szabadkőművesek;Trianon;

2020-07-25 19:45:00

A felvilágosodás helyretéve

Néhány kérdés válasz nélkül maradt. Az első: milyen lenne a világ a felvilágosodás eszméi nélkül? Milyen lenne Európa arca, ha az alkotmányos monarchia helyett a királyok-királynők ma is isten kegyelméből uralkodnának? Hol tartanának a tudományok, ha a kutatás-oktatás kereteit a Vatikán határozná meg?

A Magyar Nemzetben a trianoni szerződés századik évfordulójának alkalmával cikksorozat jelent meg a szabadkőművesség állítólagos szerepéről. Talán észszerűbb lett volna, ha mondandóm a Magyar Nemzet hasábjaira került volna, de erre nem adtak lehetőséget. Mivel a támadásokat és rágalmakat Romsics Ignácnak a Népszavában megjelent két írása (Trianon okairól – 2020.01.04. illetve 1920. június 4. – 2020.06.06.) váltotta ki, indokolt, hogy ezekre a Népszava adjon választ.

Félreértéseket eloszlatandó: nem hasonlítom magam se Romsics akadémikushoz, aki egyáltalán nem szorul védelemre, se a vitában megszólaló Ungváry Krisztián és Karsai László történészekhez. Bár végzettségem szerint magamat akár történésznek minősíthetném, de három publikációval a nevetségességet kockáztatnám. Hogy mégis „bátorkodom”, arra jó okom, hogy ötven éve szabadkőműves vagyok, meglehetős rálátással mind a magyar, mind a francia szabadkőművesség történetére. Azt sem állítom, hogy valamilyen témáról csak az arra szakosodottak tudósok értekezhetnek – de mégsem árt, ha a vádaskodók legalább elemi ismeretekkel rendelkeznek.

A Magyar Nemzetben két nagyhangú senki – sajnálom, de enyhébb jelzőt nem találok – Romsics Ignácnak esik, mert „meseszerű és felelősségáthárító magyarázat”-ként jellemzi az összeesküvés-elméletet, „melynek szálai a szabadkőműves páholyokba vezetnek”. A Trianont eredményező összeesküvés meséjét Raffay Ernő, történész végzettségű, nyugalmazott egyetemi tanár terjeszti. Bármennyire avítt és groteszk Raffay úr koncepciója, a Magyar Nemzetben ágáló támogatóknál többet érdemel. Megkockáztatnám, hogy ha ilyen barátai vannak, nincs szüksége ellenségekre…

Raffay úr szerint a XX. század elejének szabadkőművessége „a keresztény magyar állam megdöntésére (…) és a bolsevizmus térhódításának előkészítésére” vállalkozott, az általuk támogatott Galilei Kör pedig „politikai gyilkosságok kitervelésével és kivitelezésével foglalkozott”. Mindez magától értetődő. Ugyan ki merné kétségbe vonni, hogy Wekerle Sándor miniszterelnök éjt nappallá téve a keresztény magyar állam megdöntésén mesterkedett, Polányi Károly (a Galilei Kör elnöke) pedig szabad idejében orgyilkosokat képzett ?

A Magyar Nemzet megnyugtatta olvasóit: a vita végén Raffay Ernő mindent helyretesz. A helyretétel legjobb módja, ha a távolabbi múltba kirándul leleplezni a leleplezendőt. Megtudjuk, hogy „A modern korunkra hatással lévő keresztényellenes ideológia a felvilágosodás és a kultúra sokak által nagyra tartott Franciaországában alakult ki az 1700-as évek második felében.”

Az ember mindig tanul valamit. Én például eddig azt hittem, hogy „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga akarta kiskorúságból.” (Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? 1784). Kantról sok rosszat lehet mondani, de francia biztosan nem volt. Lessingről is inkább a németség jut eszembe. És ha már itt tartunk. II. Frigyes porosz császárt se nevezném keresztény-ellenesnek. A gond velük inkább, hogy szabadkőművesek (is) voltak. Szerénytelenség magamtól idézni, de már nincs vesztenivalóm: „A felvilágosodást a háborúktól sanyargatott XVII. századi Európa szülte, a felvilágosodás nemzette a szabadkőművességet.” (Előszó Lessing Szabadkőműves párbeszédek című könyvéhez).

