Előfizetés

Margetin István: Ez hosszú lesz

Margetin István
Publikálás dátuma
2020.07.25. 09:35

Fotó: Adományozó: Urbán Tamás / Fortepan
„Kihúzta magát, bement, sorszámot tépett. Biccentett az őrnek, szervusz, Attilám, csekkem és levelem is van, az melyik szám is? Olyan bonyolultan vannak megfogalmazva.”
Pár méterre volt a postától. Szirénázó rendőrautó hajtott föl a járdára, és állt meg előtte. Nekidőlt a falnak, mellkasához kapott. A kötött mellényen keresztül is érezte a szívverését. Rablás! Mindjárt kivágódnak a kocsi ajtajai, fegyverrel a kezükben előugranak a rendőrök. Egy berúgja az ajtót, három fedezi. Odabent az ügyfelek már a földön fekszenek. A táskájukat szorongatják, többen sírnak a félelemtől. Álarcos banditák ordítoznak, puskával hadonásznak, sürgetik a fiókvezetőt. Ferike remegő kézzel üti be a széf kódját. Holnap hoznák ki a nyugdíjakat, már itt van az egész összeg. Közelebb oldalazott a bejárathoz, közben az autót figyelte. Még egyet lépett. A sziréna elhallgatott, a kék és piros fényjelzés is megszűnt. Óvatosan eltávolodott a faltól, fejét előrenyújtotta, hátha belát az üvegen. Két fiatal rendőr szállt ki az autóból, fegyvertáskájuk a derekukon lógott. Elakadt a lélegzete, arcából kifutott a vér. Elkéstek! Ez már csak a helyszínelés. A rablók elmenekültek, a széf üres, elvitték a kaparós sorsjegyeket, a postatiszta bélyegeket és a gyűjtőknek kibocsátott bélyegblokkokat is. A biztonsági őr holtan fekszik a padlón, mellkasa alatt vértócsa. A dolgozók az értesítettküldemény-átadó pult mögött remegnek, Ferike sápadtan járkál az ügyfelek között, a Magyar Posta Zrt. nevében elnézést kérek a kellemetlenségekért, a rendőrség hamarosan megérkezik. Visszaállítja a sorszámkiadó mellé az őr székét, ami a pánikban fölborult, szegény Attila minden nap azon ült, segítőkészen instruálta az ügyfeleket, mit nyomjanak, fejből tudta az összes ügytípus kódját. A holttesthez nem mer nyúlni, pedig a szabályzat szerint el kell venni tőle a szolgálati fegyvert. Megvárta, míg a rendőrök elmennek előtte. Pár lépéssel lemaradva követte őket. A két rendőr megállt a bejárat előtt. Egyikük kinyitotta az ajtót, ránézett, tessék csak. Elvörösödött. Visszaélés! Szirénáznak, amikor nincs is semmi baj. Pánikot keltenek a lakosság körében, illetéktelenül használják a megkülönböztető jelzést. Otthon megkapták parancsba, hogy reggel fizessék be a gázszámlát, persze elfelejtették, ilyenkor rohangálnak, szolgálati időben, mert csekkszelvény nélkül nem mernek hazaállítani. Illetve dehogy rohangálnak, hát még az ajtóban is udvariaskodnak! Közben meg bárki nyugodtan kirabolhatja a sarki bankot, őket nem érdekli, nekik most privát ügyeket kell intézniük. Kihúzta magát, bement, sorszámot tépett. Biccentett az őrnek, szervusz, Attilám, csekkem és levelem is van, az melyik szám is? Olyan bonyolultan vannak megfogalmazva. Ferike az új lány háta mögött állt, fölnézett a monitorról, rámosolygott a rendőrökre, Ildi, hozzád jöttek, kiáltott az iroda felé. Földerült az arca. Szerelem! Az egyik rendőrfiú, a magasabb, jobb kötésű, a postáskisasszonynak udvarol. Nem bírt estig várni, hogy láthassa. Hetek óta készül rá, hogy elmondja neki, mit érez, csak azt sajnálja, hogy virágot nem hozhatott. Minden kolléga nekik szurkol, mióta a járőrt áthelyezték ebbe a körzetbe. Ildikó meghallotta a szirénázást, most szándékosan húzza az időt, retiküljéből előkeresi a zsebtükröt, megigazítja a haját, egy pillanatra elgondolkodik a rúzson is, de úgy érzi, sok lenne, ne bízza el magát teljesen a fiú. Az édességespolchoz lépett, a díszdobozos bonbonok mögül a fiatal rendőr arcát fürkészte. Ildikó megjelent az iroda ajtajában. Téves, kérdezte a magasabb járőr, téves, bólintott a nő. A rendőrök szó nélkül távoztak. Körbenézett, megszámolta a várakozókat. Négy nő, két férfi és egy pár, összesen hét. Talán a tinilány meg a néni együtt vannak, akkor is hat, ráadásul az egyik férfi külföldinek tűnik. A pultok felé fordult. Három üres, a negyediknél a nyugdíjas Etelka, az utolsónál pedig az új lány, Ferike diktál neki, az egész posta hallja, nem kér számlát, az a másik ügyfélkosár, menj be az efnyolcba. Ellenőrizte a sorszámát, fölnézett a kijelzőre, hát ez hosszú lesz, sóhajtotta.

