Arató Gergely;Demokratikus Koalíció;rezsicsökkentés;

2020-06-23 19:37:21

Ingyenessé tenné a legalapvetőbb közműfogyasztást a DK

A párt mostani módosító indítványa 8 milliárd forint forrás elkülönítését indítványozza e célra.

A költségvetési bizottság holnapi ülésén a DK ismét benyújtja az az ingyenes közműminimum és a sávos díjrendszer kialakításához állami forrásokat rendelő javaslatát - közölte kedden az ellenzéki párt Facebook-videójában Arató Gergely frakcióvezető-helyettes és elnökségi tag. Mint szavaiból kitűnt, a DK ingyenessé tenné az alapvető víz-, gáz- és áramszolgáltatást. Tavalyelőtti választási programjuk e határt háztartásonként havi 2 köbméter vízben, 15-20 köbméter gázban és 50 kilowattóra áramban, valamint - a rászorulóknak - 3-4 köbméter tűzifában határozta meg.

A párt mostani módosító indítványa 8 milliárd forint forrás elkülönítését indítványozza e célra. Arató Gergely elsősorban az egységár miatt elégedetlen a jelenlegi rezsidíjakkal. Eszerint ma, minél többet fogyaszt valaki, annál több kedvezményhez jut. Vagyis a rendszer az elnökségi tag szerint a gazdagokat támogatja. A DK sávos árjavaslata szerint bizonyos fogyasztás felett még nőne is a díj. Ez ösztönözné a takarékosságot, vagyis éghajlati célokat is szolgálna - tette hozzá. Orbán Viktor talán azért nem fogadja el ezt a megoldást, mert gyáva megemelni milliárdos barátai, rokonai, üzletfelei közműtarifáit - fogalmazott Arató Gergely. Megjegyzendő: korábban az MSZP is hasonló javaslattal állt elő.