Franciaország;buszsofőr;koronavírus;

2020-07-11 10:33:29

Meghalt a francia buszsofőr, akit azért vert meg egy társaság, mert figyelmeztette őket a kötelező maszkviselésre

Az 59 éves Philippe Monguillot az egyikük jegyét akarta ellenőrizni, a másik három férfit pedig arra kérte, hogy vegyék fel a kötelező szájmaszkot. A gyanúsítottak lerángatták a buszról, megverték, majd eszméletlenül a járdán hagyták és elmenekültek a helyszínről.

Meghalt a francia buszsofőr, akit öt nappal ezelőtt egy fiatalokból álló társaság vert agyhalottra Bayonne-ban, miután arra kérte őket, hogy a szabályoknak megfelelően vegyenek fel szájmaszkot. Halálhíréről lánya, a tizennyolc éves Marie tájékoztatta az AFP hírügynökséget, aki úgy fogalmazott: „úgy döntöttünk, hogy elengedjük őt. Az orvosok is támogatták, és mi is így éreztük helyesnek” – írja a BBC, a hírt elsőként az Index vette észre.

A délnyugat-franciaországi város ügyészsége szerdán közölte, hogy négy ember ellen indult eljárás. Egy 22 és egy 23 éves férfi ellen szándékos emberölés, míg harminc év körüli társaik ellen segítségnyújtás elmulasztás miatt emeltek vádat. Mindannyian előzetes letartóztatásba kerültek.

Marc Mariée helyettes ügyész tájékoztatása szerint az 59 éves sofőr elleni „szélsőségesen erőszakos” támadás vasárnap este 7-kor történt Bayonne egyik külvárosi negyedének autóbuszmegállójában. Philippe Monguillot a gyanúsítottak egyikének jegyét akarta volna ellenőrizni, a másik három férfit pedig arra kérte, hogy vegyék fel a koronavírus-járvány miatt a tömegközlekedési eszközökön kötelező szájmaszkot.

„Sértegetések, majd lökdösődés következett. A sofőrt lerángatták a buszról. Két gyanúsított megrugdosta, és ököllel ütéseket mért a felsőtestére, a fejére is” – mondta a helyettes ügyész.

A négy férfi a járdán hagyta az eszméletlen állapotba került buszsofőrt, elmenekültek a helyszínről, majd az egyikük lakásában húzták meg magukat.

A brutális támadás olyan heves érzelmeket váltott ki a sofőr kollegáiból, hogy hétfőn valamennyien munkabeszüntetést hirdettek, s jelezték, hogy a temetés előtt nem veszik fel a munkát.