Nógrádi Gábor: Szilánkok (Nincs új a nap alatt)

Nógrádi Gábor
Publikálás dátuma
2020.07.25. 09:05

Fotó: Stekovics Gáspár
A butaság öl. Néha a butát öli meg. Néha meg azokat, akik butaságban tartották. - A butaság fertőző, de fejleszthető. Úgy értem, mindenkiből lehet még butább.
Hannah Arendt nyomán: Néha az ember azért mondja el éles és őszinte véleményét, hogy megtudja, kik az igazi barátai. * El kellene indítani az NHMH-mozgalmat: NE HALJ MEG HÜLYÉN! * A butaság öl. Néha a butát öli meg. Néha meg azokat, akik butaságban tartották. * Egy vezető tisztségviselőnek három mailt küldtem. Nem válaszolt. Ezt írtam neki: „Tudja, én még akkor is leszek, amikor már nem leszek, de maga már akkor sem lesz, amikor még lesz.” * Magyarországon tehetséges író sok van. Tehetséges olvasóból van kevesebb, mint kellene. * A síromra ezt írjátok: „Pedig még volt egy-két ötletem…” * Bármennyire igyekszem, nem tudom elfelejteni a jövőt. * Nem mindig jó, ha az ember az élete helyett könyvet olvas, de mindig jó, ha élete mellett könyvet olvas. * Nincs kollektív bűnösség, de nincs kollektív felmentés sem. * A harmadik világháborút csak akkor nyerhetjük meg, ha el sem kezdjük. * Gondolkozol azon, honnan a dögvész? Gondolkozz azon is, mennyi az önrész! * Mire mindent megtanulok, ami az élethez kell, már nem tudom hasznosítani ezt a tudást. * Hatalmas szükségünk van a rosszra. Képtelenek vagyunk a jónak örülni, ha előtte nincs rossz. * Mindenkinek joga van a saját kölykét elrontani. Már csak azért is, mert a legtöbb pofont majd ő kapja vissza a gyerekétől, ha megéri. * Az életünk olyan, mint a versírás. Soha nem tudjuk, mi a következő sor, de mindig megérkezik. * Aki mástól elveszi a szabadságot, magától is elveszi, mert folyton rettegnie kell az áldozataitól. * Számíts a legrosszabbra és akkor a kevésbé rossz­nak is örülni fogsz. * A butaság fertőző, de fejleszthető. Úgy értem, mindenkiből lehet még butább.

Papolczy Péter: ILXCV – Shakespeare-i szonettcsokor

Papolczy Péter
Publikálás dátuma
2020.07.25. 08:32

Fotó: Russel Kord / AFP
Hogy tegnap volt a születésnapod? Szenilitásom immár rendszeres? Még Sanyi is küldött képeslapot, Pedig ő egy éve alzheimeres? Nem gondolod, hogy elfelejtettem! Röhej még a feltételezés is. Attól, hogy egy puncstortát sem vettem, Nem bizonyított a hipotézis. Csak időtlennek tartalak téged, Te testesíted meg az ideát, A túlvilági örök szépséget Te képviseled nekem ideát. Bájod időtlen, kellemed örök, Mit nekem a nap körül tett körök! Most mérges vagy, mert elbóbiskoltam, Miközben éppen beszéltél hozzám? És csak feküdtem mintegy félholtan, Elterülve a kanapé hosszán? Azért alszom, mert látlak álmomban, Szépségedtől elszorul a torok, A lélegzetem is eláll nyomban, Ilyenkor tűnhet úgy, hogy horkolok. Eszméletlenül kívánlak téged, Csodás alakod tízpontos nálam, Csak bámulom a gyönyörűséget, Hát csoda, ha elcsöppen a nyálam? Ha elszundítok, ne vedd hát zokon, Hisz rajtad kívül nincs rá más okom. Emlékszel, névnapodra egyszer Ajándékként egy szonettet vittem. Megírtam benne, mennyire tetszel, Tizennégy sor volt, rímelt, meg minden. „Faszarikám, zárva a virágbolt?” Ezzel a kérdéssel szúrtál szíven. Meg „A szüleimnek igaza volt”. Bár azt nem árultad el, hogy miben. Karácsonykor magamért kiteszek, Egy egész ciklus lesz a fa alatt. Még egy flancos díszzacsit is veszek, Remélem, hogy ez majd sikert arat. Mert mondjanak bármit is anyádék, A szonett-kötet becses ajándék. Jenő napján senki nem köszönt fel, Biztos azért, mert nem vagyok Jenő. Ede napon ajándéközönnel Nem áraszt el se férfiú, se nő. Nem bánom, mert nem vagyok Ede sem, És ha nem húzod meg a füleim Béla napon, elnézem kegyesen, Hisz nem így neveztek el szüleim. Komolyan kérdem, milyen alapon Várnám el, hogy megünnepeljenek Figyelmes barátok Elek napon, Ha valójában nem vagyok Elek. Nem értem, a te kedved mért gyatra, Ha nem kapsz semmit se Bálint napra. Hogy az angol szonett nem akkora szám? A Hufnágel petrarcait tudott? Hát, legyen vele boldog a húgod, Szívből kívánom neki, igazán. Viszont – és ne hidd, hogy csak jár a szám – Tartalmilag labdába sem rúgott, Eszébe nagyjából annyi jutott, Hogy szívem érted ég, mint a kazán. Minden szonettje kész giccsparádé, Soha nem említette a szexet, Csak nyavalygott folyton, mint a kappan, Szókincse vénebb, mint nagyanyádé. És miért akkora kunszt a szextett? Egy jó kis kuplé csak jobban csattan.