Vessenek a mókusok elé, de van nekem egy múlhatatlan mániám: időnként csak nagy nehézségek árán tudom feltételezni erről az illiberális rezsimről, hogy kizárólag a hatalom és a pénz érdekli. Úgy vagyok vele, hogy a hatalom és a pénz talán csak azért kell nekik mindenáron és mindahány, mert szentül hiszik, hogy az ezeréves állam újabb ezer évét csak kereszténységgel (ehhez képest minden más fogyatékosság), nemzeti konzervatív módon (és felszegett szuronyokkal) lehet megalapozni, ami pedig nem ilyen, az keresztény- és nemzetellenes. Nemzetközi, s így feloldódik a népek nagy olvasztótégelyében. A bátrabbak képzeljenek ide egy tetszőleges Bosch-utópiát vagy mitikus bacchanáliát, ahol migráns migráns hátán erőszakolja a fehér, hetero keresztényeket szakmányban, dühödt fegyverropogás közepette a kórházak előtt, ahol LMBTQ-szülők döntenek éppen pénzfeldobással a gyermekük neméről.
Ezt a disztópiát festi körképére ezercsilliárdokból a kormány és utánfutójaként a kommunikációs szekérderékhad. Nézzenek meg egy tetszőleges adást a lovagkeresztes Fidesz-tag stúdiójából, és valahol a „büdös, rohadt kurva anyátok” (plusz-mínusz pár perc) környékén meglátják, szerintük hogy megy ez. (Azt az Orbán-mondatot tegyük azért ide, hogy „az a politikai rendszer, amely nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek.)
A kormány iránti merő jó szándékom ezen a héten percenként rogyott meg. A nagy megrogyásban Semjén Zsolt tévedhetetlenül segít nekem, innen is örök hála neki, amiért papír nélkül beszél a hívei előtt, a kontroll és a kérdés veszélye nélkül, magabiztosan. Azt mondta: „Az, hogy valakit támadnak, nem azt jelenti, hogy valóban erkölcsi stiklijei vannak, hanem azt jelenti, hogy annyira hatékonyan képviseli a keresztény értékeket, hogy a kereszténység ellenségei ellenségnek tekintik, és ezért támadják.” Jaj szegény háziasított, helikopterről lelógatott szarvasoknak, jaj az 55 milliárdos vadászati hörömpőcirkusz bírálóinak, jaj a nyomozóknak, ügyészeknek mind, akik Simonka, Boldog, Szabó (stb.) ügyében eljárnak!
Eszerint egyébként Szijjártó Péter is keresztényüldözés áldozata, ami nem is kérdés: az Átlátszó fotóriporterének üldöznie kellett egy gumicsónakkal a 7 milliárdos jachtot, amellyel a munkamániás magyar külügyér menekült az Adrián, amikor megneszelte a fotózást. (Egy mondatban az Adria, a menekült és egy magyar kormánytag, szép, na.) Nem tudom, hogy mehet ez egyébként ilyenkor, amikor a fiaskót be kell adagolni Orbánnak. „Főnök, van egy rossz hírem, a szemét Bodokyék lekaptak a Lady Mrd-n, miközben a srácok egy irodámban készült fotót időzítettek a Fácséra.” Na de hagyjuk meg az aggódást a dolgos közszolgának, aki most láthatóan abban bízik, hogy ha egy töketlen fecske sebességével közlekedik a Washington–Győr–Pér–San Marino–Bem tér–Komárom útvonalon, akkor szemmel is láthatóan sokat dolgozik (teheti ezt a bankrabló is, mégsem éri meg ez mindenkinek), és így suhanvást nem lehet neki kérdéseket feltenni.
De lehet. Például az említett adriai jachtozásról. Meg is kapta ezt a külügyminiszter egy brit volt tárcavezetővel tartott sajtótájékoztatón. Nemrég öt percig szkreccselt két nyúvadt mondatot a 471. számú főút Debrecen–Hajdúsámson közötti szakaszán. A választ most a Habony Művek nélkül improvizálta. „Soha nem hoztam olyan döntést, amely korrupt szándékokkal lett volna kikövezve.” A kitérkövezve még plasztikusabb lett volna. De hadd segítsünk kicsit a belátásban, mert az a putyini, erdogani, lukasenkói iskola után nem megy jól. Korrupció miatt nem akkor kell elkullognia egy politikusnak, ha a lopott holmi között, a pénz számolása közben éri tetten az elnézést kérően feszengő Polt Péter. Hanem akkor, amikor kiderül, hogy egy tendernyertes NER-lovaggal múlatja az időt lekötelezőnek látszó helyzetben. A hivatali munkáról közölt kép hazugságában lelepleződni nem bűncselekmény, csak sima emberi gyarlóság, itt a bocsánat Isten dolga. Meg a választóké. Kevésbé kipcsak helyeken Isten és a választó szegről-végről rokonszakma.
