Kína;Egyesült Államok;Mike Pompeo;

2020-05-06 20:23:30

Pompeo: Kína megelőzhette volna százezrek halálát

Az amerikai külügyminiszter ugyanakkor tartózkodott attól, hogy megismételje vasárnapi állítását, mely szerint Washingtonnak „jelentős számú bizonyíték” áll rendelkezésére arról, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki.

Ismét Kínát tette felelőssé a koronavírus-járvány elterjedéséért Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán újságíróknak nyilatkozva.

Az amerikai diplomácia irányítója szerint Kína megelőzhette volna százezrek halálát és megtakaríthatta volna a gazdaság hanyatlását világszerte, ha időben jelzi a vírus terjedését és átláthatóan nyilatkozik meg a járvány ügyében. Pompeo ugyanakkor újságírói kérdésre is tartózkodott attól, hogy megismételje vasárnapi interjújának azon állítását, mely szerint Washingtonnak „jelentős számú bizonyíték” áll rendelkezésére arról, hogy a vírus egy kínai laboratóriumból szabadult ki. A miniszter csupán azt ismételte meg, hogy Peking tudott a vírus terjedéséről és megakadályozhatta volna a világjárvány kirobbanását.

Az amerikai politikai élet szereplői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a járvány eredetéről. Kedden például Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a Pentagonban tartott sajtótájékoztatón azt mondta: változatlanul nem tudható bizonyossággal, hogy honnan ered a vírus. Amikor szerdán az egyik újságíró rákérdezett erre, Mike Pompeo azzal válaszolt:

Majd azt állította, hogy a kormányzat tisztségviselőinek minden korábbi nyilatkozata koherens volt.

Pompeo azt hangoztatta szerdán, hogy a korábbi nyilatkozatok arról tanúskodnak, hogy az amerikai kormányzat „megpróbálja megtalálni a helyes választ” a vírus eredetére. Mint fogalmazott:

Az amerikai külügyminiszter szerdán felszólította Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetőjét, hogy „hívja meg” Tajvant a szervezet május 18-19-én tartandó éves közgyűlésére.

Az Egyesült Államok egyébként még nem közölte, hogy részt vesz-e a WHO májusi tanácskozásán, és Pompeo nem utalt arra, hogy az amerikai részvétel esetleg Tajvan meghívásától függne.

Tajvan 2016-ig megfigyelői státuszt élvezett a WHO-ban, akkor azonban kizárták, mert Caj Jing-ven, a 2016 januárjában megválasztott új elnök visszautasította, hogy elismerje, Tajvan (hivatalos nevén: Kínai Köztársaság) a Kínai Népköztársaság része.