Országgyűlés;műanyag;

2020-07-03 13:04:32

Betilthatóvá vált több egyszer használatos műanyag termék

Emellett létrehozták a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasak fogalmát.

Az Országgyűlés pénteken felhatalmazást adott a kormánynak, hogy rendeletben tiltson be számos egyszer használatos műanyag terméket. A képviselők egyhangúlag, 195 igen szavazattal fogadták el a kabinet erről szóló javaslatát.

A kormány a műanyag termékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv alapján

A Ház emellett létrehozta a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasak fogalmát, amelyeknek a termékdíját kilogrammonként 500 forintban határozta meg, szemben a hagyományos műanyag hordtasakok 1900 forintos termékdíjával. Megalkották a könnyű, valamint a nagyon könnyű műanyag hordtasokok fogalmait is, előbbiek falvastagsága 50 mikronnál, utóbbiaké pedig 15 mikronnál kevesebb.

Mint megírtuk, a kormány június 3-án nyújtotta be ismét az egyszer használatos műanyagok tilalmáról szóló törvényjavaslatát. Az ügy pikantériája, hogy korábban visszavonták az ugyane célt maga elé tűző kezdeményezésüket. A mostani változatban számos szakmai újdonság fedezhető fel. Bevezetik a biológiailag lebomló műanyag fogalmát. Míg az ilyen zacskók kilónkénti termékdíját 500, addig a többiét 1900 forintban állapítják meg.