Előfizetés

Maszk és szemüveg – Így láthatunk ki

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.05.12. 13:15

Fotó: Sandrine Mulas/Hans Lucas / AFP
Ha a kilélegzett meleg és nedves levegő a szájat és orrot fedő anyagtól fölfelé, a lencsékre áramlik, a párától a szemüveg bepárásodhat. Találtunk néhány kipróbálásra érdemes módszert a probléma megoldására.
Április 27-től a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben, de lehetőleg minél több helyen kötelező a maszkviselés. Arról, hogy ezt hogyan tegyük úgy, hogy valóban segítsen a koronavírus terjedésének megakadályozásában, itt írtunk.  
A maszkviselés túl azon, hogy némileg korlátozza a levegővételt, a szemüvegeseknek kifejezetten problémás is lehet, ha ugyanis a maszk van alul, bepárásodik a szemüveg és nem látnak semmit, ha viszont előbb a szemüveget vették fel, a védelem nem tökéletes. Pár napja a CNN-ben megjelent tudományos publikáció alapján az Index Mindeközben bloggere megírta a páramentességhez vezető, nem lévén szemüveges, az általa sem tesztelt módszert. Ennek alapján, ahogy a kezünknek, a lencséknek is alapos szappanos és vizes tisztítás, majd tiszta törölközővel vagy törlőkendővel történő szárítás szükséges, hogy rendeltetésszerűen működjenek. 
A Bulvár magazin korábban több módszert is összegyűjtött, amelyek érdemes kipróbálni, hogy a maszk miatt eltávozni nem tudó, kilélegzett meleg és nedves levegő ne párásítsa be a lencséket. Az egyik arra biztat, hogy próbáljuk meg nem föl-, hanem lefelé kifújni a levegőt, persze erre csak egyszer-egyszer tudunk figyelni, de rövid boltjáratnál meg lehet próbálni. 
Ők is ajánlják az indulás előtti szappanos-vizes tisztítást, de szárítás helyett a magától száradást javasolnak, hogy vékony, átlátszó szappanréteg képződjön a lencsék felszínén, ami néhány óráig megakadályozza a páralecsapódást. Megjegyezték, olvastak egy olyan megoldást is, amely szerint szárazon kell szappannal átdörzsölni, majd ronggyal letörölni a lencséket. 
Biztos, autók szélvédőjén télen tesztelt megoldásnak tűnik a borotvahabos, majd rongyos áttörlés.
A hajtogatós módszer kézügyesebbeknek ajánlott, a lényege, hogy egy kis zsebkendő- vagy textildarabot a maszk orrnyeregre kerülő részéhez helyezve megpróbáljuk elterelni a kilélegzett levegőt. Még ügyesebbek azt is kipróbálhatják, hogy a maszk orrnyergénél lévő fémet vagy egy kis drótot úgy formáznak meg, hogy a kilehelt levegő ne juthasson el a szemüvegig.
Használható „rendes” párátlanító vagy akár ablaktisztító spray is, és búvárfórumokon találták azt az elsőre furcsán hangzó tippet, hogy úgy is lehet párataszító réteget képezni, ha egy kis nyálat oszlatunk szét a lencséken. Ezt azonban inkább ne egy cseppfertőzéssel terjedő járvány idején teszteljük.

