük alapján szedte szét egy megosztott posztban „MI”-re és „ŐK”-re. Biztos megbánta, ahogy az egyszeri képviselő a könnyelműséget: ne pálinkázz vak komondor fölött, mert esés közben könnyen megütheted Terit.
Fidesz szerint a nő
A rendszerváltás utáni kormányokban 160 miniszter töltött be pozíciót, és közülük 13 volt nő (8,1 százalék). A 2010-ben elkezdődött Orbán-kormányzás egy nőt sem emelt tárcavezetői rangba, a 262 tagú frakcióból csak húszat kaptak a „gyengébb nem” képviselői. Két éve egy hölgy miniszterrel (Bártfai-Mager Andrea kapta az egyetlen tárca nélküli posztot) vágtak neki a keresztény szabadság programjának, majd Trócsányi László induló EP-karrierje után Varga Judit került az igazságügyi bársonyszékbe, megduplázva a nők 7 százalékos arányát.
Zorigt Burtejin politológus, az Amnesty International munkatársa a nők politikai szerepvállalása témakörében írja a disszertációját. Szerinte a kormány narratívájában megjelennek a női szerepekkel összefüggő olyan elvárások, amelyekkel szemben nehéz eltérő alternatívákat választani, politikai pályára lépni. „A médiából és a parlamenti megszólalások sokaságából az a kép rajzolódik ki, hogy a nőnek otthon a helye, és fő életcélja a gyerekvállalás, a gyereknevelés, a családtagok gondozása. Még a politikai ambíciókat dédelgető nőket is eltántoríthatja, ha mindig azt hallják, hogy másféle életútra hivatottak, mint a férfiak. Ebben a narratívában még nehezebb lett a nők politikai részvétele, ráadásul nyomokban sincs olyan stratégia, ami ezen változtatni akarna. Ami van, az a határozott szándék, hogy a nőket a háztartás körüli teendőkben látnák szívesen” – mondja a CEU doktori iskolájának hallgatója.
A mongol származású politológus kutatásai alapján a politika zártságának, a pártok jelöltállítási stratégiájának van felelőssége abban, hogy 30 éve stagnál a nők aránya a politikában. A női jelöltek számának emelkedése azt mutatja, hogy vannak, akik szeretnének ezen a pályán érvényesülni, viszont a politikai párt, mint egy kapuőr, ott áll az ajtóban, és nem engedi be őket. Hiába egyre több a női jelölt, amíg olyan helyekre teszik őket, amelyek nem nyerhetőek. Vagy a pártlisták második felében szerepelnek, vagy olyan egyéni körzetekben kell indulniuk, ahol kicsi az esélyük a parlamentbe jutásra. Mindeközben a jelölőszervezetek elutasítják a nők magasabb szintű politikai szerepvállalására vonatkozó javaslatokat.
Fontos lenne, hogy ne kerüljön egzisztenciális veszélybe az a nő, aki a női egyenjogúsági mozgalom élére áll. „Nem elképzelhetetlen ugyanis, hogy másnap felmondanak neki a munkahelyén. Korábban is volt baj, de az utóbbi nyolc-tíz évben olyan súlyos demokráciadeficittel küzdünk, amelyben a női ügyekről már beszélni is valójában a probléma elfedése” – nyilatkozta erről Ilonszki Gabriella egyetemi tanár a 168 Órának.
A politológus szerint sokáig valóban tradicionálisabb volt a magyar társadalom ebből a szempontból, és más szerepeket jelölt ki a nőknek, mint a politikai életpálya. „Ebben azért látok elmozdulást. A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a nők politikai szerepvállalásának kérdésében egyre pozitívabbak a válaszok. A társadalom elfogadóbb és nyitottabb, és a pártok erre reagálnak. Több a női jelölt, mert szeretnék azt mutatni, hogy fontos nekik a nemek közötti egyenlőség” – mondja Zorigt Burtejin. Hozzátéve: a magyarországi pártok között nincs jelentős különbség, bár a baloldaliak egy fokkal jobban teljesítenek, több a sikeres női jelöltjük. Pozitív elmozdulás történt az európai parlamenti választásokon is, ahol a Momentum kettő, a DK egy női jelöltje szerepelt mandátumszerző helyen. Donáth Anna, Cseh Katalin és Dobrev Klára sikeres szereplése arra is jó bizonyíték, hogy a női jelölteket nem éri hátrány a választók előtt, vagyis inkább a pártokban kell keresni a nők alulreprezentáltságának az okait.
Kirakatfigurák
A Fidesz – talán nem függetlenül az EP-választás tapasztalataitól – érezhetően előretolta női politikusait, elsősorban a Facebook-érzékeny fiatalokra igyekezve hatni Varga Judit, Rácz Zsófia ifjúságügyi helyettes államtitkár és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő leigazolásával. Novák Katalin pártalelnök, családügyi államtitkár is kulcsember, Varga mellett benne volt a néppárti tagságot vizsgáló „bölcsek tanácsa” partnerdelegációjában. Abban igen EU-szimpatikusan és taktikusan kétharmados volt a nők aránya, Szájer József EP-képviselő alkotta a férfi harmadot. (Novák a Forbes listáján a legbefolyásosabb női politikus lett: ha ő nincs, ez a hely Orbán Ráhelé, a kormányfő lányáé, ami sokat elmond mind az ország, mind a befolyás állapotáról. Az első tízből ketten Orbán-családtagok, heten fideszesek, s enélkül nehezen jutottak volna egyről… sokra.)
