Klári harminc éves volt, amikor vezető állást kapott egy londoni nagyvállalatnál. Nemzetközi jogász volt, szép, elegáns, határozott, önálló, tudta, hogy mit akar az életben, és akkor éppen ezt akarta. Egy évvel korábban halt meg András autóbalesetben, ezért akart változtatni, és úgy gondolta, hogy Petinek is a legjobbkor jön a változás. Öt éves. Keserves lesz az emlékekkel élni, bárhol legyenek is.
Sokat dolgozott, az esték azonban szabadok voltak, Peti fontosabb volt minden másnál, ehhez ragaszkodott, amikor aláírták a szerződést. Az igazgatónő beleegyezett, rendben van, mondta, de lesznek olyan napok, amikor meg kell oldanod. Egyedül nehéz, ő tudja, ő is egyedül csinálja.
Klári azt felelte, mindenre fel van készülve. Soha nem érzett félelmet, minden viszontagságára úgy gondolt vissza, hogy azoknak vele kellett megtörténniük. Soha ne panaszkodj.
Önálló volt mindig, egész életében, a házasságában is, most azonban egy pillanatra elveszettnek látta magát. Sok ez így, egyedül. Valaki kell. És ez a valaki lett Daniel, annak a bérháznak a gondnoka, ahol Klári lakott. Indiai, Pandzsabból. Kopasz, vékony, vidám férfi, akit szerettek a gyerekek. Néha beszélgettek a lépcsőházban Indiáról, ahol Klári is járt már, Londonról, gyerekekről. Udvarias volt, mértéktartó és jókedvű. Klári megkedvelte.
– Lenne kedve nálam dolgozni? Egy hónap próbaidő.
Danielnek természetesen volt kedve. De pontosan ki lesz ő? Háztartásvezető. Klári így fogalmazta meg. Jól is hangzik. Még soha nem volt ilyen az életében. Nagymamánál volt Erzsike, a bejárónő, akit nem szeretett, mert mit keres egy idegen asszony a lakásukban? De ez most más. Danielt ő választotta. Bízott benne. A férfi minden nap jött, Klári egy füzetben üzent neki, ő pedig megcsinálta, ami a feladata volt. Délután megvárta Petivel, amíg hazaér, azután elment. Egyik este vacsorát főzött nekik. Meg is terített.
– Egy kis meglepetés. Igazi indiai menü – mondta. – Egyszer említette, asszonyom, hogy kedveli.
Egy héttel később Klári Brüsszelben tárgyalt. Időben befejezte, de visszafelé késett a járata. Először egy órát, azután kettőt. Hármat. Nézte a repülőtér kijelzőjén, hogy változik az indulás időpontja. Felhívta Danielt.
– Megtenné, hogy megvárja, amíg hazaérek? Peti még soha nem maradt egyedül este.
– Természetesen, asszonyom. Ne aggódjon.
– Csak kivételesen.
– Ne aggódjon. Minden rendben lesz.
Végül este tízkor érkezett haza. Csupa idegesség volt a napja. Felmond, ezt is elhatározta. Keres valami nyugalmas állást. Daniel a nappaliban ült, és televíziót nézett.
– Peti rendben? – kérdezte ő, amint belépett.
– Természetesen – felelte a férfi. Maga volt a nyugalom. – Kicsit sírt, de azután meséltem neki, és elaludt.
– Mesélt neki? – Klári megdöbbent.
– Igen, egy régi bengáli történetet – mintha mi sem lenne természetesebb.
– De milyen nyelven? Peti csak magyarul tud!
– A mese, az minden nyelven mese.