MSZP-s javaslatot hasznosított Orbán: félmilliós pluszpénzt ígér minden egészségügyi dolgozónak

Publikálás dátuma
2020.04.03. 08:36
Orbán egy 2016-os kossuth rádiós interjú közben
Fotó: Anadolu Agency / Hungarian Prime Ministry Press O
A kormány április 10-én dönthet a kijárási korlátozás jövőjéről – ha szükséges, meg is hosszabbíthatják. Orbán felkészült a katonai vezénylés tervére is.
Idén összesen félmillió forintos pluszjuttatást biztosítanak minden egészségügyi dolgozónak - jelentette be Orbán Viktor a közrádió péntek reggeli műsorában. A felajánlás ugyanakkor nem kizárólag a kormány ötlete: az 500 ezer forintos extra juttatást a szocialista képviselők kezdeményezték az elmúlt hetekben, akik március 25-én javaslatot nyújtottak be a témában. Törvénymódosító indítványukról még nem született hivatalos döntés, de az MSZP mindenesetre közleményben üdvözli, hogy az iskolák bezárása, a hitelmoratórium bevezetése után a kormány újabb javaslatukat fogadta el.   A miniszterelnök arra is emlékeztetett az interjúban, hogy a kijárási korlátozások jövő hét szombatig, április 11-ig lesznek érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. "Ha a kényszer rávisz, megtesszük". Arra is emlékeztetett, hogy közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, "vinné az embert a lába, a szíve", de "ez most aligha lesz lehetséges" vagy csak szigorú korlátozások között. A kormány április 10-én dönthet a korlátozás megszüntetéséről, meghosszabbításáról vagy szigorításáról.

Ha kell, katonai üzemmódba állnak át

Orbán a tömeges fertőzések lehetőségéről is beszélt: mint mondta,  
katonai vezénylési akciótervre állnak át, ha a hazai helyzet rosszabbodna.

A katonai vezénylésnek része az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási terv is - mondta a miniszterelnök.Utóbbi  arról szól, hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani, amikor tömegessé válik a koronavírus-fertőzés. A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük - emelte ki a miniszterelnök. Orbán felsorolása szerint eddig  110 kollégiumot foglaltak le - ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni - és 58 hotelt - ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és 203 770 ember étkeztetésére vannak felkészülve. A munkahelyek megőrzéséről és újak létrehozásáról szólva a miniszterelnök szintén nagyívű ígéretet tett: mint elmondta, jövő héten kedden, április 7-én mutatják be a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét.      
Szerző
Frissítve: 2020.04.03. 10:38

Gyártás előtt áll a koronavírus tüneteit enyhítő magyar gyógyszer

Publikálás dátuma
2020.04.03. 08:20
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A terméket már évek óta exportálják az Egyesült Államokba, most a hazai forgalmazási engedélyre vár.
Az Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. (Alkaloida Zrt.) készítené Tiszavasváriban a koronavírus tüneteit enyhítő gyógyszert, amint meglesz az ehhez szükséges engedély,
hiszen az elsődleges célunk nem a hatóanyag, hanem a kész tabletták értékesítése

– mondta a Világgazdaságnak Pallos László, az Alkaloida Zrt. beszerzési igazgatója. Mint közölte, tablettát ma is tud készíteni a társaság, az általa előállított Hydroxychloroquine 200 milligrammos tablettát már törzskönyvezték az Egyesült Államokban, ahová az Alkalodia már jó néhány éve exportálja is. A cég és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) együtt dolgozik azon, hogy a gyógyszer minél hamarabb megkapja a magyarországi forgalmazási engedélyt is. Pallos László azt is elmondta, hogy folyamatosan egyeztetnek a hazai egészségügyi szakemberekkel is, hiszen a gyógyszert elsősorban a magyar betegeknek kívánják biztosítani, és csak utána másoknak.
Az Alkaloidánál lévő hatóanyag-mennyiségből mintegy 20 millió 200 milligrammos tabletta készülhet, ennyi több mint 2,2 millió beteg kezelésére elég

– erősítette meg Pallos László. A társaság napi körülbelül 900 ezer tablettát tud gyártani. Az eddigi adatok szerint egy ember kiegészítő kezeléséhez nagyjából 50 tablettára van szükség.  Mint Szentiványi Mátyás, az OGYÉI főigazgatója a közrádióban ismertette, a Hidroxiklorokin alapanyagot  malária kezelésére, autoimmun kórképek esetén használják. Bár koronavírus-fertőzés esetében klinikai vizsgálatok még nincsenek, a gyógyszer kezdeti eredmények szerint antibiotikummal együtt alkalmazva hatékony, pár nap alatt érezhető, víruscsökkentő hatása van, és a tüneteket is enyhíti. A gyógyszer magára a vírusra hat, viszont jelenleg ez még nem valódi ellenszer – idézte Szentiványi nyilatkozatát az MTI. A kormány annyira bízik a gyógyszer hatékonyságában, hogy rendeletben tiltotta meg alapanyagának kivitelét az országból. 
Szerző

Molinófestéstől a pandémiás járadékig - így küzdenek a vírus ellen az önkormányzatok