Eszem ágában sincs Franciaország, Voltaire, Rousseau, az enciklopédisták szerepét kisebbíteni. A forradalomba torkolló felvilágosodás itt (is) hosszú, kanyargós folyamat volt. Egyetlen példa: páholytag volt XVI. Lajos uralkodó, és a fejét követelő Robespierre. Voltaire ugyan a katolikus egyházról leírta: „Taposd el a gyalázatost”, de ateistának nevezni együgyűségbe hajló egyszerűsítés. Halála előtt két hónappal lépett be a Kilenc nővér szabadkőműves páholyba, előtte meggyónt és áldozott.

Raffay professzor a francia forradalmat (is) szabadkőműves ármánynak tulajdonítja, de ezzel (sem) mond eredetit. 1738-ban jelent meg XII. Kelemen In Eminenti című pápai bullája, az első pápai megnyilatkozás a szabadkőművesség ellen. A következő két évtizedben harmincegy kiadvány „leplezte le” a szabadkőművességet, Barruel abbé 1797-ben azt állította, hogy a francia forradalmat jakobinusok és szabadkőművesek készítették elő. Ezzel szemben a tények azt mutatják, hogy a terror időszakában a legtöbb páholy tevékenysége szünetelt, csak a konzulátus alatt kezdték újra. A napóleoni korszakot pedig nem csak Franciaországban, de egész Európában a szabadkőművesség aranykorának tartják.

A bűnlajstrom itt nem ér véget. Raffay úr szerint „a francia állam szabadkőműves béklyóba került”. Nos, a szabadkőműves Jules Ferry miniszterelnöksége alatt bevezették az általános, ingyenes tankötelezettséget, megszüntették az iskolai vallásoktatást. Az ugyancsak szabadkőműves Émile Combes miniszterelnöksége alatt törvény választotta szét az egyházat és az államot, biztosítva az egyházak közötti békét, a lelkiismereti szabadságot. Raffay fogalmazásában: „Combes lényegében eltörölte a francia katolikus egyházat”. A több mint száz éve „eltörölt” katolikus egyház, köszöni szépen jól érzi magát. A politikai hatalomból valóban nem részesedik többé, de a vallásgyakorlás sértetlen.

Ha Raffay úr a politikatörténetet ismerné, bizonyára nem felejtené kifejteni, hogy a katolikus egyház száz egynéhány évvel ezelőtt az isten kegyelméből uralkodó királyság híve volt, a parlament azonban a köztársaság megerősítésében volt érdekelt. A protestáns egyházak és a zsidó felekezet, amely sohasem kívánt a politikai hatalomban osztozni, eleve egyetértett a szekularizációval.

A szabadkőműves mozgalom, legrégibb és legerősebb szervezete, a Franciaországi (és nem Francia) Nagyoriens akkor és azóta is a szekuláris állam híve. Véleményét, állásfoglalásait, mint bármely egyesület, ritkán, de határozottan fejezi ki. Vallási kérdésekkel semmilyen formában nem foglalkozik, már csak azért sem, mert tagjai között a hit és gyakorlat különböző formáit éppen úgy megtalálni, mint a közömböst, vagy ateistát.

Néhány kérdés válasz nélkül maradt. Az első: milyen lenne a világ a felvilágosodás eszméi nélkül? Milyen lenne Európa arca, ha az alkotmányos monarchia helyett a királyok-királynők ma is isten kegyelméből uralkodnának? Hol tartanának a tudományok, ha a kutatás-oktatás kereteit a Vatikán határozná meg?

A második: miféle történész az, aki a valós tényeket környezetükből kiragadva, féligazságokat gyártva, ha ezekkel sem elégszik meg, a múltat mítosszá hajlítva írja le a történteket? A történész szakmából rég kiiratkozott, komoly vitapartnereket nem talál, kénytelen olyan szellemóriások vállveregetésével beérni, mint Boross Péter és Semjén Zsolt. Miért vergődik – kedvenc szóhasználata szerint – béklyóban, amelyet önmaga vert, saját kényszerképzeteiből?

A szabadkőműves mozgalom, se Magyarországon, se másutt nem citálja rágalmazóit bíróság elé, nem elegyedik terméketlen vitákba, hallgat, de nem titkolódzik, teszi, amit dolgának tart.