Missouri beperelte Kínát a koronavírus-járvány miatt

Publikálás dátuma
2020.04.22. 14:53

Fotó: Manuel Romano / AFP/NurPhoto
Az amerikai állam bírósághoz fordult, a kínai külügyi szóvivő teljesen abszurdnak nevezte a lépést.
Az egyesült államokbeli Missouri állam bírósághoz fordult, hogy kártérítést követeljen Kínától a koronavírus-járvány miatt – számolt be az amerikai média. A kínai külügyi szóvivő szerdán teljesen abszurdnak nevezte a lépést. Missouri amerikai szövetségi bíróságon indított polgári peres eljárást a pekingi vezetés, a Kínai Kommunista Párt és kínai intézmények ellen, azt állítva, hogy felelősek a koronavírus miatti gazdasági veszteségekért és a halálesetekért, mert a járvány kezdetén leplezték a vírus jelentette kockázatot. Szakértők szerint a per kevés sikerrel kecsegtet, miután Kína szuverén országként védelmet élvez.
„A Covid-19 az egész világon helyrehozhatatlan károkat okozott a országoknak, és betegség, halál, gazdasági problémák és emberi fájdalom járt nyomában”

– írta Eric Schmitt, Missouri főügyésze helyi idő szerint kedden.

Schmitt szerint Peking hazudott, elhallgattatta azokat, akik feltárták volna az igazságot, és keveset tett azért, hogy megelőzze a vírus elterjedését. Az ügyész szerint a világjárvány elkerülhető lett volna, ha Kína másképp áll a dolgokhoz. Az amerikai közép-nyugaton található Missouriban több mint hatezer fertőzöttje és 220 halálos áldozata van az új koronavírusnak. Világszerte több mint 2,5 millió fertőzöttről és 178 ezer halottról tudni. Nem Schmitt az egyetlen, aki a kínai vezetést tette felelőssé: 22 republikánus törvényhozó azt követelte Donald Trump amerikai elnöktől, hogy a hágai Nemzetközi Bíróságon vonja felelősségre Kínát a koronavírus-járvány miatt. Maga az elnök is a pekingi vezetés szerepét hangoztatta, és felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) fizetett hozzájárulást. Trump szerint a WHO is felelős a helyzet kialakulásáért, mert fedezte Kínát. Keng Suang kínai külügyi szóvivő alaptalannak és teljesen abszurdnak nevezte Missouri panaszát. Keng aláhúzta: a kínai kormány intézkedései nem tartoznak az amerikai bíróságokra.
„A kínai kormány a járvány kezdete óta nyitottságról, átláthatóságról és felelősségérzetről tett tanúbizonyságot”

– hangsúlyozta a szóvivő egy szerdai sajtótájékoztatón.

Szerző

Több mint hatezer áldozata van már a járványnak Belgiumban

Publikálás dátuma
2020.04.22. 14:46

Fotó: JOHN THYS / AFP
Egy nap alatt 264 halálesetet regisztráltak, az áldozatok több mint fele idősotthonok lakója volt.
Átlépte a hatezret a koronavírus-járvány okozta betegségben elhunytak száma Belgiumban szerdán egy nap alatt 264-en haltak meg – írja az MTI, a belga közegészségügyi szolgálat jelentését idézve.  A fertőzések száma 933-mal 41 889-re emelkedett a tizenegy és fél millió lakost számláló országban. Az áldozatok 54 százaléka idősotthonokban hunyt el. A közegészségügyi szolgálat szakértői szerint a járvány valószínűleg április 12-én tetőződött. 
A szolgálat szóvivője, Benoit Ramacker szerint az adatok bizakodásra adhatnak okot, de további erőfeszítéséket kell tenni a korlátozási intézkedések betartása érdekében.A La Libre című napilap szerint Sophie Wilmés kormányfő pénteken újabb korlátozásenyhítő stratégiákat jelent be, de addig is mindenkit "rendkívüli óvatosságra" int.
Luxemburgban lassult a vírus terjedése az előző hetekhez képest, az országban laposodik a járványgörbe. A szerdai adatok szerint 60 új esetet regisztráltak 24 óra leforgása alatt, a halottak száma hárommal nőtt. A félmilliós lélekszámú nagyhercegségben 3618 beteget és 78 elhunytat tartanak számon. A luxemburgi kormány a járóbeteg-ellátás fokozatos visszaállítását tervezi, Paulette Lenert egészségügyi miniszter arra buzdította a lakosságot, hogy ne féljenek meglátogatni háziorvosaikat.
Szerző

2019 volt a legmelegebb év Európában

Publikálás dátuma
2020.04.22. 14:22

Fotó: TOLGA AKMEN / AFP
Világszinten második volt a tavalyi év, mert 2016-ban kivételesen erősen éreztette hatását a El Nino nevű meleg légköri jelenség a Csendes-óceán térségében.
A tavalyi volt a legmelegebb év Európában a rendszeres mérések kezdete óta – közölte szerdán, a Föld napján az Európai Unió Copernicus Klímaváltozási Szolgálata (C3S). Az egymást követő szélsőséges hőhullámok számos hőmérsékleti rekordot megdöntöttek, a magas átlaghőmérséklet és a nyári hőhullámok szárazságot okoztak Dél-Európa jelentős részein, miközben a sarkvidéki területek hőmérséklete csaknem egy egész Celsius-fokkal meghaladta a szokásosat – közölte a műholdas figyelőszolgálat, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésével magyarázza a jelenséget.
A C3S adatai szerint az elmúlt öt év hőmérséklete 2 Celsius-fokkal haladta meg Európában a 19. század második felére jellemző értéket, a kontinens eddigi legmelegebb 12 évéből 11-et jegyeztek fel 2000 óta. Európa egyes részein bizonyos időszakokban 4 fokkal is melegebb voltak a sokévi átlagnál, a júniusi és júliusi hőhullámok pedig hőmérsékleti rekordokat döntöttek meg szerte Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában.
Világméretekben 2019 a második legmelegebb év volt 2016 mögött, de csak azért, mert abban az évben kivételesen erősen éreztette hatását a El Nino nevű meleg légköri jelenség a Csendes-óceán térségében.
A felmelegedés folytatódni látszik Európában ebben az évben is, a műholdas megfigyelőrendszer 2019 decembere és 2020 februárja közti adatai szerint az elmúlt tél volt a legenyhébb a kontinensen a feljegyzések kezdete óta.
A Copernicus szakemberei szerint 2019-ben tovább nőtt és évmilliók óta nem látott szintet ért el a légkörben az üvegházhatású gázok, köztük a szén-dioxid és a metán koncentrációja.
Szerző