Dzsudzsák Balázs;mentesség;diplomata útlevél;Csíki sör;

2020-06-03 15:54:13

Hallgat róla Szijjártó, hány sportolónak és vállalkozónak adtak diplomata útlevelet

A külügy szerint az útleveleket nem foglalkozás szerint kategorizálják. Dzsudzsáknál mégis csapatkapitányi múltjára hivatkoztak.

Csak nemrég derült ki, hogy a Tiltott Csíki Sört gyártó székelyföldi cég vezetője, az Amerikában korábban embercsempészettel vádolt Lénárd András tavaly diplomata útlevelet kapott.

De a koronavírus-járvány kellett ahhoz is, hogy a közvélemény értesüljön Dzsudzsák Balázs, a futballválogatott csapatkapitányának hasonló útleveléről – Dzsudzsák ugyanis ilyen okmánnyal, magyar diplomata útlevéllel jött haza a vírus miatt lezárt Egyesült Arab Emírségekből.

A két ügy miatt a jobbikos Brenner Koloman szerette volna megtudni:

Brenner Koloman szerint ezt már csak azért is fontos lenne tudni, mert mind a magyar futball, mind a gazdaságélénkítő csomagokon keresztül a határon túli magyar érdekeltségű vállalkozások jelentős mennyiségű közpénz-támogatásban részesülnek.

A Szijjártó Péter külügyminiszternek címzett kérdésekre Magyar Levente államtitkár válaszolt, összesen két mondatban intézve el a felvetéseket. 

A karanténból is kiutat jelentett

Utóbbi mondat két jelentéssel is bírhat, bár egyik sem igazán válasz Brenner kérdésére: 1. nincs speciális, sportolóknak vagy vállalkozóknak kiadott külügyes okmány, mindenki egy típust kap, vagy 2. hogy a külügy nem foglalkozás alapján tartja számon, kinek adott ilyen útlevelet.

Dzsudzsák diplomata felhatalmazását viszont azzal magyarázták az Index kérdésére, hogy ő a válogatott kapitánya, azaz mégis számon tartják a foglalkozását. Dzsudzsák mellesleg nem csak az Emírségekből, de az itthon elrendelt karanténból is kijutott – a sportoló a házi karantén 12. napján már kint kávézgatott a szabadban.

Két kézzel szórják a diplomata papírokat

A Népszava tavaly szeptemberben számolt be róla, hogy a Külügyminisztérium 2010 óta közel 17 ezer diplomata útlevelet adott ki – jóval többet, mint amire hivatalosan szükség lenne – és ez a szám azóta nőhetett is.

A KKM közérdekű adatigénylésünkre azt is elárulta, hogy évente átlagosan 1200-1600 ember kap új diplomata-útlevelet. Ugyan a jogszabály pontosan meghatározza, hogy milyen állami tisztségek után jár diplomatavízum, itt is van olyan gumiparagrafus aminek köszönhetően lényegében annak adhat a kormány ilyen útlevelet, akinek akar. Így az éppen diplomáciai kiküldetésben lévő személy is kaphat ilyen útlevelet, illetve „rendkívül indokolt esetben” szakminiszteri javaslatra a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezheti a diplomata-útlevél kiadását. Feltehetőleg ez a passzus alapján juthatott ilyen útlevélhez Habony Árpád is

Azt viszont – jogszabályi tiltásra hivatkozva – a külügyminisztérium nem árulta el, hogy kik és mi alapján kaptak diplomata útlevelet. Ezt korábban perek árán sem volt hajlandó elárulni az Orbán-kormány.