kereskedők;kamionstop;koronavírus;innovációs tárca;

2020-03-07 10:51:48

Kereskedők kérték: a koronavírus-járvány miatt felfüggesztik a kamionstopot

A víruspánik felpörgette lakossági fogyasztást is, ennek ellátáshoz viszont folyamatos áru-utánpótlásra van szükség.

Felfüggesztik a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozását, e járművek március 7-én és március 8-án egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon – jelentette be szombaton a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A rendőrséghez is eljuttatott közleményében az ITM emlékeztet: kamionstop főszabály szerint szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.

A lépést a kiskereskedelmi szektor kezdeményezte, "a koronavírus kapcsán megélénkült vásárlói igények zavartalan kiszolgálása érdekében" (a minisztérium nagyon finoman fogalmaz, hiszen az országos járványtól tartó lakosság már napokkal ezelőtt megrohanta a boltokat, és elkezdték otthon felhalmozni a tartós élelmiszereket, fertőtlenítő szereket – a szerk). A kereskedők így könnyebben tudják feltölteni és fenntartani árukészletüket.

 A szakminiszterek  szükség esetén a továbbiakban is fontolóra veszik a kamionstop feloldásának lehetőségét, döntenek annak fenntartásáról vagy felfüggesztéséről – zárul a közlemény.