Index.hu;kirúgás;Tevan Imre;Vaszily Miklós;Bodolai László;

2020-07-31 10:53:43

Bodolai László: Időt kellett volna hagynom az Index szerkesztőségének

Dull Szabolcs kirúgását nem sajnálja az Indexet birtokló alapítvány vezetője, de elismerte, ő is hibázott. Vaszily Miklóssal pedig „korrekt” a kapcsolata.

Bodolai Lászlóval, az Index.hu Zrt-t kiadó, tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnökével készített csütörtökön interjút a Klubrádió. A beszélgetés során az utóbbi hetek eseményeiről kérdezték az – egyes vélemények szerint az Index szétveréséért felelős, saját álláspontja szerint a lapot megmenteni próbáló – tulajdonost.

A rádió arra is rákérdezett, hogy Tevan Imre főszerkesztő-helyettesként csatlakozott az az Indexhez (péntekre ugyanakkor kiderült, hogy Tevan visszalépett a posztról). Bodolai erre azt mondta: bár vannak, akik ugyan felmondtak, de még működtetik a lapot, ez nyilván csak ideiglenes állapot, fel kell tölteni a szerkesztőséget. Ugyanott nem lehet folytatni, elég sok sebet kapott mindenki, ő is, a szerkesztőség is, ezeknek a sebeknek be kell gyógyulniuk. Arra a kérdésre, hogy hányan maradtak önszántunkból az Indexnél, azt mondta, pontosan nem tudja, de tény, hogy nem sokan.

A műsorvezető, Bolgár György felidézett két esetet az elmúlt napokból, amelyet mintha nem kellő kritikával írt volna meg a portál: elsőként amikor beszámoltak arról, hogy szalmonellás tojást hívták vissza, nem jelezték, hogy Mészáros Lőrinc cégét érinti az ügy, az Orbán Viktor balatoni fotójáról szóló cikkből pedig kivették Tiborcz István nevét. Bodolai László úgy reagált: 

Bodolai László hangsúlyozta: elég komoly munkajogi, cégvezetési vitája volt Dull Szabolccsal, ezt a vitát nem sikerült optimálisan rendezni, mert folyamatosan ultimátumokat kapott, nem látott kompromisszumra törekvést. Szerinte bármelyik médiacég vezetője így döntött volna ebben a helyzetben. 

Azt viszont megjegyezte: ha a 444-hez kikerült szerkesztőségi megbeszélés után adott volna két órát, hogy álljanak elő egy új főszerkesztővel, akkor talán le lehetett volna csillapítani a kedélyeket, esetleg ebben hozott hibás döntést. Hozzátette: az ülésen méltatlan támadásokat kapott olyan emberektől, akikért sokat tett. Szerinte sokan nem akarták, hogy így alakuljon, de volt egy „nagyon kemény mag”, amelynek ez volt az érdeke, hogy „erre sodródjon az Index”.

Megismételte: ez az ügy nem a tartalomról szólt, ha tiltotta volna, hogy miről írhatnak, akkor megértené az újságírók reakcióját. Szerinte itt a pénzügyi függés elleni szabadságharcról volt szó, megörökölte az Indamediához (a korábbi CEMP-hez) fűződő viszonyt, amelyben ő őrlődött a kettő között.

A rádió kérdésére – Vaszily Miklós „a kormány ítéletvégrehajtója”, ezért talán Bodolainak is tudnia kellett volna, amikor ő megjelent az Index mögötti cégben, hogy itt pakolni kell – Bodolai azt hangsúlyozta: nagyon korrekt volt a viszony három éve az Indamediával, indokolt kéréseik voltak.

és amikor bekerült az Indamediába, leült vele és elmondta neki, hogy nagyon óvatosnak kell lenni, még csak közvetve sem sugározhatnak olyan üzenetet az Index felé, amely nyomásnak érzékelhető.

Szerinte egyébként a szerkesztőség kiszervezésének ötletével előálló Azonnali-társtulajdonos, a volt indexes Gerényi Gábor sem politikai nyomásra írta meg ezt a tervet, hanem megpróbálta eladni üzletemberként. Ebben semmi kivetnivalót nem lát, ahogy abban sem, hogy egy ilyen előkészítő anyagot nem fogad el az igazgatóság.

Bodolai hozzátette, abban hisz, hogy ellenszélben is fel tudják építeni az Indexet – de lehet, hogy pontosan nem lesz olyan, mint ezelőtt, mert „ezt a szellemiséget nem lehet száz százalékban követni”.

Dull Szabolcs kiszivárgott híváslistájáról azt mondta: nem állított olyat, hogy nála van az említett lista. Hozzátette, neki se jó, hogy az Origón ez megjelent, nagyon sajnálja, hogy ebbe belefolyik a jobboldali sajtó és próbálják az ő narratíváját erősíteni.

Bodolai a Népszavának is azt állította, nincs nála Dull híváslistája – amit bűncselekmény nyilvánosságra hozni – ugyanakkor korábban mégis ő beszélt arról, hogy a kirúgott főszerkesztő baloldali politikusokkal tárgyalva robbantotta szét a lapot.

Bodolai László azt is elismerte, szerencsétlenül sült el az a blogbejegyzés, amelyben nagyon kemény állításokat fogalmazott meg a kirúgott főszerkesztőről, nem gondolta komolyan, hogy „rendőröknek szíjon kellene elvezetniük”, ezért elnézést kér, de nagyon feszült állapotban volt, „két napos sortűzben”.