Csehy Zoltán: [Hogy egy virág hány szirmú…]

Hogy egy virág hány szirmú, miből sejted,

ha nem vagy született botanikus? Hogy szeretők téptek-e le,

vagy fantaszták ragasztottak-e hozzá párat?

Hogy mi is lenne a növényhatározó szerint

adott évszakban, adott életkorban

a nagy, nagy, nagy, a koherens egész,

ha ez-az úgyis, mindig, folyton, olykor, végül leszárad?

Hogy bírja-e tővel az éledést,

ha elvágsz pár éltető etimológiát? Vagy épphogy kintről,

a hiányból újul-e a mutált, a szennyezett, s a közepe korhad ki,

miközben az elrettentő MÁS szab rá fürgébb genetikát?

Hogy a szem káprázik-e, vagy a nyár hazudik

mind több csészelevelet köré?

Hogy betegség vagy önemésztő dac ritkítja?

Egy gyerek rajzolta-e, vagy egy anyagyilkos a művészetterápián,

vagy tényleg eleven bokréta a szent kolduskalap mellett?

Hogy nedvőrző Petőfi-forgácson nyílik vagy inkább

Ligeti zongorahúrjai között nő át?

Hogy önmagát porozza-e

be, vagy másnak is engedi, hogy halálosan egyedi-e, vagy

tizenkettő egy tucat szapora? Csak neked szép,

vagy úgy látja az eszkimó is,

a hideg, a meleg, ha bor- vagy jégvirágot álmodik?

Nem tudom, minek, mekkorának kellene lenni,

hogy nagynak-e, illatosnak-e, szépnek-e,

kálmosvirágnak-e vagy aszfodélosznak.

Egésznek vagy résznek. Fúj a szél,

oda-vissza lapozza az elejtett növényhatározót.