Előfizetés

Emberi kapcsolatok

Balogh Ernő írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.07.06. 11:00

Fotó: Népszava
Nádasdy Ádám novellagyűjteménye az esztétikum világán túlmutató jelentőséggel is bír.
„Ezek az írások az emberi kapcsolatok könnyű és nehéz voltáról szólnak. Hőseim mind meleg férfiak, szépek és csúnyák, boldogok és boldogtalanok: átlagosak, mint általában az emberek” – írja novelláskötetének előhangjában a szerző.
Jó lenne ezt azzal folytatni, hogy intenzív érzelmi kötődéseik is úgy alakulnak, mint „általában az emberek” intim viszonyai. Ez azonban önáltatás volna: nem, nem úgy alakulnak. Nádasdy műveiben ugyanis a szereplők – az „átlagossal” bizony szöges ellentétben – folyvást titkolni kényszerülnek „vonzásaikat és választásaikat”, kényszeresen bujkálniuk kell, normává válik tehát itt az érzelmi inkognitó, szélső esetben pedig előfordul a választott partner nyilvános megtagadása is.
Mindez épp azt mutatja, milyen elsöprő erejű a melegeket sújtó előítélet, hogy mennyire megsemmisítő tud lenni a szinte szokásosnak tekinthető olcsó és ocsmány poénkodás, a „normalitásból” ellentmondást nem tűrően kirekesztő, bornírt többségi fensőbbrendűség. Nem jó kisebbséginek lenni… Általában véve sem, de a minoritások egyetemes nyomorúságán belül is alighanem a melegeket ítéli meg a legbántóbban az intoleránsak vélekedése. Jó néhány novella középponti alakjai kamaszok, esetleg nagyon fiatal felnőttek, akik olykor bizonytalanok a szexuális orientációjukban, vergődnek a konvencionális nemi szerepek normái, igényei, valamint ezeknek ellentmondó vonzalmaik között. Ráadásul „eretnek” vágyaikat nemcsak a tágabb nyilvánosság fórumain, hanem az ismerősök, a rokonság, sőt a családtagok előtt is titkolni kell: az őszinteség többnyire katasztrofális következményekkel járhat.
Nádasdy novelláinak cselekménye a hivatalos normáit illetően igen prűd Kádár-korszakban játszódik, ahol viszont idővel a magánszférában valamelyest enyhült a represszió, s kiváltképp a jellegzetesen értelmiségi munkahelyeken (szerkesztőségek, egyetemi tanszékek, színházak, stb.) a melegekkel szemben még némi tolerancia is megnyilvánulhatott, aminek persze masszív korlátai voltak. A korabeli Róma vagy London tehát, mint egy-egy elbeszélésből kiderül, e tekintetben is a szabadság földje lehetett. – A helyzet, már ami a mai magyar társadalom toleranciaszintjét, előítéletességét, azaz homofóbiáját illeti, ma sem tűnik jobbnak. A tömegkommunikációban a népszerű mintát leginkább a macsó korlátoltság alkotja, mely eredendően megveti a szexuális kisebbségeket.
A kötet újdonsága mindenekelőtt a témaválasztásban, a kényességével dacoló egyenes beszéd merészségében rejlik. A szerző utal arra, hogy ezek az írások folyóiratokban, például a Másokban, a meleg szubkultúra orgánumában már korábban megjelentek, de egybegyűjtésük – azaz együttes közlésük – minőségileg más helyzetet teremt, jóval nagyobb szellemi nyomatékot szerez. A mainstream kiadó pedig intézményesen is a melegvilágot ábrázoló novellákat a perifériáról az irodalmi élet centrumába emeli.
A szerzőt mindez akkor is az úttörők szűk körébe vonja, vállalkozását pedig az ennek kijáró elismeréssel övezi, ha Csehy Zoltán monográfiájából (Szodoma és környéke. Homoszocialitás, barátságretorika és queer irányulások a magyar költészetben, Kalligram, 2014) tudjuk: a klasszikus és a kortárs irodalmunkban szinte folyamatosan jelen vannak a homoerotikus motívumok, a reájuk tett rejtettebb-nyíltabb utalások. Janus Pannoniustól Pilinszkyig nem egy kimagasló lírikusunk életművének fontos részlete éppen ebben az összefüggésben is értelmezhető. Miközben „a magyar irodalom és a róla szóló irodalomtörténeti beszéd túl agresszív, teátrálisan maszkulin, és néha még öntudatlanul is kizárólagos” – állítja teljes joggal Csehy a Ménesi Gábornak adott interjújában (Bárka online 2014).
A kisebbségek emancipációja a társadalom civilizáltságának fokmérője. Kifejezi, hogy mennyire élhető, mennyire szabad az adott szociális tér. Nádasdy kötetbeli novellái tehát egyelőre az esztétikum világán túlmutató jelentőséget is szereznek: egy humánusabb világ igényét közvetítik.    Infó: Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun Magvető, 2020

