Előfizetés

Visszaállítja az ismerkedés „rendes” sorrendjét a járvány

Barabás Júlia
Publikálás dátuma
2020.05.06. 16:42

Fotó: Ale Ventura/PhotoAlto via AFP / AFP
Fenntartható kapcsolat kialakítására teremt lehetőséget a szociális távolságtartás; lett idő a személyiség megismerésére.
A korábbi, rohanó és az anyagi érdekeket előtérbe helyező világunkban nem nagyon jutott időnk másokkal, de még önmagunkkal sem „rendesen” foglalkozni. Most, a szociális távolságtartás idején leginkább magunkba vagyunk zárva, egyedül maradtunk a kérdéseinkkel, a kétségeinkkel, megváltoznak a prioritásaink. Kiderülhetett, hogy az, amit korábban természetesnek vettünk: az emberi kapcsolataink, az érzelmi életünk, egyáltalán nem magától értetődő. Több hét elteltével pedig azt is érezhetjük, ha ezek rendben vannak, könnyebben küzdünk meg a külvilágból leselkedő veszélyekkel is – mondta Nagy Erika párválasztási és párkapcsolati tanácsadó a Népszavának.
A bezártságot nehéz viselni, ha családban, párban élünk, de akkor is, ha veszekedni sincs kivel. Olvasni, filmet nézni persze egyedül is lehet, de igazi, érdemi párbeszédre, értő figyelemre és bevonódásra, a saját problémák átbeszélésére is szükség van. Már egyetlen ilyen, valódi kapcsolódást biztosító beszélgetés is sokat segíthet a stressz és a szorongás oldásában. 
A jelenlegi helyzet a nehézségeken túl lehetőségeket is teremt: van idő elgondolkozni, megismerni, felépíteni és felkészíteni magunkat a vírus utáni életre, akár egy párkapcsolat kialakítására, arra, hogy jól válasszunk. A tervek, célok, az irány kijelöléséhez, majd pedig a megfelelő társ megtalálásához akár segítséget is lehet kérni – jelezte a szakember.
A kínzó magány okozta elkeseredés sokakat vezet online társkereséshez, ami a jelenlegi helyzetben ugyan jobb lehet, mint a semmi, de a használatát Nagy Erika megfelelő tudatossággal, elővigyázatossággal és szűréssel javasolja. Egyrészt sok a szélhámos, másrészt nagy a csalódás esélye, attól pedig a még mélyebbre süllyedés veszélye, ami többek között a jól választást megalapozó önbecsülést is tovább rombolja. „Tudni kell, hogy kik vagyunk, mik a szükségleteink és azok alapján keressünk, „strukturáltan, rendszerezve, fókuszt tartva”. Bár sok dologban lehet és kell is kompromisszumot kötni, az alapértékeinkből nem érdemes engedni” – hangsúlyozta a párválasztási tanácsadó. 
A mennyiség helyett célszerűbb a minőségre törekedni, a kevesebb ebben az esetben is több, ugyanis a túl sok választási lehetőség zavart és szorongást kelthet. Olyan jelölttel érdemes „foglalkozni”, akinél azt érezzük, érdemes elmélyíteni a kommunikációt. „A virtuális térben kergetett like-ok, mosolygós jelek, szívecskék és az ugyan jól hangzó, sokszor persze jól is eső kommentek helyett igazi örömet az jelent, ha egyre mélyebb rétegekre, azaz magasabb szintekre tudunk jutni. 
Az 'ideális' és az 'igazi' hajszolása helyett jobb, ha a divatos szóval: fenntartható, azaz hosszú távon is biztonsággal kiegyensúlyozottan működő kapcsolat kialakítása a cél.”

Ezt ugyan „melósabb” felépíteni, de értékesebbé teszi egyébként nemcsak a pár-, de a baráti kapcsolatokat is – tette hozzá a szakember.
A levelezésből, chatelésből érdemes hamar eljutni a telefonálásig – tanácsolta Nagy Erika, hozzátéve, hogy bár meglepő lehet, a videobeszélgetés új ismeretség esetén inkább elvonja a figyelmet. Igaz, számít a külső, de az, hogy mi van a másik ember fejében és a lelkében fontosabb. Érdemes figyelni a másik hangjára, hangszínére, de a beszéd ritmusa, kifejezésmódja is rengeteg információt hordoz, megérezhető a hitelesség, az őszinteség, a terelés, sőt a hazugság is. „A személyes találkozás energetikája helyett most a fülünk segít, és a belső jelzőrendszerünk is szól; nem árt figyelni például a gyomrunk környékén megjelenő kellemes vagy éppen szorító érzésre” – jegyezte meg a szakember. Az pedig, hogy egyelőre élőben nem lehet egymást látni, kifejezetten hasznos, mert lerohanás helyett marad idő igazán ismerkedni. 
„A járvány lelassítja, visszahozza a régebbi idők normális tempóját, lehetőséget ad felfedezni a másik ember személyiségét, lényét.”

