Egy tanú szerint a volt máltai gazdasági miniszter is fizetett az újságírónő meggyilkolásáért

Publikálás dátuma
2020.06.01. 21:11
Tüntetők tartották fel a meggyilkolt Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró portréfotóját Valettában, a miniszterelnök hivatala előtt, 2019. november 29-én
Fotó: STRINGER / AFP or licensors
Christian Cardonának euró százezreket ért Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró halála – állítja a bérgyilkosság közvetítőjeként eljáró férfi.
Christian Cardona volt máltai gazdasági miniszter 350 ezer eurót (122 millió forint) fizetett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolásáért – közölte hétfőn Melvin Theuma az ügyben illetékes bíróság előtt tett tanúvallomásában. Melvin Theuma - aki már korábban beismerő vallomást tett arról, hogy közvetítőként tevékenykedett - már eddig is lényeges információkkal látta el a nyomozókat kegyelemért cserében. Kijelentette, hogy a bérgyilkos fizetségét egy férfitól kapta, aki a januárig gazdasági tárcavezetőként szolgáló Chris Cardona nevében járt el. 
Theuma azt állította, hogy a fizetséget azon felül kapta, amit az ügy másik gyanúsítottjától, Yorgen Fenech üzletembertől kapott.   The Times of Malta című lap szerint a volt miniszter hazugságon alapuló sületlenségként utasította vissza Theuma tanúvallomását. Cardona a botrány nyomán lemondott parlamenti mandátumáról, de továbbra is megtarthatta a kormányzó máltai Munkáspárt alelnöki tisztségét. 
Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírót 2017 októberében egy autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg. Az újságíró nyomozásaival számos korrupciós ügyet derített fel, ami miatt több magas rangú politikus és kormányzati tisztviselő került kellemetlen helyzetbe. Galiziának nem sokkal a halála előtt információk kerültek birtokába egy olyan erőműberuházásról, amelyben Yorgen Fenech is érdekeltséggel bír.
A gyilkosság megrendelői sokáig homályban maradtak. Az áttörést Fenech őrizetbe vétele jelentette 2019. november 20-án, amikor jachtján el akart hajózni Máltáról.A máltai ügyészség november 30-án emelt vádat az üzletember ellen Galizia meggyilkolásának kitervelése miatt. A vádhatóság szerint társtettesként terheli őt felelősség. A milliárdos tagadta bűnösségét. A gyilkosság végrehajtása miatt további három ember ellen emeltek vádat, ők szintén tagadták bűnösségüket - írja az MTI.
Szerző

Mostantól nem köt szerződést korrupt vállalkozókkal a Vatikán

Publikálás dátuma
2020.06.01. 20:50
Ferenc pápa
Fotó: HANDOUT / AFP
Ferenc pápa átlátható közbeszerzési rendszert akar: ezentúl arra is figyelnek, hogy üzlettársaik is tisztességesek legyenek.
A pápai állam módosította a hivatalaira vonatkozó közbeszerzési és szerződéskötési rendszerét Ferenc pápa saját kezdeményezésére kiadott apostoli levelével, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. Ferenc pápa május 19-én keltezett, latinul motu proprio dokumentuma szokás szerint olyan rendelkezésre utal, amelyet az egyházfő saját indíttatásból bocsátott ki a pápai állam ügyeinek intézésével vagy egyházi törvények kihirdetésével kapcsolatban -írja az MTI.  A több mint 30 oldalas intézkedéscsomag állami kerettörvényként értelmezhető a Szentszék és Vatikánváros közbeszerzési és szerződéskötési rendszerének átalakítására. Azokról a szerződésekről van szó, amelyeket bármilyen más ország kormányához hasonlóan a Vatikán és különböző hivatalai kötnek külső szolgáltatókkal, beszállítókkal. 
A mostani intézkedések felülírják a korábbi beszerzési gyakorlatot: újdonságnak számít, hogy 
a Vatikán beszállítói szaknévsort hoz létre, Az erre való felkerüléshez a szolgáltatóknak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi feltételeknek is meg kell felelniük, például nem szerepelhetnek közöttük korrupcióért vagy pénzmosásért elítélt személyek és vállalatok, valamint olyanok sem, amelyek kiskorú munkaerőt zsákmányolnak ki.

Az új közbeszerzési szabályrendszer bevezetését négy év jogi és adminisztrációs munka előzte meg a vatikáni ingatlanokat és pénzügyeket felügyelő Apostoli Vagyonkezelő Hivatal (APSA) és a Vatikánváros belső működését irányító Kormányzóság részéről. A vatikáni közbeszerzési előírások alkalmazkodtak a pénzügyi bűncselekmények elleni ENSZ-konvenciókhoz is. Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap emlékeztetett arra, hogy az új vatikáni közbeszerzési rendszer az átláthatóság mellett a takarékosságot is szem előtt tartja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Vatikán Állam több korábbi beszállítóját olcsóbbra cserélheti, főleg most, amikor a járvány miatt a pápai állam bevételének csökkenését is 25-45 százalékosra becsülik. A korábbi években egyes vatikáni közbeszerzések széles sajtónyilvánosságot kaptak hiányos átláthatóságuk és túlzott költségük miatt. A XVI. Benedek pápa lemondását megelőző Vatileaks-botrány hátterében is ez állt. Az új szabályzat értelmében a közbeszerzéseket minden év október végéig le kell zárni és a vatikáni hivatalok önálló döntése helyett a pályázatokat központilag értékelik.
Szerző

Új ebola-járványgóc alakult ki Kongóban

Publikálás dátuma
2020.06.01. 18:01
2020.02.10. Kongó
Fotó: SEROS MUYISA / AFP
Eddig négy halott szervezetében mutatták ki a halálos vírust.
Új ebola-járványgóc alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban a nyugati Mbandaka városában, amely több mint ezer kilométerre található az ország keleti felében lévő góctól - jelentette be hétfőn Eteni Longondo egészségügyi miniszter Kinshasában. A tárcavezető szerint Mbandakában eddig négy halott szervezetében mutatták ki a halálos vírust.
"Megerősíthetem, hogy van egy új ebola-járványgócunk Mbandakában"

- közölte Longondo újságírókkal.

"Nagyon gyorsan küldjük oda az oltóanyagot és gyógyszert" - tette hozzá. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Twitter-üzenetben szintén megerősítette az új ebola-járványt. Az afrikai ország 2018 augusztusától küszködik az immáron tizedik ebola-járvánnyal, amely azóta 2200 ember halálát okozta a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Az ebola április közepén ismét megjelent, néhány nappal azelőtt, hogy a kinshasai vezetés hivatalosan kihirdette volna a járvány végét. Ugyanakkor az utóbbi 30 napban nem jelentettek új fertőzöttet az ország keleti feléből.
Szerző