A Csókkirály volt tavaly a legnagyobb király

Cs. E.
Publikálás dátuma
2020.07.06. 10:00
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Hungária együttes két slágere volt a két legtöbbet játszott dal 2019-ben, míg a dobogó harmadik helyére Máté Péter egyik örökzöldje került.
Több mint hétszázhatvanmillió forint jogdíjat fizetett ki a tavalyi koncertekért közel tízezer magyar dalszerzőnek az Artisjus. A zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjének statisztikái szerint rekordszámú, több mint huszonháromezer könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte 2019-ben. A legsikeresebb dalok számos zenei formáció repertoárjában szerepeltek és több százszor csendültek fel 2019-ben: a legtöbbet játszott a Hungária együttes slágere, a Csókkirály volt, ezt követte a Csavard fel a szőnyeget. A dobogó harmadik helyére került Máté Péter Azért vannak a jóbarátok című dala, negyedik a sorban a Magna Cum Laude szerzeménye, a 2009-ben megjelent Pálinka dal, míg az ötödik helyet a Beatrice együttes Azok a boldog szép napok című száma szerezte meg. A jogkezelő szervezet közleményében hangsúlyozza: a zenészek bevételeinek átlagosan huszonöt százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy egyetlen jövedelemforrása. Közel kétezren kapnak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük több mint felének a jogdíja haladta meg a százezret. Kérdés azonban, mi lesz jövőre az idei, lényegében elmaradt tavaszi-nyári koncertszezont követően. Mint írják, nehéz megbecsülni a várható veszteségeket, a pesszimista számítások szerint a koncertek után járó jogdíjak esetében ötven-hatvan százalékos kieséssel kell számolni.