„Látszólagos lépésnek gondolom, hogy a Fidesz előtérbe tolta néhány női politikusát. Ha egy pártban kiemelt szerepet kap egy női politikus, attól még nem feltétlenül tekinthetjük elkötelezettnek a női egyenjogúság ügye iránt. A kormánypártban nem változott számottevően a nemek aránya, a fontos pozíciókban kevés a nő. Áttörés akkor lenne, ha a következő választásokon 10 százaléknyi parlamenti képviselet helyett mondjuk 30 százalékot kapnának a nők” – értékelt Zorigt Burtejin.
Elsősorban nem azért van szükség több nőre a közéletben, hangsúlyozza a CEU doktorjelöltje, mert nélkülözhetetlen értékeket hoznának a politikába. „Azok az érvek, amelyek szerint azért kellene több női képviselő, mert jobb döntések születnének, eszközként tekintenek a nőkre. Hogy lehet az, hogy miközben a társadalom több mint felét kiteszik, aközben az ország legfontosabb döntéshozó testületében csak 10 százalék körüli az arányuk. A társadalmi igazságosság szempontjának elégnek kellene lennie ahhoz, hogy egy kicsit felháborodjunk ezen.”
Burtejin úgy véli, a számszerű (deskriptív) és tartalmi (szubsztantív, vagyis a képviseltek érdekében cselekvő) képviselet összefügg egymással. Ha mégis okokat kellene mondania, akkor azt mondaná: a nők eltérő szempontokat, megoldási javaslatokat tudnak megjeleníteni a döntéshozásban, hiszen eltérő az élettapasztalatuk, a neveltetésük, a szocializációjuk. Minél többféle emberből áll egy munkahely, annál több szempont érvényesül, és ez a döntéshozatalt is jobbá tudja tenni.
A nőtlen évek ára című, 2014-ben megjelent tanulmánykötet egyik szerzője, Tóth Olga szociológus azt emelte ki: ha a népesség valamivel több mint fele nem vagy nem arányainak megfelelően vesz részt a társadalmi újratermelésben, az hatékonyságcsökkentő tényező – legyen szó akár általában a munkaerőpiacról, akár a legmagasabb szintű menedzseri pozíciókról vagy kifejezetten a politikai döntési láncolat bármely szintjéről.
„A gyöngyöspatai kormányzati reakció jut eszembe, amikor az emberek igazságérzetére apellálva tagadták meg a jogerős ítélet végrehajtását. Most is az emberek igazságérzetéről van szó, és még csak bírósági döntést sem kellene semmibe venni. Hihetetlen, hogy három évtized telt el az első parlamenti választás óta, és ugyanott tartunk, ahonnan elindultunk. Most már a magyar kormány is szégyellhetné magát, hogy szinte egyetlen európai országként a lista végén, a 148. helyen vagyunk a világban a nők parlamenti arányát tekintve” – mondja Zorigt Burtejin.
A női szerepek és pozíciók szükséges feltételei a minőségi demokráciának, és a nők politikai részvétele a jó kormányzás egyik ismérve – e korszerű felfogást az említett tanulmánykötet említette. „A nők hiánya afféle tünet, méghozzá a demokrácia gyengeségének vagy hiátusának tünete. Nem ok, hanem következmény. Nálunk kiváltképp az” – jegyzi meg erről Ilonszki Gabriella.
Láthatatlanul
A női politikai képviselet fontos cél, de ez önmagában nem lehet indikátora a nemek közötti egyenlőségnek, és nem oldja meg a számos egyenlőtlenséget, ami Magyarországon érvényesül, mondja a politológus. „Ez is összefüggésben van a kormánypárt narratívájával, mert csak azok a nők tudnak a parlamentbe kerülni, akik fiatalok, tehát még a gyerekvállalás előtt állnak vagy anyagilag jól szituáltak, és meg tudják oldani, ki tudják fizetni a gyermekfelügyeleti és gondozási feladatokhoz kapott segítséget. Ez a baloldali feminizmusban egy fontos szempont.”
A politológus úgy gondolja, sarkalatos kérdés a férfiak szerepe és az egyenlő otthoni munkamegosztás kérdése is. A politológus szerint a férfiaknak is egyenlő részt kellene vállalniuk a gyerekek ellátásában, az idős szülők gondozásában vagy a háztartásban. Ha az otthoni munkamegosztás egyenlőtlen, akkor sokkal nehezebb a nők bármilyen valós választási lehetőségeiről beszélni. Ma Magyarországon a nők heti 26 óra „láthatatlan munkát” végeznek a férfiak 4 órájával szemben. A kormányzat pedig egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy miként lehetne ezekre társadalmi szintű megoldásokat találni.
