koronavírus;Heti abszurd;

2020-03-29 07:17:50

Heti abszurd: Haramiamese

Hol volt, de bár sehol se lett volna, az Óperenciás-tenderen innen, a felcsúti Pénzköteg-hegyen túl, volt egyszer Pandémiában egy valaha fél-ázsiai, manapság kelet-közép-európai operatív törzs, amiről az utókor később egy hasábszerű, szürke kaspót nevez el.

De ennek most szinte semmi jelentősége nincsen.

Hanem a kósza rémhírnek. Ez a gólyahír nemzetségéből való, sötétben virágzó valódi kétszikű bizony alaposan szárba szökkent haramiaföldi Yodaszarvas-sztyeppén. Ki látta, ki nem, vakuljak meg, ha tudom, de fűbe harapott itt egyszer a négy égtájak felé kiküldött fürkész-portyász, egy szabályos Homo operatívusz, bele éppen a vadul burjánzó rémhírcsokorba. Ettől kezdve csak szelet meg rémhírt tudott vetni, terjeszteni meg pláne, így a családi almáriumában találták meg a következő történetet, tisztelt Vérbíró úr, magam sem értem, hogyan, hogyan nem; más opció nincs.

A radai rosseb se kezdi megint a Hol volttal: a 2020-as Nagy Koronavírus-járvány idején, nem sokkal azután, hogy a népek nagyokat örömködtek a naptár különféle számcsodáin, úgymint évek, hónapok, napok és órák 20-as állása, akkor járta az a hír az Operatívuszok földjén, hogy összejöttek Rüszt Basi tanácsadói a Perügyminisztériumban. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, beszélgetést rögzített a hálás tekintetű Basi-helyettes bekapcsolva maradt mikrofonja, amit napokkal azelőtt ejtett ki sejtelmes köpönyegéből.

Rüszt lépett a tetthelyre.

– Erőt, egészséget, gyermekáldó tehetséget! – akkoriban ilyeneket mondtak jó napot! helyett, mivel a basiknak eszetlen mennyiségű fűzfahelóta szőtte a szót naphosszat. Hol rímeltek, hol rámoltak, hol rémeltek.

– Basi főnök! Hát nem kapta el a vírust! – estek térdre a szolgálati szopnyaloncok.

– Nem! Hogy töltenék vékolybélbe a kutyafattyát! Pedig már majdnem megvolt! Mit tudunk?

– Oda Buda! Meg az ország! – tajtékoztak a mondtam-kik. – Gond van a koronázással, de nem úgy. Rútul fertőző vírus támadta meg a hont, s kivont szablyával…

– Ahogy a csillag megy az égen. Megmondom, mi lesz – huppant a két műszakos forgácsolóbőr huzatú kerevetre Rüszt, szisszent egyet, majd kivette maga alól hétlövetű számszeríját. – Jön tehát a soros ellenség, és ez jó. Tiszta paramilitary! A népek félelemhányadosa szinten van, öt perce mérte a Századbég-osztag. Nincs más teendőnk, mint közzétenni, hogy a megmentett emberéleteket nekem köszönheti széles e kies haza, az elhullottakat pedig mind egy szálig az eb­ugatta ellenzéknek.

– Non numerantur, sed puderantur? – igazította meg miniszoknyája immunitását az Örök Igazság minisztere, fényeskedjék.

– Akár. Hozunk egy jogszabályt, hogy akkora a veszedelem, mint ide a Lajta és a Csimborasszó, és a parittyák, piráják üzemeltetéséhez folyamatos Veszélyhelyzeti Rendteremtés kell. Ha az ellenzék nem járul hozzá, izibe kiadjuk az ukázt, amit már egy hete kikevert a Szómágia Hivatal.

– És ki lesz a főparancsnok? Háborús időben a Nemzeti Küsztársaság elnökére testálja a feladatot a törvényerő – jött a paragrafusszöveg a tizenkettes számú páncélszekrény mellől, ami éppen az egyessel volt szemben, a hetvenkettessel átellenben, de a megszólaló immár tizedik éve takarásban maradt. A bánat látszik ennyi szajré mögül – tartotta a mondás akkoriban és tovább.

– A küsztársasági elnök köszvénnyel küszködik sajnos – piszkálta meg az orrát Basi egyszer jobbról, egyszer balról. – Már tegnap közöltem vele, hogy annyira fáj neki, hogy még a gerincsérve helye is kiújult – vinnyogott harsányan.

– Halkabban, Rüszt Basi, meghallhatja az összellenzéki Remény Párt!

– Eh. A Remény hall meg utoljára.

Rüszt nevetése a Hetedhét Rémhírmezőn túl is hátborzongató volt, még a Közel s Távoli Föderáció íróasztala is beleremegett, egy hetes cikkellyel kellett aládúcolni ideiglenest.