Meghalt Ennio Morricone

MTI
Publikálás dátuma
2020.07.06. 09:19

Fotó: Christoph Soeder / AFP / dpa Picture-Alliance
Az olasz zeneszerző 91 éves korában hunyt el.
Meghalt hétfőn, 91 éves korában Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester – közölte családja az ANSA hírügynökséggel. A legendás filmzenék komponistája hétfő hajnalban, egy római klinikán hunyt el. Karrierje során több mint 500 film zenéjét írta, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokét. Ügyvédje és barátja, Giorgio Assumma közleményében azt írta, Morricone elméje az utolsó pillanatig tiszta volt, halála előtt el tudott búcsúzni feleségétől, gyerekeitől és unokáitól és a publikumnak is meg tudta köszönni kreativitása állandó támogatását. Zenei érdeklődését trombitás édesapjától örökölte. Első darabjait hatévesen írta, kedvence Weber A bűvös vadász című operája volt. Konzervatóriumi tanulmányait trombita és zeneszerzés szakon végezte. Előbb a színház, majd a tévé és a rádió számára dolgozott, filmzenét az ötvenes évek közepén kezdett írni. Egykori iskolatársa, a rendező Sergio Leone 1964-ben kérte fel, hogy komponáljon zenét Egy maréknyi dollárért című filmjéhez. Rendhagyó módon előbb a zene született meg, a jeleneteket ehhez igazodva forgatták, olykor később is komponált úgy, hogy egy kockát sem látott a filmből, de ismerte a forgatókönyvet és a lényeges információkat. A mozik 1968-ban mutatták be a Volt egyszer egy Vadnyugatot, s ez az év lett pályafutásának legtermékenyebb esztendeje, még 25 filmet láthatott a közönség az ő muzsikájával. Ez a műve lett minden idők egyik legkelendőbb instrumentális filmzenéje, amelyből több mint tízmillió példány kelt el, A Jó, a Rossz és a Csúf filmzenéje a második helyen áll a valaha komponált legjobb filmzenék Top 200-as listáján, A misszió kísérőzenéje pedig 1986-ban aratott világsikert. Bár sohasem hagyta el végleg a hazáját, a legnagyobb hollywoodi rendezőkkel dolgozott együtt. Írt zenét filmdrámához, vígjátékhoz, kalandfilmekhez, horrorhoz, akciófilmhez, politikai krimihez, hollywoodi szuperprodukcióhoz, történelmi és életrajzi filmekhez egyaránt. A többi közt ő jegyzi A profi, a Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, a Sacco és Vanzetti, a Volt egyszer egy Amerika, a Zaklatás, a Célkeresztben című filmek, A polip című tévésorozat, illetve a Teoréma, a Dekameron, a Canterbury mesék, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című Pasolini-filmek muzsikáját. Számos hirdetés zenéjét is ő írta, legtöbbször a Dolce & Gabbana céggel dolgozott együtt. Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra – 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért –, mielőtt 2007-ben megkapta az amerikai filmakadémia kitüntetését életművéért. 2016-ban negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével nyolcvanhét évesen, hatodik jelölését sikerült a kategória Oscarjára váltania, megkoronázva ezzel több mint hat évtizedes, hosszú és sikeres pályafutását. Művészeti tevékenységét az Oscar-díj mellett számtalan kitüntetéssel ismerték el. Több BAFTA- és Golden Globe-díja van, megkapta a Grammy-, a Polar-díjat, az Európai Filmakadémia (EFA) életműdíját, a francia Becsületrend lovagi címét. 2016 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát. Magyarországi koncertje alkalmával 2017-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Pályafutása során nem egy alkalommal dolgozott magyar művészekkel: zenét szerzett Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotásához, a Perlasca című olasz-magyar háborús drámához, a Koltai Lajos által fényképezett Malena és Az óceánjáró zongorista legendája című olasz filmhez, valamint az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalanság című regényéből készült, Koltai által rendezett filmdrámához. Több koncertturnéján dirigált magyar zenekarokat, fellépett a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Modern Art Orchestrával és a debreceni Kodály Kórussal is. Minden idők egyik legnagyobb hatású filmzeneszerzője több mint száz klasszikus zeneművet komponált, egyebek közt Kantátát Európáért, szimfonikus műveket, továbbá versenyművet trombitára, vonósokra és ütősökre. 2015-ben misét írt Ferenc pápa tiszteletére, a bemutatón maga vezényelte a művet a jezsuiták Róma belvárosában lévő főtemplomában. Ő írta az 1978-as argentínai labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnuszát, és a Pet Shop Boys brit popduóval is dolgozott. 2016-ban Morricone 60 címmel jelent meg válogatás pályafutásának elmúlt hatvan évében komponált műveiből. Az idős mester – aki még néhány éve is úgy nyilatkozott, kottapapírt tart az éjjeli szekrényén, hogy ha eszébe jutna egy dallam, le tudja jegyezni – 2017 szeptemberében bejelentette, felhagy a komponálással, s utolsó kísérőzenéjét Giuseppe Tornatore filmrendezőnek írja, a karmesteri pálcát viszont még nem teszi le.