Publikálás dátuma
2020.04.03. 08:00
A IX. kerületben is sok önkéntes jelentkezett, hogy segítsen az önkormányzatnak az idősek ellátásában
Fotó: Béres Márton / Népszava
Ahány kerületi önkormányzat, annyiféle vészhelyzeti intézkedéscsomag – derült ki, miután utánajártunk annak, miképpen reagálnak a járványra a városrészek.
A sokféle intézkedés annyiban érthető: a járvány idején irányadó katasztrófavédelmi törvény mindössze arról rendelkezik, hogy a képviselő-testületek nevében az adott település, városrész polgármestere dönt, a kormány pedig kevés központi utasítást adott eddig. Abban még egységesek a kerületek, hogy a kormány előírásait követve bezártak a hivatalok, az önkormányzati kezelésű gyermekintézmények és játszóterek, továbbá mindenkit otthon maradásra buzdítanak. Minden más viszont egyéni megoldás. A fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter például saját kezűleg festett molinót feszített ki a belvárosi polgármesteri hivatalra, otthonmaradásra buzdítva a helyieket. Borbély Lénárd, kormánypárti csepeli polgármester a helyi piacra is kiterjesztette az idősáv-korlátozást, ami egy korábbi intézkedéssel összecsúszva azt eredményezte, hogy a piacra a 65 év alattiak szombaton csak reggel 6 és 9 óra között mehetnek be. Ráadásul előírta a szájmaszk és a kesztyű viselését is. A háborgó kerületiek Facebook-bejegyzései szerint élelmesek rögvest árulni is kezdték a piac bejáratánál 450-600 forintért a maszkot, 200 forintért a kesztyűt. Az előírások betartásáért egyébként a biztonsági őrök felelnek, akiknek egyúttal azt is figyelniük kell, hogy hányan vannak bent, mivel a polgármesteri utasítás szerint legfeljebb 99 vásárló lehet a piacon egyszerre. A kerületi piacokon uralkodó járványügyi szabályoknak nem teljesen megfelelő állapotok – túl sok ember, idősek is, nincs meg a kellő távolság – okán Szaniszló Sándor (DK) XVIII. kerületi polgármester is dörgedelmes üzenetet intézett a kerületiekhez, belengetve a Havanna lakótelep önkormányzati piacának bezáratását. Közben gőzerővel, kerületi gépekkel fertőtlenítik a városrész köztereit. A II. kerületben Őrsi Gergely (MSZP) polgármester kezdeményezésére a vészhelyzet fennállásáig a kerületben működő egészségügyi intézmények dolgozóinak adják át az üres szociális bérlakásokat. Újbuda külön felügyeletet szervez a Szent Imre Kórházban dolgozók gyermekeinek. A bölcsődés és óvodás gyerekeket fogadó intézmény nyitva tartását a kórházi dolgozók 12 órás munkarendjéhez igazították. Biztosítják a gyermekek napi étkezését, gyermekorvosi ellátását, gondozását, nevelését és sok játéklehetőséget. A polgármesterek többsége azokról is igyekszik gondoskodni, akik nem betegek, de a kijárási korlátozások miatt nehézen tudják megoldani a bevásárlást. A budavári önkormányzat önkéntesei például a napi egyszeri meleg étel mellett, hetente egyszer tisztálkodó csomagot is kiszállítanak a karanténban lévőknek és az időseknek, ha kérik. A csomagokért önköltségi árat kell fizetni. A kerületben eseti települési támogatás is kérhető. Terézváros – akárcsak a fővárosi önkormányzat – felfüggesztette a helyiségbérleti díjak fizetését április elsejétől június végéig a VI. kerületi kis- és középvállalkozások fennmaradása, az ott foglalkoztatottak állásának megtartása érdekében. Más kerületek a közvetlen járványhelyzet okozta nehézség kezelésén túl olyanoknak is igyekeznek segíteni, akik például munkájuk elvesztése miatt sodródtak nehéz helyzetbe. Kiss László óbudai polgármester új szociális támogatási formaként veszélyhelyzeti bérleti díj és krízistámogatást vezetett be. Mindkét támogatási formát a járványhelyzet miatt munkájukat elveszítő vagy fizetésüket meg nem kapó III. kerületiek kérhetik évente egyszer. Erzsébetvárosban egyszeri támogatást osztanak azoknak a kerületieknek, akik a járvány miatt elvesztették a munkájukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek. Józsefvárosban szolidaritási alapot hozott létre az önkormányzat, amelybe magánemberek és cégek felajánlásait várják védőfelszerelés vásárlására és bajbajutottak megsegítésére. Pikó András kerületi polgármester százmillió forintot csoportosított át a járvány elleni védekezésre és a legelesettebbek megsegítésére. A ferencvárosi önkormányzat a veszélyhelyzet ideje alatt pandémiás járadékot nyújt azoknak a kilencedik kerületi lakosoknak, akiknek a járvány hatásai miatt megszűnt a jövedelme. A kerület 300 millió forintot különített el erre a célra. Baranyi Krisztina polgármester reméli, hogy a kormány is hozzátesz ehhez az összeghez valamennyit.
Szerző