kiürítés;kollégium;karantén;

2020-03-18 07:15:19

Karantént rendezhetnek be a kiürített kollégiumokban

Korábban a bezárt egyetemekre hivatkozva küldték haza a diákokat, most kiderült, hogy a tünetmentes fertőzötteknek kell a hely.

Múlt hét végén villámgyors tempóban ürítették ki az egyetemek kollégiumait a koronavírus jelentette helyzetre hivatkozva. Emiatt sokan kerültek szorult helyzetbe, hiszen nem mindenki tudott ilyen gyorsan hazaköltözni, a hallgatók pedig "szolidáris lakhatással" segítették egymást.

Először azzal indokolták a döntést a hatóságok március 12-én, hogy a leálló egyetemi tanítás miatt kell – akkor még csak ideiglenesen – kiköltözniük a diákoknak, majd rá két napra közölték, hogy egy napja maradt mindenkinek a végleges kiköltözésre. Az egyetemek a kormányzati döntésekre és a fokozott járványügyi védekezésre hivatkozva jelentették be mindezt.

Most az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elismerte az RTL Klubnak, hogy azért kellett ez az intézkedés, hogy

„A kollégiumokban olyanokat lehet elhelyezni, akik tünetmentesek, kórházi ellátást nem igényelnek, és nem tudják az otthoni karantént megoldani” –  idézi az Emmi csatornának küldött levelét az Index.