Kun-Mediátor;Bróker Marcsi;bűnügyi felügyelet;

2020-06-26 09:03:05

Nem akarják kiengedni a bűnügyi felügyeletből Bróker Marcsit

Az ügyészség szerint fennáll a szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye.

Esedékessé vált a KUN-MEDIÁTOR ügy vádlottjával szemben elrendelt bűnügyi felügyelet indokoltságának felülvizsgálata. Ez az a per, amelyben a Bróker Marcsi néven elhíresült D. Sándornét különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolják.

A vád szerint a nő cselekményeivel több mint 760 személyt károsított meg. Volt olyan sértett, aki több mint 1 milliárd forinttal károsodott, de sokan voltak olyanok is, akik több tíz millió forintot veszítettek a vádlottal kötött „üzleti befektetés” miatt.

D. Sándorné, vagyis Bróker Marcsi még a gyanúsítotti kihallgatása előtt külföldre ment, és ott majdnem másfél évig rejtőzködött. Végül a belize-i hatóságok közreműködésével találták meg. A vád szerinti cselekményei jelentős tárgyi súlyúak, hogy elítélése esetén hosszú büntetéssel kell számolnia.

Bróker Marcsi 2016. év december 16-tól letartóztatásban volt. Mivel annak tartama elérte a törvényi maximumot, az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én arról döntött, hogy a letartóztatás megszűnésétől az asszony bűnügyi felügyeletét rendeli el. Az asszonynak nyomkövetőt kell viselnie.

A kényszerintézkedés felülvizsgálata ismét esedékessé vált.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a vádlott jelenlétének biztosítása, a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a bűnügyi felügyelet fenntartását. Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla fog dönteni.

(Ügyészség