Koponyatorzítással jelezték az összetartozást a hun korban

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.12. 10:41
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A testmódosító eljárást, amely a Kárpát-medencében zajló népvándorlás során az eltérő kulturális hátterű csoportok közösséggé formálását szolgálta, csecsemőkorban végezték.
A Kárpát-medencében zajló népvándorlás során eltérő kulturális hátterű csoportokból új, befogadó közösség alakult ki, amelyben a koponya torzításával jelezték a származást, az összetartozást és a társadalmi státuszt – mutattak rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének vezetésével végzett legújabb régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok.
A Kárpát-medencében a hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannonia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. Közösségek szakadtak szét, és gyakran több különböző csoportból jöttek létre újak, amikor az újonnan érkezettek letelepedtek, és a megmaradt helyi népességgel együtt új településeket hoztak létre – olvasható a kutatásról beszámoló közleményben. 
A Tolna megyei Mözs-Icsei dűlő temetője 96 sírjával az 5. századi Pannonia egyik legnagyobb és legérdekesebb régészeti lelőhelye, ahol korábban már vizsgálódtak, ám mostanáig részletes, komplex elemzést nem végeztek a szakemberek.
A Mözs-Icsei dűlő egyik sírja
A helyszínen különböző - más-más népcsoportra jellemző - temetkezési módok lelhetők fel, amely alapján a kutatók azt feltételezték, hogy eltérő kulturális hátterű csoportok éltek itt együtt - olvasható az ELTE hétfői beszámolójában. A kutatás során a régészeti leletek és jelenségek, a fizikai antropológiai adatok és az emberi csontmaradványokon mért izotópos vizsgálatok eredményeit a kutatók együttesen értékelték ki.
A különböző izotópokkal végzett vizsgálatok számos körülmény megállapítására alkalmasak. A stronciummal például kimutatható, hogy az egyén az adott geológiai környezetben helyi vagy idegen eredetű-e; a szén és a nitrogén izotópok pedig annak kiderítésében játszanak szerepet, hogy jellemzően növényi vagy állati eredetű táplálékot fogyasztott-e a vizsgált alany.
A mözsi temetőben elvégzett, személyes mobilitásra és táplálkozásra vonatkozó vizsgálatok eredményeit a kutatók összevetették a helyszínen feltárt régészeti jelenségekkel (például a temetkezési szokásokkal), amelynek alapján több csoport is elkülöníthetővé vált.
„A temető alapítása nem helyben született, de feltehetően a környékről származó, pannoniai, késő római tradíciókat – mint például a téglasírok építése – folytató személyekhez köthető. Hozzájuk csatlakozott talán egy-két évtizeddel később egy származásában és kulturális hátterében is idegen, de feltehetően családosan együtt mozgó, nagyobb csoport, akik magukkal hozták az úgynevezett padmalyos sírok, valamint a mesterséges koponyatorzítás tradícióját” – magyarázta a vizsgálat eredményeiről Vida Tivadar, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet igazgatója.
Az együttélés során a következő generációban a koponyatorzítást már az egész közösség átvette, ez fejezte ki tagjainak összetartozását, hiszen a vizsgálat nyomán a helyi, romanizált lakossághoz tartozó gyerekek koponyáján is minden esetben megfigyelhetők voltak a nyomai.
A mesterséges koponyatorzításnak nevezett testmódosító eljárás Közép-Ázsia, illetve a Fekete-tenger menti sztyeppei régió irányából keleti népcsoportokkal érkezett a Kárpát-medencébe, és az 5. században – a hun korszakban és az azt követő évtizedekben – élte virágkorát. A régészeti leletek alapján úgy tűnik, hogy a szokást különböző származású és társadalmi státuszú egyének gyakorolták, széles körű elterjedésében a hun kori elit játszhatott fontos szerepet. A koponyák szándékos deformálását csecsemőkorban kezdték, fiú- és leány gyermekeknél egyaránt. A módszer lényege, hogy egy satuszerű kötéssel alakították, változtatták meg a fej formáját.
„A mesterséges koponyatorzítás eszköz a társadalmi identitás létrehozására és fenntartására, valamint rang, etnikai, családi vagy más csoportidentitás kifejezésére. A koponya formájának módosításában kifejezésre jutó kollektív identitás a hun korban alapot szolgáltathatott különböző kulturális és biológiai eredetű csoportok együttműködéséhez” – magyarázta a kutatás vezetője. A rendelkezésre álló adatok alapján egy rendkívül befogadó közösség képe rajzolódik ki, amely eltérő hátterű csoportok és személyek integrálására képes – állapítják meg a kutatók.
A Mözs-Icsei dűlő lelőhelyen feltárt, 5. századi közösség temetőjének részletes elemzéséből készített tanulmány a közelmúltban jelent meg a PloS ONE című folyóiratban.

A Homo sapiens készítette az első modern eszközöket Európában

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.12. 10:00

Fotó: AFP/Leemage
Új információkkal szolgált egy nemzetközi kutatócsoport az Európába érkező Homo sapiens és az ott élő neandervölgyi faj kapcsolatáról.
Egy nemzetközi kutatócsoport a Nature című tudományos lapban számolt be eredményeiről, amelyek új információkkal szolgálnak a Homo sapiens Európába érkezéséről és a kontinensen eredetileg élő, csökkenő számú neandervölgyi populációval való interakcióról. A kutatás középpontjában a mai Bulgária területén lévő Bacso Kiro-barlangban talált csontok és más leletek álltak.
„Felfedezéseink kapcsolatot találtak az akkori fejlett eszközök, mint a pengék és a fogakból és csontokból készült nyakékek terjedése és a Homo sapiens több mint 45 ezer évvel ezelőtti térhódítása között” – mondta Shara Bailey, a tanulmány egy társszerzője, a New York-i Egyetem antropológiai intézetének professzora.
A kutatások azt igazolták, hogy a Homo sapiens készíthette az eszközöket, és egymásra hatásuk miatt hasonlítanak ezek és a neandervölgyiek által készített hasonló tárgyak – idézi Bailey-t a lipcsei Max Planck Társaság közleménye. A leletek új információkkal szolgálnak a két fajról és kapcsolatuk természetéről. „Ha neandervölgyiek készítették volna ezeket a »modern« eszközöket és ékszereket, az azt sugallta volna, hogy sokkal fejlettebb kognitív képességekkel rendelkeztek, mint azt eddig véltük. Mindazonáltal vannak hasonlóságok a Homo sapiens által a Bacso Kiro-barlangban használt és a neandervölgyiek által máshol alkalmazott kézműves technikák között, ami világosság teszi, hogy kulturális csere zajlott a két csoport között” – magyarázta a tudós.
Neandervölgyi és Cro-magnoni koponya
Fotó: MANDEL NGAN / AFP
Az elemzést a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatói vezették. Az európai és amerikai tudósok részvételével zajló vizsgálat a középső paleolitikum (őskőkorszak) és a felső paleolitikum közötti átmenet időszakára, az 50-30 ezer évvel ezelőtti időszakra fókuszált. Ebben a korban az Afrikából érkező Homo sapiens populáció a neandervölgyiek helyébe lépett. Az antropológusok szerint ugyanakkor ez a folyamat régiónként változó lehetett, az átalakulás részleteit nagyrészt homály fedi. Ezekről kívántak többet megtudni a szakértők a most bemutatott kutatással.
A Bacso Kiro-barlang felső őskőkorszakból származó rétegében végzett ásatások során fedeztek fel Homo sapiens-csontokat és -fogakat számos kőszerszámmal, állati csontokkal, csonteszközökkel és függőkkel együtt. Különböző elemzési módszerek alkalmazásával azonosították az emberi csontokat és megállapították, hogy legalább 45 ezer évesek – ez az a korszak, amikor a Homo sapiens több hullámban Európába érkezett. A fogak és a DNS újabb elemzése révén pedig megállapították, hogy a Homo sapienshez tartoztak, nem pedig neandervölgyi emberhez.