MSZP;koronavírus;

Tóth Bertalan: Amíg az országgyűlés ülésezik, az MSZP is megtartja a kongresszusát

Fontos kérdésekről döntenek a 14-i kongresszuson.

Amíg a magyar országgyűlés ülésezik, a Magyar Szocialista Párt is megtartja a munkakongresszusát – mondta a Hírklikknek Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A pártelnök hangsúlyozta: folyamatosan nyomon követik az operatív törzs tájékoztatását, és természetesen minden szükséges óvintézkedést megtesznek, a zárt ülés biztonságos lebonyolításának érdekében.

„Azonban, amíg Kövér László házelnök, engedélyezi a parlament munkáját, az MSZP is megtartja a munkakongresszusát” – tette hozzá a pártelnök.

Március 14-én kongresszust tart az MSZP, ahol megalkotják az új baloldali stratégiát, döntenek, hogy bevezetik-e a társelnöki rendszert, továbbá a párt alapszabályába emelik az előválasztás intézményét.

Az operatív törzs tanácsára a kormány már lemondta a központi március 15-i ünnepséget, így tett a főváros is saját rendezvényével és lefújták az ellenzéki pártok közös ünnepségét is. A DK pedig már valamivel korábban bejelentette, hogy a koronavírus miatt felfüggeszti a teljes ellenzéki összefogásért indított aláírásgyűjtést és az országjárást.