Már 500 földi napot töltött a Jáde Nyúl a Hold távoli oldalán

Publikálás dátuma
2020.05.18. 09:05

Fotó: XINHUA / AFP
A holdjáró és az űrszonda már több mint 420 métert tett meg az égitest felszínén.
A Csang'o-4 kínai űrszonda és Jáde Nyúl-2 (Yutu-2) nevű holdjárója már 500 földi napot töltött el az égitest távoli oldalán és végzett tudományos feltárásokat a kutatók számára ismeretlen, szűz területen.    Mind a holdjáró, mind az űrszonda vasárnap folytatta munkáját az után, hogy alvó üzemmódban volt az igen hideg holdi éjszaka miatt. A műszerek a terveknek megfelelően dolgoztak – közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutató központja.
A Jáde Nyúl holdjárónak eredetileg három földi hónapig kellett volna vizsgálódnia, így ez a Holdon leghosszabb ideig kutató holdjáró.
A Holdon egy nap 14 földi nap hosszúságú, ugyanígy az éjszaka is. A Csang'o-4 a napenergia hiánya miatt vált alvó módba az éjszakák alatt.
A 2018. december 8-án útnak indított Csang'o-4 az első űrszonda, amely puha landolást hajtott végre a Déli-sark-Aitken-medencének a Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterében január 3-án.
A Hold forgási ritmusa megegyezik a keringési ritmusával, ezért mindig ugyanazon oldala fordul a Föld felé. A távoli oldal különleges jellemzőkkel bír, a kutatók a Csang'o-4 holdjárójától áttörésnek számító felfedezésekre számítanak.
A tudományos misszióban a holdjáró segítségével alacsony frekvenciájú rádiócsillagászati megfigyeléseket végeznek, vizsgálják a Hold felszínét és felszíni formáit, ásványi összetételét, a neutronsugárzás mértékét és más környezeti viszonyokat. A holdjáró már több mint 420 métert tett meg az égitest felszínén.
Szerző

A mozgás csökkentheti a ,,kövér-gén" hatását

Publikálás dátuma
2020.05.16. 10:10

Fotó: Arno Images/Cultura Creative / AFP
Aktív életmóddal akkor is legyőzhető az elhízás, ha az genetikailag kódolt.
Sokan hivatkoznak arra, hiába minden fogyókúra és/vagy edzés, kövérségük oka a génjeikben van. A kutatók szerint ez még akkor sem megfelelő indok, hogy ne küzdjünk a túlsúly ellen, ha az elhízás családi örökség. 
A cambridge-i kutatók tanulmánya szerint valóban létezik egy „rossz étel gén”, ami a feldolgozott, cukros, zsíros és gyorséttermi ételek fogyasztására serkent. Ez, a zsírtömeghez és az elhízáshoz kapcsolódó, úgynevezett FTO-gén hibás változatának tudható be, hogy étkezésenként akár 100 kalóriával is kevesebbet visznek be azok, akiknek nincs ilyen génjük. 
A tanulmány szerint az elhízás esélye 30 százalékkal magasabb volt az FTO-génnel rendelkezőknél, viszont akiknél megvolt a gén, de rendszeresen edzettek, az esély csak 22 százalék, ami azt jelzi, hogy a testmozgás csökkentheti a FTO-gén hatását – írta a PLoS Medicine alapján a napidoktor.hu.
Szerző

Öt különböző koronavírus elleni vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában

Publikálás dátuma
2020.05.16. 07:08
Illusztráció
Fotó: Zhang Yuwei / AFP / Xinhua News Agency
Az ellenanyagok klinikai tesztjeinek második szakasza júliusban fejeződik be.
Az új koronavírus elleni öt különböző vakcinát tesztelnek önkénteseken Kínában – jelentette be Zeng Ji-hszin, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság igazgatóhelyettese. A China Daily című kínai pártlap szombati tudósítása szerint az ötféle ellenanyag – amelyek közül az egyik egy kémiailag gyengített adenovírust tartalmazó vektorvakcina, a többi pedig hatástalanított vírust tartalmazó szer – klinikai tesztjeinek második szakasza júliusban fejeződik be. Az ellenanyagokat
2036 önkéntesnek adták be – valamint a klinikai tesztek első szakaszában lévő anyagok esetében további 539-nek –, de egyikük sem számolt be számottevő káros mellékhatásról.

Az igazgató-helyettes pénteki sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy
további vakcinák kifejlesztésén is dolgoznak az országban, ezek közül néhány várhatóan júniusban kaphatja meg az engedélyt a klinikai tesztelés megkezdésére.

Kínában immár több mint egy hónapja nem jelentettek az új koronavírus-fertőzésből adódó halálozást, az újabb megbetegedések száma pedig jelentősen lecsökkent. Pénteken az ország szárazföldi részén 8 újabb beteget diagnosztizáltak az új koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük ketten fertőződtek meg belföldön, hatan pedig külföldről hazatérők. A még kezelés alatt álló betegek száma 91. Az egészségügyi bizottság ezenkívül 13 újabb tünetmentes vírushordozóról számolt be szombaton, velük együtt 561 panaszmentes fertőzöttet tartanak orvosi megfigyelés alatt. A hivatalos adatok szerint a kínai szárazföldön összesen 82 941 igazolt Covid-19-es esetet regisztráltak, közülük 4633-an haltak meg, és 78 219-en meggyógyultak.
Szerző