Mióta a Fidesz/a holdudvar/az Orbán család a magyar gazdaság és az ország mind nagyobb hányadát használja a sajátjaként, egyre gyakrabban és indokoltabban merül fel a kérdés: mi van akkor, ha ezeknek a magántulajdonosoknak a magánérdeke szembekerül a közérdekkel? A választ, százszorosan megerősítve régóta tudjuk (tanulságos példázat a Mátrai Erőmű eladása, majd visszavásárlása Mészáros Lőrinc hasznára és a közvagyon kárára), a Szuperkupa-döntő azonban minőségileg más történet.
Itt ugyanis arra láttunk példát, mi történik, ha egyetlen – kirívóan felelőtlen és közösségellenes – ember hobbija ütközik mindannyiunk közös érdekével. Kellett hozzá persze egy hasonlóan antiszociális, elvakultan pénz- és sikeréhes UEFA is, de a kérdést valójában egyvalaki döntötte el a Cinege utcában. Szerencsétlenségünkre ugyanis az említett figura történetesen az ország kormányfője, és olyasfajta teljhatalommal rendelkezik (van olyan hatóság vagy intézmény, amely az elmúlt tíz évben ellent mert mondani neki?), amihez hasonló az EU-ban sehol máshol nem fordul elő.
Ezt a meccset most és így, amikor és ahogyan nálunk lezajlott, egyetlen másik európai országban sem lehetett volna megrendezni: nem engednék a járványügyi illetékesek. Aztán gondoljunk nyugodtan Müller Cecíliára, és próbáljunk nem hangosan fölnevetni, miközben elképzeljük, ahogy valamit „nem enged meg” Orbán Viktornak. De másutt nem merné megkockáztatni a politika sem.
Azért nem, mert bárhol, ahol ennyi ember (súlyosbító körülményként részben külföldről) a járvány elszabadulásának ebben a fázisában összejön, az együttlétet nagyjából két hét múlva törvényszerűen követi a fertőzések és a halálok számának megugrása - akár mérik, akár nem. És azokban az országokban, ahol demokrácia van, és a politikai döntéseknek következménye szokott lenni – nemcsak négy évenként egyszer, a szavazófülkében, hanem folyamatosan –, alapértelmezés szerint senkinek a hobbiprojektjéért nem áldoznak föl emberi életeket. Még abban az esetben sem, ha az a senki maga a miniszterelnök.