könyv;Coming Out;Molnár Gál Péter;

2020-05-25 10:30:00

A vonzódás ára

A Szép Szóban írtunk már Molnár Gál Péter kritikus Coming out című kötetéről. Most dialógusba, sajátos kommentelésbe kezdünk (ezt a műfajt a szerző is használta) a sokszor felkavaró, vagy éppen fájdalmas hiányokat mutató szöveggel. A könyv nemrég jelent meg a Magvetőnél.

"Molnár Ferenc rezignált bölcsessége szerint: A céltábla nem lő vissza. Jelen alkalommal én váltam céltáblává. Nem volna bennem annyi fegyelem, hogy csupán tolmácsolásra, nem pedig méltatásra szorítkozzam. Kicsit érdekes csak a személyemre szóló vélemények értékelése. Jelentős viszont, hogy az ügynökbotrány mennyire felingerli az állampolgárokat. Mennyi méreg, levezetetlen elégedetlenség hördül fel alkalmanként ürüggyel. "

 

Molnár Gál Péter vissza is lőtt, meg nem is, de főleg nem. A lelepleződés őt is felingerelte, ebben az állapotban állt neki ennek a kötetnek. Meg is ígérte, hogy elmeséli miért lett besúgó. Hogyan szervezték be. Miért nem derült ki előbb? Mi is ez az egész valójában? Nos ezek a válaszai finoman szólva töredékesek. Írással leplezi a pontos valóságot. Erős mondatok, anekdoták egymás hegyén hátán, időben ugrálva. Sajnos leginkább önfelmentés jellegűek. Lépre csalták, megzsarolták. Nem volt mit tenni, állítja. MGP folyamatosan kisiklik, mindenki elől, beleértve önmagát. Bűnöket, stikliket mesél, de az igazi szembesülés elmarad.  

"Hányingerem támadt, amikor a legártatlanabb nevet is be kellett mondanom."

  

Szó van jelentésekről, tartótisztekről, besúgottakról. Kádár-kori sajátos dokumentációval, szelektíven, szubjektíven, a drámai következményeket elmosva. Egyfajta vidám túlélési gyakorlat, nagy öntudattal. MGP tudott gonosz lenni, élvezte is. A beidézett jelentések szelídebbek, de attól még jelentések. Még akkor is, ha a szerzőjüknek néha hányingere is támadt önmagától. 

"Figyelni kellett rá. Nem értem: Hogyan lehet valaki úgy besúgó, hogy ő a domináns egyed. Nem a másikat hallgatja, hanem ő dumál?"

  

Ezt nem ő mondta, róla mondták. Nem statisztának született. Primadonnának. Be tudott jönni és addig nem ment ki, amíg nem jött a vastaps. Figyelt, mondhatnánk olcsón, megfigyelt, de igazából jelen volt. És imádta magát előadni, ahogy bejött egy színházba, úgy csak ő tudott. A sor szélén ült. És szemlélt. Kaján, cinkos mosolyát sohasem felejtem. Tanított, mondjuk az túlzás, tartott előadást a rendszerváltás után a Népszabadság Stúdióban, fiatal újságíróknak. Lehetett vele beszélgetni, igyekezett mindenkit eltanácsolni a pályáról. Voltak, akiket nem sikerült… Azt mondta, nem elég írni, jól kell írni, különben menjen el az ember kertésznek, vagy kalauznak. Máig hallom a fülembe a hangját! Mondjuk a besúgót kihagyta a felsorolásból! 

"A színház erotikus intézmény. A szónak nem kizárólag bordélyházi értelmében, de színész és néző között az erotikus kerengés tudja közvetíteni Shakespeare-t csakúgy, mint Leo Fall bécsi operettszerzőt."  

A kéj! A színház nem nélkülözheti az erotikát. Az egyik mozgatórugó. MGP szeretett ebben fürdőzni. A kötet történetei is ontják ezeket a sztorikat. Bár kissé elnagyoltak, és felszínesek. Odavetett hálószobatitkok, szerelmek, vonzódások, a nemi identitás felvállalása és szabadsága. Az ára mindennek, főleg utólag nézve, egyáltalán nem kevés.

"Kifogytak tiszta ingeim. Ronyecz ajánlkozott mosásra. Kimentünk a fürdőszobába. Az ingek mosatlanul maradtak."

  

Ez is MGP. Finom, elegáns és szenvedélyes. És egyetlen nőnek járt, a feleségnek: Ronyecz Máriának.

"A színikritika nem közfelkiáltásos véleménykinyilvánítás. Nem elégíthet ki népszavazásnyi egyetértést. Még egy-egy színész megítélése is ködfelhőben mozog. (…) Én is csak a tiszteletért vállalom a kritikaírást."

  

MGP kritikái sokszor kemény ítéletek voltak. Sorsokról, pályáról, folytatásról és elbukásról dönthettek. 

"Magamban elvégeztem a számadást. Tudtam: a közfelfogás szerint szégyenletes megvetendő dologhoz adtam magam. Körültekintően átnézett számlán tartozik-követel oldalát kiegyenlítettnek éreztem. Elégedett nem voltam informátor múltammal, szégyelltem is. Előállni bevallásával meddő hősiesség lett volna. És ragaszkodtam munkámhoz (nem munkahelyemhez), habár hasznosságáról korántsem voltam meggyőződve, mégis egyedüli szenvedélyem."

  

No komment...

"A kegyes emlékezés nem mossa aranyló szentképpé a valóságot."

  

Hát igen, ez a kötet a szentkép felé hajlik. Sok a hiány. Az emlékezés pedig bármennyire ódzkodik ettől MGP, kegyes. Nem mondom, nem tesz kísérletet arra, hogy túllépjen az önfényező, kissé felsőbbrendű attitűdön. Mégis benne marad. Az intellektuális fölényt párosítja a színezni tudó írástudó olykor valóban sziporkázó szellemességével. Csakhogy attól MGP ennek az árulásokkal és a maga felé hajlástól erkölcsileg teljesen széteső rendszernek a része és eszköze lett. És ez talán a legnagyobb felelősség. Ez elől pedig egyszerűen elinal MGP.

"A színház nyelvek fölötti közlés"

  

Ebben a mondatban minden benne van! Maga MGP is. Furcsa ezt olyantól hallani, aki a nyelvvel fejezte ki magát, de a színház volt a mindene. Belakta, művelte, megírta. Mint ebben a könyvben brillírozott különböző műfajokban. Portré, jegyzet, nekrológ, na és a kritika. Nem számított! Mert elfogult lenni, utált volna nem rajongani, vagy nem porig alázni. Mind kettő kéjjel töltötte el!

"Belül voltam szabad. Csak azt mondtam, amit gondoltam. Csak azt mondtam el, amit leírtam újságban is, vagy leírhattam volna, ha átmegy a szerkesztőségi szűrőn. Azt írtam, amit gondoltam és csak azt gondoltam, amit írtam. A szabadságát belül hordja az ember. Önmagának akar megfelelni: nem kihallgatóinak, nem főnökeinek, nem a szolgálati felsőbbségnek, még olvasóinak, a nyilvánosságnak sem. Nem akar előremenetelt. Nem kíván kitüntetést. Előnyöket. Azt mondja, ami a meggyőződése (ebbe beleértve a tévedés szabadságát is). A szabadság, a belső béke nem ajándék, nem kormánykitüntetés, nem kiváltság, csakis kivívott önállóság. "

 

Ezt már sajnos nem tudjuk megvitatni, kedves Péter! Korábban kellett volna! Szabadon…