„A Hold még mindig dübörög”

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.06. 13:51

Fotó: Olivier Sauzereau/Biosphoto / AFP
Olyan hegyvonulatokat fedeztek fel a Holdon, amelyek arra utalnak, hogy nem is olyan régen tektonikus aktivitás szabdalta a felszínét.
„Kutatásunkból kiderült, hogy a Hold még mindig dübörög” – mondta Peter Schultz Berni Egyetem kutatója. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű holdszondájának adatai segítségével az égitest több hegygerincén felszínre került alapkőzeteket fedezett fel két kutató. Ezek a vonulatok lehetnek a bizonyítékai annak, hogy nem is olyan régen tektonikus aktivitás szabdalta a Hold felszínét. Csupasz alapkőzet csak ritkán kerül az égitest felszínére. 
A Föld kísérője felszínének legnagyobb területe porszerű kőzetből, úgynevezett regolitból áll. Ez a felszíni réteg az apró meteoritok és más égitestek állandó becsapódásának hatására jött létre. Az újonnan felfedezett kopár felületek még viszonylag fiatalok lehetnek – vélték a Geology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. Feltételezésük szerint a hegyhátak bizonyos részeken még mindig felfelé domborodnak. Ez a felfelé irányuló mozgás megtöri a felszínt, ezáltal pedig hasadékok és üregek alakulnak ki a regoliton és felszínre kerül az alapkőzet.
Az ilyen helyszínek nagy jelentőségűek lesznek a jövőbeli holdmissziók számára, mivel az ottani minták sok új információt szolgáltathatnak a Holdról.

Hiba történt Kína kísérleti űrhajójának visszatérésekor

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.06. 13:17

Fotó: Guo Cheng/XINHUA via AFP / AFP
További részleteket nem közölt a kínai űrkutatási ügynökség.
A kedden felbocsátott űrhajó 19 órás út után szerda délután ért volna földet a tervek szerint az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található Tungfeng bázison, ám a visszatérése közben hiba lépett fel. Az ügynökség további részleteket nem közölt a történtekről.
A China Daily nevű kínai pártlap szerint a kedden alacsony Föld körüli pályára küldött űrhajónak a visszatérés megkezdésekor le kellett volna választania magáról a védőburkát, majd kifordított esernyő alakúvá válnia, hogy le tudjon lassulni, végül pedig jeleket kellett volna küldeni a helyzetéről a felszíni irányításnak, hogy könnyen felkutatható legyen a földet érését követően. A tesztelt, emberszállításra alkalmas űrhajót a jelenleg használt, háromfős legénység szállításra képes Sencsounál nagyobbra, és újrahasználhatónak tervezték. A kilenc méter hosszú modell hatfős legénység befogadására alkalmas, de mostani, kísérleti útján senki sem tartózkodott az űrhajóban.
 z űrhajót a dél-kínai Hajnan szigetén található Vencsang kilövő állomásról indították útjára az ország legnagyobb hordozórakétája, a Hosszú Menetelés-5B (LM-5B) segítségével, amelynek szintén ez volt az első útja. Az LM-5B típusú hordozórakéta a Hosszú Menetelés sorozat legnagyobb erejű rakétája, amely nem kevesebb, mint 22 tonnányi szállítmányt képes alacsony Föld körüli pályára juttatni. Kína kiemelten kezeli az űrkutatás fejlesztését az elmúlt években, hogy Oroszországhoz és az Egyesült Államokhoz felzárkózva az űrhatalmak közé kerüljön 2030-ra. Peking tervei között szerepel egy űrállomás kiépítése, valamint egy Mars-misszió is. 
A háromfős legénységnek tervezett űrállomás központi elemét a tervek szerint a jövő évben állítják majd Föld körüli pályára, a most tesztelt űrhajó feladata pedig az asztronauták odajuttatása lenne. A Mars-misszióra tervezett, Tienven-1 nevű, legénység nélküli orbiter és felszíni jármű pedig a tervek szerint idén indulna útnak. Csang Ko-csien, a kínai Nemzeti Űrhivatal vezetője szerint már júliusban felbocsáthatják, ám a Mars felszínét csupán mintegy hét hónappal később fogja elérni.