Miskolc;gimnázium;igazgatói pályázat;

Még az Emminek is kevés volt a miskolci gimnázium bevételéhez a fideszes pályázó hiányos anyaga

Eredménytelennek nyilvánították a versenyt, senki sem tudja, mit hoz a jövő.

Nem választott új igazgatót a Földes Ferenc Gimnázium élére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), pedig a pályázaton egy fideszes politikus is indult, akit többen biztos befutóként emlegettek – írta csütörtökön a hvg.hu. Mindezt a lapnak megerősítette  Fazekas Róbert megbízott igazgató, aki maga is pályázott a posztra, és a tantestület is őt támogatta. 

Mint elmondta, a pályázatot indoklás nélkül érvénytelennek, illetve eredménytelennek nyilvánította az Emmi. Fazekas megbízása augusztus 15-én jár le, a folytatásról nincs pontos információ. Fazekas a hvg.hu-nak azt mondta, ha az iskola környezetében nem lesz lényeges változás, újra benyújtja pályázatát. 

Önálló gondolat alig, pontatlanság annál inkább

Korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy a Fidesz „bevenné” Miskolc elit középiskoláját, a Földes Ferenc Gimnáziumot. A jó nevű iskola korábbi igazgatója az a Veres Pál volt, aki többször konfliktusba került a Fidesszel, és párton kívüliként az ellenzék támogatásával tavaly Miskolc polgármestere lett. A gimnázium megüresedett igazgatói posztjára hárman pályáztak: Fazekas Róbert mellett Kovács Benedek, az iskola fizikatanára, és Hajdu Hajnalka, a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Utóbbi pályázó azonban nemcsak pedagógus, általános iskolai igazgató, hanem a Fidesz tiszaújvárosi szervezetének vezetője, tavaly októberben miskolci képviselőjelöltje, jelenleg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés Fidesz-frakciójának tagja. Bár az Indexnek úgy nyilatkozott, hogyha ő lesz a Földes vezetője, senki sem fog az iskolában politizálni, az iskola dolgozói nem álltak ki mellette. Ugyan a tárcának nem kell figyelembe vennie a tantestület véleményét, a pedagógusok az iskolai honlapra feltett véleményükben leírták, hogy Hajdu Hajnalka pályázatában nem fogalmazott meg vezetői programot, s abban önálló gondolatot alig, pontatlanságot viszont sokat találtak.