Kigyulladt egy iparihulladék-lerakó Norilszk közelében

Publikálás dátuma
2020.06.29. 13:46
Képünk illusztráció
Fotó: Igor Onuchin / AFP/Sputnik
Ezúttal az a Nornickel cég nem érintett, amely egy hónapon belül két súlyos környezetszennyezésért is felelős.
Kigyulladt egy iparihulladék-telep a sarkkörön túli Norilszk közelében – közölte hétfőn az Interfax orosz hírügynökség. A Bajkál-2000 cég Norilszktól öt kilométerre lévő telepén mintegy ezen négyzetméteren kapott lángra szilárdhulladék, a tüzet sikerült lokalizálni. 
A Nornickel bánya- és fémipari vállalat közölte, hogy a hulladék nem tőle származik. A cég az elmúlt hetekben két alkalommal okozott környezetszennyezést a térségben. Szombaton a talhani ércdúsító üzem bányászati melléktermék-tárolójának ülepítő tavából nehézfémekkel szennyezett vizet szivattyúztak ki, amely a Harajelah folyót fenyegeti. A bányavállalat elismerte, hogy durván megsértette a környezetvédelmi előírásokat, de azt állította, hogy a vizet előzetesen megtisztították, ezért nem jelent környezeti kockázatot. A vállalat a műveletért felelős alkalmazottjait mindenesetre felfüggesztette.
Egy hónappal korábban, május 29-én, 21 163 köbméter dízelolaj ömlött ki a Nornickelhez tartozó Norilszki-Tajmiri Energetikai Vállalat (NTEK) 3. erőművének egyik megrongálódott üzemanyag-tárolójából. A történtek miatt Vlagyimir Putyin elnök június 3-án szövetségi szintű rendkívüli állapot bevezetését rendelte el.
A balesetet a tartály betonalapjának megsüllyedése okozhatta, amihez szakértői vélemények és sajtójelentések szerint hozzájárult a korábban örökké fagyott talaj olvadása. A történtek miatt eljárás indult Norilszk polgármestere, a hőerőmű több vezetője és a környezetvédelmi felügyelet (Roszprirodnadzor) egyik ellenőre ellen.
A Greenpeace környezetvédő mozgalom szerint a norilszki volt a legsúlyosabb baleset az északi sarkvidéki övezetben több mint három évtizede, 1989 márciusa óta, amikor az amerikai Exxon Valdez tartályhajó balesetet szenvedett Alaszka partjainál. Akkor 37 ezer tonna nyersolaj ömlött ki.
Szerző
Témák
Norilszk

Trump megosztott egy rasszista videót Twitteren, majd gyorsan törölte

Publikálás dátuma
2020.06.29. 12:32

Fotó: MANDEL NGAN / AFP
A Fehér Ház szerint az amerikai elnöknek nem tűnt fel, mi hangzik el a felvételen.
Donald Trump amerikai elnök megosztott a Twitter-oldalán vasárnap egy videót, amelyen egyik támogatója „a fehérek hatalmát” élteti kiabálva, majd törölte a megosztást. A Fehér Ház úgy magyarázta a történteket, hogy az elnöknek nem tűnt fel, mi hangzik el a felvételen. Az AP hírügynökség szerint a videót egy népszámlálási célból nyilvántartott floridai nyugdíjasközösség, a The Villages területén vették fel. Ez egy viszonylag nagy lakóövezet, ahova szinte csak idősebbek költözhetnek. A felvételen Trumpot támogatók és velük szemben, őt ellenzők tüntetése látható. Egy golfautón közlekedő férfi Trump-párti feliratokat és zászlókat mutogat, és azt kiabálja, hogy „fehér hatalom”. A Trump-ellenesek pedig szidják az elnök támogatóit, jelszavaik: náci, rasszista.
„Köszönet a The Villages nagyszerű lakosainak”

– írta Donald Trump a megosztott videóhoz.

Tim Scott, a washingtoni szenátus egyetlen fekete bőrű republikánus párti tagja így reagált a CNN hírtévé egyik műsorában:
„nem kérdés, hogy az elnöknek nem lett volna szabad megosztania a videót. Szerintem nincs rá mentsége, hogy megtette.”

Sherrilyn Ifill, az NAACP rasszizmusellenes szervezet jogvédő és oktatási alapjának elnöke a CBS tévének azt mondta: nem az a lényeges, hogy az elnök törölte profiljáról a videót, hanem az, hogy kedve támadt megosztani. Elítélte Trumpot Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje is.
„A nemzet lelkéért folytatott küzdelem kellős közepén vagyunk, az elnök pedig pártját fogja az egyik oldalnak. De ne legyen kétsége senkinek afelől, hogy győzni fogunk!”

– közölte Biden.

Az elnök nem sokkal később törölte a posztját. A Fehér Ház szóvivője pedig így magyarázta a történteket:
„Trump elnök nagy rajongója a The Villages közösségnek, de nem hallotta, mi hangzik el a felvételen. Azt viszont látta, hogy mennyire lelkes sok rajongója."

Arra a kérdésre nem válaszolt a Fehér Ház, hogy az elnök elítéli-e a rasszista szavakat – írta az AP. Az elmúlt hetekben országos tüntetéshullám tört ki az Egyesült Államokban a rendőri túlkapások és a rasszizmus ellen. A megmozdulások kiváltó oka egy 46 éves fekete férfi, George Floyd halála volt. Floyd május 25-én Minneapolisban vesztette életét, miután négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte, és egyikük majdnem 9 percig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször jelezte: nem kap levegőt, és az utolsó percekben nem mozdult, és pulzusa sem volt már.
Szerző

Gránáttalálat ért egy piacot Afganisztánban, tíz ember meghalt

Publikálás dátuma
2020.06.29. 11:54

Fotó: Twitter/@azamweb
A Szangin körzetében elkövetett támadás elkövetőjeként egyetlen csoport sem jelentkezett.
Aknagránát talált el egy piacot a dél-afganisztáni Hilmend tartományban, a tüzérségi csapásnak legalább 25 civil halálos és sebesült áldozata van – közölték helyi források hétfőn. A hatóságok egyelőre nem árultak el részleteket, az afgán Tolonews című hírportál szerint azonban legalább 10-en meghaltak. A Szangin körzetében elkövetett támadás elkövetőjeként egyetlen csoport sem jelentkezett. Vasárnap Hilmend egy másik körzetében 6 civil vesztette életét egy pokolgépes támadásban. A tartományban az afgán kormány ellen harcoló tálib radikálisok mellett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei is jelen vannak.
Szerző